Biztos Te is éreztél már hasonlót, és egészen biztos vagyok benne, hogy utána rossz anyának tartottad magad. Mégis, hogy lehet az, hogy szeretjük, imádjuk őket, időnként mégis átvillan az agyunkon, hogy mennyivel egyszerűbb és könnyebb volt az élet csak ketten? Éljen a tavasz, éljenek a frontok!
Az egyik gyerek azért üvölt, mert nem akarja megenni a sajtot, a másik meg azért, mert
nem tudom elég gyorsan felvágni a paprikát neki. Nem, nem nőttek a fejemre, csak épp ez az időjárásváltozás egyszerre áldás és átok. Igen, mind a hárman frontérzékenyek vagyunk, hideg, meleg, nem számít. Szerencsére a családban van egy ember, aki maximum fáradtabb lesz tőle, de a türelme megmarad, ő apa. Amikor érzem, hogy pár perc és kitörök, mint a mindent elpusztító vulkán, gyorsan kilépek az interakcióból és átadom neki a stafétát.
Hisztis napok
Mire mi felkelünk, apa már nincs itthon, szóval kezdetét veszi a reggeli őrület. Cél, hogy a legutolsó indulási időpont már az ajtóban, harci díszben érjen minket. Közvetlenül ébredés után lehet érezni, hogy nem ez a nap lesz az, ami szívet melengető érzései miatt fog bekerülni a családi emlékek közé. A lányom morcos, kérés helyett utasítgat, ez pedig azon kevés dolog közé tartozik, ami azonnal ellenállást és dühöt vált ki belőlem. A fiam szimplán csak nem enged semmit – se az öltöztetést, se a fésülködést, se semmit. Ezen is totálisan ki tudok borulni, főleg, ha reggel időre kell mennem. Természetesen, ilyenkor a hajam sehogy se akar beállni, a sminkem sose tetszik, a lány pedig richtig azt a pólót akarja felvenni – értsd sírásig -, ami épp mosásban van. Mennyivel egyszerűbb volt, mikor a legnagyobb reggeli feladatomnak az számított, hogy fahéjjal vagy szerecsendióval igyam-e a kávémat. Ilyenkor legszívesebben csak visszafeküdnék az ágyba, fejemre húznám a takarót és kizárnék mindent. Anya vagyok, így ez a lehetőség kizárva, szóval csak próbálom nem elveszteni a fejem. Ami vagy sikerül, vagy nem. Előfordul, hogy a megvesztegetés és fenyegetés sem használ, ilyenkor időnként kiabálok, amit persze egyből meg is bánok, és a bölcsi, majd ovi felé elnézést kérek a gyerekeimtől, nagy ölelés, „Szeretlek anya”, és bűntudatmentesen mehet tovább a nap. A hisztis 24 óra azonban még nem ért véget, a második kör délután kezdődik.
Néha úgy érzem, hogy a gyerekeim nem is játékkal és mókával töltötték ezeket a bizonyos napokat, hanem a földeken kapáltak, vagy köveket hordtak a bányából, esetleg adatokat rögzítettek szünet nélkül. Miért? Nos, fáradtak, nyűgösek, ok nélkül kezdenek el sírni vagy épp kiabálni. Remek, pedig én már összekaptam magam, hogy csak azért is szuper lesz a délutánunk, erre tessék, nyafikáék nem hagyják. Az ilyen hisztis napokat próbálom erőltetett mosolygással, némi testmozgással – fussunk versenyt – vidámabbá tenni, de ha ez se használ, akkor egyszerűen csak a túlélésre játszom. Mese bekapcs, színező elővesz, én meg kimenekülök a konyhába, úgy tenni, mintha főznék vagy ilyesmi, és várom apát… nagyon.
A gyermekágyi időszakban még álmomba se gondoltam volna, hogy egyszer ez a két kis csöppség az őrületbe fog tudni kergetni. Igen, akkor még teljesen más dolgok foglalkoztattak.
Többek közt ennek az időszaknak fogjuk szentelni a márciust itt, a Babafalván. Hasznos tippek, tanácsok és természetesen az anyaság megélése lesz terítéken. Ám, nem feledkezünk meg a húsvéti készülődésről sem.
Képek: freepik.com
Erről a témáról a Család rovatban olvashatsz többet!
