Pocakosnapló – Gyerekszáj napló

Pocakosnapló, Gyerekszáj napló

Simó Tímea könyveivel egy kiállításon találkoztam először, és azonnal elbűvöltek. Igényes kivitelű, elegáns megjelenésű albumok. A szép külső értékes belsőt is takar: a naplók nem csak a várandóság és a baba első szavainak megörökítésére alkalmasak, hanem sok hasznos információt is tartalmaznak.  

Pocakosnapló

Megújult külsővel, még több 3 dimenziós ultrahang fotóval megjelent a Pocakosnapló második kiadása.

Egyedülálló módon nemcsak a babavárás megörökítésére alkalmas az album, hanem hazai szakemberek segítségével bemutatja a kismamára váró változásokat, vizsgálatokat és azt, hogy hogyan is fejlődik a Pocaklakó a 40 hét alatt. A 3D-s ultrahang fotókkal illusztrált részek bemutatják a baba viselkedését, szokásait is. Többek között megtudhatjuk, hogy álmodnak-e, éreznek-e ízeket, illatokat, vagy hogy mit látnak a kismama pocakjában. Fantasztikus képsorok mutatják be mintegy kisfilmszerűen a baba mimikáját, mozgását, szokásait.

A könyv segítségével nemcsak a babavárást, de a kicsi érkezését, valamint az első közös napokat is megismerhetjük és megörökíthetjük.

Tematika

  • Családtervezés és az első 4 hét
  • Ultrahang szűrések
  • Egyéb szűrések
  • A baba élettere (3D-s UH fotókkal illusztrálva)
  • A baba fejlődése (3D-s UH fotókkal illusztrálva)
  • A baba viselkedése (3D-s UH fotókkal illusztrálva)
  • Felkészülés (mellek felkészítése, tornáztatása)
  • A magzat fejlődése hétről-hétre 3D-s UH fotókkal illusztrálva és a kismamára váró
  • Vizsgálatok az adott hónapban
  • Lista a beszerzendőkről
  • Kórházi lista
  • A nagy nap (a szülés megindulásának jelei, a baba külseje, Apgar teszt, stb.)
  • A kórházban (vizsgálatok a babán és a mamán a bentlét alatt, a baba súlyvesztése, sárgasága, stb.)
  • Végre otthon (szopizási és alvási szükséglet, tanácsok)
  • Az első védőnői látogatás
  • Az első gyermekorvosi látogatás
  • A kispapa feljegyzései
  • Szopiztatás
  • Legfontosabb elérhetőségek

Simó Tímea: Pocakosnapló
Kiadó: New Age Média 2000. Kft.
Fogy. ár: 2.990 Ft

Gyerekszáj napló

Aki vezette a Pocakosnaplót, annak szinte be sem kell mutatnunk a Gyerekszáj naplót. Csakúgy, mint a babavárást megörökítő napló-könyv, ez is a 2 az 1-ben elven működik. Hasznos információkat kapunk a baba fizikai és értelmi fejlődésével kapcsolatban, miközben saját tapasztalatokkal, adatokkal, fotókkal töltjük meg az albumot. A születés pillanatától megörökíthetjük gyermekünk növekedését, az első hangjait, később szavait, mondatait. Visszaolvasva fantasztikus lesz látni, hogyan fejlődött, hogyan vált az ordító kis csomagból egy értelmes kis emberkévé.

Miközben töltögetjük a megfelelő részeket, megtudhatjuk, hogy a csecsemő miért adja ki azokat a fura utánozhatatlan hangokat, vagy hogy miért is fontos számára a ringatás, a mozgás, később a gondtalan, szabadon végzett mászás, futkározás.
Születése pillanatától 6 éves koráig megismerhetjük a beszéd-, mozgás- és kézügyességének fejlődését, s közben a saját szavaival, aranyköpéseivel, rajzocskáival alakítjuk az albumot egyedivé, gyermekünk maradandó emlékkönyvévé.

A könyv segítségével hasznos logopédiai és pszichológiai tanácsokat is kaphatunk, hogy hogyan segítsük csemeténk fejlődését életének legmeghatározóbb időszakában.

Tematika

  • Az idegrendszer fejlődése
  • A beszédszervek
  • A játékok szerepe
  • A szerepjátékok fejlődési fázisai
  • Könyvek, mesék
  • Versek, mondókák, énekek
  • A rajzolás
  • Beszédfejlődés az első évben
  • Beszédfejlődés évről-évre
  • Kézügyesség fejlődése évről évre
  • Szobatisztaság
  • Fogzás
  • Közösségi élet
  • Testvérkapcsolatok

Simó Tímea: Gyerekszáj napló
Kiadó: New Age Média 2000. Kft.
Fogy. ár: 2.100 Ft

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .