A mai társadalom talán egyik legnagyobb rákfenéje a stressz. Egy XVIII. században élt átlagos városlakó talán egész életében nem volt akkora stressz-terhelése, mint ma egy átlagembernek egyetlen hónap alatt. A stressznek pedig szerintem két – egymással szorosan összefüggő – fő oka van. A – külső és belső – teljesítménykényszer valamint a pénzzel kapcsolatos ügyek.
Félreértés ne essék, nem sírom vissza a XVIII. századot, ezernyi vívmánya van az emberiségnek, amely leginkább az elmúlt néhány száz év eredménye. Elképesztő módon megváltozott- mondhatni elferdült – viszont az elmúlt időszak – különösen az utóbbi néhány tíz év – értékítélete. A hagyományos értékek háttérbe szorultak, és szinte egyedüli értékmérő a pénz lett. Lehet ezzel egyet nem érteni, és biztos, hogy nagyon sokunknál ez nem feltétlenül igaz, társadalmi szinten viszont mindenképp így van, és nem tudjuk magunkat függetleníteni tőle.
A stressz is nagyrészt ebből adódik: nem tudjuk teljes mértékben kivonni magunkat a társadalomból, hiszen abban élünk, folyamatosan hatással van ránk.
Folyamatosan közösségi, társadalmi elvárás nehezedik ránk. Mindezt tetézi az a marketing gépezet, amely azt sugallja legtöbb esetben, hogy bizony ezek az elvárások valósak, ezzel erősítve a kényszert a fogyasztásra. Sőt, nem csak a fogyasztásra, hanem az AZONNALI fogyasztásra.
Mi is az a mechanizmus, amivel ez megvalósul? Talán jó példa erre az Olimpia. Elvileg „amatőr” sportolók nemes versengése. Hogyan is fonódik ez össze az azonnali vásárlás kényszerességével? Attól a ténytől most tekintsünk el, hogy a versenysport ma már önmagában nem elsősorban a sportteljesítményről, hanem a pénzről szól.
Akár most nyáron is történhetett volna (és valószínűleg történt is):
Olimpia lesz. Magyarok is döntősök lesznek, jó szórakozás, és jó beszélgetés téma lesz a kollégákkal. Jóízűen akkor lehet beszélgetni, ha én is látom. Hogyan nézem? TV-n, hiszen nem tudok/akarok elutazni Londonba.
Stációk és lélektan
- Nem rossz a TV-m, de a szomszéd Pistáéknak már LCD TV-jük van, és egyébként is a gyerekemet a barátja múltkor ki is röhögte, hogy nekünk csak ilyen van. Á, nem érdekel, jó a TV-m.
- Óriásplakát – Olimpiai TV akció itt és itt
- Pista eldicsekszik, hogy a nemrég vett TV-jükbe csak bedugja a kártyát, és filmet néz róla.
- Családi bevásárláskor elkanyarodunk a műszaki osztály felé, megnézzük az árakat. Brrr, nem akarok új TV-t.
Új természetfilm csatornát vezet be a kábelszolgáltató, már HD minőségben is lehet nézni a természetfilmeket.- Reklámújság a postaládában – TV-k széles választékban, akciósan, ajándék DVD lejátszóval
- Irány a szaküzlet. Az eladó annyira segítőkész, mutat egy 3D-s TV-t. Hát, ez valami fantasztikus, nekem kell egy ilyen.
- De ha már ilyen nagyságrendű összeget szánunk rá, akkor vegyünk egy kicsit nagyobbat, hiszen csak 5%-kal drágább, legalább lesz mivel dicsekednie a gyereknek a barátja előtt.
- Végül örömmel hazavisszük azt a televíziót, ami 350 000 Ft-ba került, és természetesen hitelre vásároltuk meg, mert nem volt rá ennyi pénzünk.
A hitel miatt valójában két év alatt a TV másfélszeresét – közel 4 havi nettó átlagfizetésnek megfelelő összeget – fizettük ki. Az a kérdés, hogy ha ezt a két év alatt kifizetett több mint félmillió forintot tartalékképzésre fordítanánk, annak milyen eredményei lennének jövőnkre nézve? Elárulom, igen látványos eredményeket produkálna. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a pénzügyi szektornál ugyanígy jelen vannak a sorolt kényszerek illetve a marketing nyomás, tehát hiába próbáltunk öltözködni, ha közben vadul vetkőztettek bennünket. Erről a következő bejegyzésünkben részletesen lesz szó.
A fenti történet csak egy példa. Ugyanez igaz a ruházatra, élelmiszerre, gyakorlatilag mindenre, legfeljebb a vége nem hitel, csak a szükségesnél nagyobb volumenű, AZONNALI költés. Ezért van az, hogy a legtöbb ember, még ha karriert csinál is, és rengeteget keres évekig, egy állásmegszűnés kapcsán gyakorlatilag azonnal padlóra, vagy akár utcára kerülhet.
Ezért van az, hogy a megtakarítással 5-6 millióból megvásárolható 10 milliós lakást inkább hitelre vesszük meg, és kifizetünk érte valójában 25 milliót, egy egész életen át nyögve annak terheit.
Ha nem vigyázunk, a társadalmi nyomás és a marketing gépezet belesodor bennünket egy olyan hajszolt életformába, amely a teljesítménykényszer okozta stresszel – és annak valamennyi negatív következményével – fog büntetni bennünket.
Nem egyszerű ezen változtatnunk, de érdemes a kérdéssel foglalkoznunk. Valahol el kell kezdenünk a változás/változtatás folyamatát, mert én személy szerint nagyon nem szeretném, ha a gyermekeimnek ilyen terhelés mellett kellene élniük.
Kocsis Gábor, HozamInfo
