Skolik Ágnes mesedélután – A csodatermő fa

Skolik Ágnes mesedélután - A csodatermő fa

A mese tanít, nyugtat, szórakoztat. Ez a mondat jellemzi legjobban írásaimat.” Írja magáról Skolik Ágnes gyermekvers és meseíró. (Ágnesről már korábban írtunk nektek bővebben, itt elolvashatjátok.) Ágnes lassan 20 éve foglalkozik gyermekversekkel és mesékkel, magánkiadásban jelentek meg kötetei. Hamarosan pedig megjelenik A csodatermő fa című könyve egy újított kiadása is!

A csodatermő fa című könyvét óvodástól kisiskolás korig ajánlja olvasásra, meséi tanulságosak, játékosak és könnyedek. Itt szerepelnek első meséi és versei is. Amint azt korábban is elmondtuk, a szövegek tartalmából betekintést nyerhetünk Ágnes gyermekkorának világába, ugyanis ihletének nagy részét korábbi emlékeiből gyűjti.

A könyvben szebbnél szebb grafikákkal találkozhattok, elragadó történeteivel pedig szórakoztathatjátok csemetéiteket az otthon melegében.

Skolik Ágnes A csodatermő fa című kötetének borítója és hátlapja.
Skolik Ágnes – A csodatermő fa

Ágnes szereti tartalmassá tenni műveit olyan módon, hogy apró tanulságokat, esetenként gyermekek számára ismeretlen újdonságokat fogalmaz meg tanító jelleggel. Soraiban fantáziával színesíti az állat és növényvilágot, képzeletbeli elemekkel szövi egybe a valóságot és mesét.

BABAFALVA OLVASÓKNAK KEDVEZMÉNYHa érdekel információk a cikk alján.

Hogy megkapjátok a kedvet A csodatermő fa olvasására elhoztunk nektek két újabb mesét és egy verset Skolik Ágnes tollából:

A beszélő tök

halloweeni tökök
pixabay.com

A szombati piacnapon a vásárcsarnok asztalai telis-tele voltak az ősz terményeivel: paprika, paradicsom, káposzta, hagyma, sütőtök. A kíváncsi vásárlók lassan sétálgatva szemlélték az árukat és vásároltak. Az egyik árusnál semmi mást nem lehetett venni, csak sütőtököt. Volt kisebb, és nagyobb, volt sárga, és zöldes, volt sonka alakú, és kerek, rücskös héjú és szép szabályos. Az emberek nézegették, vásárolták őket, fogyott szépen a tök kirakat. Persze mindenki a közepes nagyságú, szabályos, sárga tököket kereste. Ezért aztán a hatalmasra nőtt, de még kissé zöldes tökre senki rá sem nézett. Ettől a tök szomorú lett. Hiába tűnt ki a tömegből, hiába foglalta el a fél asztalt, nem kellett senkinek.
– Engem biztosan nem vesz meg senki. Itt fogok elszáradni az asztalon – gondolta bánatosan a tök. Egyszer aztán  beszélgetésre figyelt fel:
– Annak a nagynak mennyi az ára? És ugye friss? – kérdezte az egyik vásárló.
– Igen, ma reggel szedtem fel a kertből –mondta az eladó.
– Azt szeretném megvenni – mutatott a vásárló a hatalmas tökre. A férfi kifizette, majd a hóna alá kapta a hatalmas tököt, és elindult hazafelé.
– Ó, hát ezt nem is hiszem el, mégis csak megtetszettem valakinek – mosolygott a tök magában. Otthon a gyerekek már várták az apukájukat, aki a városba ment vásárolni. Amikor meglátták az autót az udvarra tolatni, már szaladtak is elé.
– Apa, Apa tudtál tököt venni a piacon? – kérdezte a két fiúcska, egymás szavába vágva.
– Igen, vettem egy nagyon szépet – mondta az apukájuk és kivette a csomagtartótól a tököt.
­– Hű ez nagyon nagy! És milyen szép! – ujjongtak a gyerekek.
– Hm, a gyerekek látnak engem. Milyen kár, hogy én nem látom őket – gondolta erre tök, miközben a gyerekek  egy kosárba tették, és a pajta elé cipelték a tököt.
– Gyere tököcske, meglátod, jó helyed lesz nálunk – simogatta meg a tök kobakját az egyik kisfiú.
– Bizony, vigyázni fogunk rád! ­ – válaszolta erre a másik kisfiú.
– Milyen jó az embereknek, ők tudnak beszélni – gondolkodott el a tök. Nem tudott sokáig gondolkodni, mert az udvaron az apuka jelent meg egy csomó szerszámmal, amiket a tök még sosem látott.
– Akkor kezdhetjük? – kérdezte a fiúktól.
– Igen, persze csináljuk,  Apa – mondta egyszerre a két fiú. A tök ekkor valami furcsa bizsergést érzett, olyan, amit még sosem. Olyan karcolós-csiklandozós simogatást, egyszer a tökfeje egyik oldalán, majd kicsivel mellette még egy helyen. Aztán újra az egyik oldalon, aztán újra a másikon. Nem tudta mire vélni a dolgot, de ahogy hallotta, a gyerekeknek nagyon tetszik, ami történik. Még egy kicsi csiklandozás itt, és egy kicsit ott, és a tök azt vette észre, hogy ő lát! Látja a gyerekeket, és az apukájukat, aki egy hegyes valamivel csiklandozza őt! És látja a fákat, és a házat, a kutyát, és a fal mellett heverésző macskát is! És minden amit lát, olyan gyönyörű!
– Jaj de szép szemei lettek! – ujjongott a két gyerek – Folytasd Apa!
A tök a gyerekekre nézett, majd az apukájukra, aki egy darabig nézegette a tököt, majd újra simogatni kezdte a helyes késével. Most  alul csiklandozta a szemei alatt…kicsit jobbra, aztán kicsit balra, aztán megint erősebben, és a tök egyszer csak sóhajtott egyet.
– Hű a szája is jól sikerült! Nagyon ügyes van Apa! – lelkendeztek a gyerekek.
– I-gen, kö-szö-nöm, ne-kem is tet-szik ­– mondta a tök, akinek furcsa volt még kicsit, hogy tud beszélni.
– Apaaaa, a tök beszél!!! Ez fantasztikus!!! – kiabálták a gyerekek.
– I-gen, és lát-lak is ben-ne-te-ket! – válaszolt mosolyogva a tök. Merthogy nem csak beszélni, mosolyogni is tudott ám! A gyerekek nagyon meglepődtek, és örültek, hogy apa ügyes kezei nyomán a tök látni és beszélni is tudott. Apukájuk is meglepődött, mert erre az eredményre bizony ő sem számított.
– Akkor már csak az van hátra, hogy kiszedjük a belsejét, hogy bele tudjuk tenni a mécsest és meggyújtsuk – mondta a nagyobbik fiú.
– Kiszedjük? Meggyújtsuk? De hát az fájni fog a töknek! – válaszolta erre a kisebbik fiú.
– Az biz-to-san fáj-na ne-kem. Más já-té-kot nem tu-dunk ki-ta-lál-ni? – kérdezte a tök kétségbeesetten.
– Biztosan van más megoldás – gondolkodott el  apa – Már tudom is! A mi tökünk egy különleges tök, tud beszélni. Használjuk ezt ki!
– De hogyan apa, mire gondolsz? – kérdezték a fiúk.
– Na figyeljetek – mosolygott Apa, megfogta a tököt, és elhelyezte a teraszon a többi halloween-i dekoráció között.
– Figyelj tök! – mondta neki nagyon komolyan – Neked az lesz a dolgod, hogy ha jönnek az utcán a járókelők, rájuk köszönsz szépen illedelmesen: Jó estét, Üdvözöllek, Sziasztok gyerekek, ilyesmiket, érted?
– Ér-tem ­ – válaszolta mosolyogva a tök.
– Rendben, akkor tegyünk egy próbát. Mi a most magadra hagyunk, ügyes legyél!
– I-gen, i-gye-kez-ni fo-gok!
Ekkor a gyerekek és az apukájuk elbújt az udvar sötét sarkában és várták, mi fog történni. Nemsokára jött az utcán a szomszéd bácsi, kicsit megállt, hogy megcsodálja a teraszon a kirakott díszeket.
– Jó es-tét U-ram! – szólalt meg ekkor a tök. Szegény bácsi úgy megijedt, elszaladt, meg sem állt hazáig.  A gyerekek pedig alig tudták visszatartani a nevetésüket. A tök is nevetett, de közben figyelte, jön-e valaki az utcán. Nem is kellett sokat várni, egy család tartott hazafelé.
– Szi-asz-tok gye-re-kek! Hogy vagy-tok? –kiáltott rájuk a tök. A család előbb meglepődött, aztán keresni kezdte, honnan jön a hang.
– Itt va-gyok, itt va-gyok – ágaskodott a tök, de mivel nem láttak semmit, a család tagjai értetlenül odébbálltak. Nemsokára egy néni ballagott el a ház előtt, s őt is illendően köszöntötte tök barátunk:
– Ad-jon Isten jó es-tét né-ném-a-sszony! – mondta, széles vigyorral.  A néni  azt hitte képzelődik, aztán gyorsan elsietett, hazafelé.
– Hát ez a beszélő tök még talán jobb móka, mint amelyik világít! – ezekkel a szavakkal bújtak elő a gyerekek a rejtekhelyükről. Mivel már késő volt, elbúcsúztak a töktől és bementek a házba. A töknek is nagyon tetszett az új lakóhelye és a feladata. Örült, hogy ilyen aranyos gyerekek barátja lehet. Mivel nagyon elfáradt, most ő is nyugovóra tért. Lecsukta a szemét, és nagyon gyorsan elaludt. Reggel pedig már korán felébredt, és alig várta, hogy köszönthesse a járókelőket. Bizony volt, aki nagyon megijedt, de volt, aki jót nevetett a beszélő tökön. Hamarosan híre ment a faluban, és egyfolytában jöttek a látogatók, akiket köszönthetett, vagy épp beszélgethetett velük kicsit. Persze csináltak róla fényképeket is, és volt aki be is ment az udvarra megsimogatni, szóval nagyon híres tök lett, a pár napja még a piacon szomorkodó hatalmas sütőtökből. A napok jöttek, éjszakák mentek, a mi derék barátunk pedig csak köszöngetett, beszélgetett a járókelőkkel. Egészen addig, amíg le nem esett az első hó. Akkor a tököt a pajtába vitték, és a teraszon felváltotta őt a rénszarvasos szánon ülő Mikulás. Hogyha a hó le nem esett volna, a mi tökös mesénk is tovább tartott volna.

*** Mesekönyvek ***

Gesztenye

Gesztenye hullik,
gesztenye koppan,
barnásan fénylik az
őszi avarban.

Gesztenye hullik,
gesztenye koppan,
levele sárgul,
Ősz Úr betoppan.

Gesztenye hullik,
gesztenye koppan,
Rőt vörös levél a
földre lehuppan.

Gesztenye hullik,
gesztenye koppan,
A tél is bekopog,
csendesen halkan.

*** Mesehős figurák ***

Ezernevű Ijesztő története

madárijesztő
pixabay.com

Ezernevű Ijesztő egy kisváros óvodájának kertjében áll. Egyáltalán nem ijesztő, széles vigyorral köszönti a járókelőket és bizony a madarak sem félnek tőle. Lila Tollú Csóka sem fél tőle, aki a bal karján ücsörög és Zöldfejű Hernyó sem, aki a jobb karján hasal. Ijesztőt az óvó nénik és a gyerekek készítették. Kukoricaszár a teste, terítő a ruhája, a sálja egy zsákdarab, a kalapja pedig, mint minden rendes madárijesztőnek, természetesen szalmakalap. Egy dologban nem tudtak megegyezni a gyerekek: mi legyen Ijesztő neve??? Persze ahány gyerek, annyi ötlet, annyi név hangzott el, és ízlelgették, próbálgatták, vitatkoztak, nem egyeztek rajta. Ekkor az óvó néninek támadt egy ötlete:
– Gyerekek, mi lenne, ha Ijesztőnek minden nap más neve lenne? – kérdezte a gyerekektől.
– Az nagyon jó lesz! Legyen minden nap más neve! -kiabálták kórusban a gyerekek. Ezernevű Ijesztő pedig csak állt és mosolygott a kalapja alatt. Így aztán ahányszor felkel a Napocska, mindannyiszor más néven köszönti ő is Ijesztőt. A gyerekek nagyon megszerették Ezernevűt, és ha találkoznak vele, mindig köszönnek neki.
– Szia, Józsi! –
– Jó reggelt Béla! –
– Viszontlátásra Samu! –
Ezernevű pedig csak mosolyog és száraz kukorica karjával integet a gyerekeknek. Ezernevű annyira jól érzi magát, hogy legszívesebben egész évben ott ácsorogna. Csakhogy télen, amikor lehull a hó, már nincs dolga a kertben, és át kell adnia a helyét a Mikulásnak. Addig viszont becsületesen végzi a dolgát, és boldog, hogy mosolyt csalhat a járókelők és a gyerekek arcára:

Lábam egy van, karom merev,
Azt sem tudom, mi a nevem?
Ezer is van, s így a jó,
Míg meg nem jön a Télapó.

Voltam Józsi és Samu,
Voltam Béla, Erzsi mama,
Leszek talán Teri, Borcsa,
Jenő, Lali és Juliska.

Ezer névvel szép az élet,
senkivel én nem cserélek!
Egész nap csak nevetek,
Köszi nektek, gyerekek!

BABAFALVA OLVASÓKNAK KEDVEZMÉNY: Amennyiben el szeretnétek olvasni Ágnes könyvét, e-mailben (skolikagnes@gmail.com) írjátok azt a rendelés mellé, hogy “BABAFALVA OLVASÓ 10% KEDVEZMÉNY” és a kötetet 10% kedvezménnyel kaphatjátok meg. (A postaköltség a vevőt terheli).

Amennyiben fel szeretnétek venni vele a kapcsolatot ezt Facebook-on tudjátok megtenni IDE KATTINTVA, további betekintést pedig IDE KATTINTVA kaphattok, illetve könyvet rendelni, további kérdéseket feltenni az email címén keresztül tudtok: skolikagnes@gmail.com

hirdetés
Írni számomra olyan, mint egy könnyed lélegzetvétel. Szükségem van rá a mindennapi létezésem kiteljesedéséhez, hiszen a szavak mindenkor körülvesznek minket, legyenek kimondott vagy kimondatlan formában. S egy kimondatlan szó: számomra elfecsérelt gondolat. Ezért szükséges mindenkor mindent lejegyezni. Talán így nem vész el a mondanivaló, talán így idővel mindenki szeme kinyílik az olvasás és az alkotás pótolhatatlan örömei felé. Az írás éltet - a lehetőség pedig, hogy megoszthatom gondolataimat csodálatos emberekkel - az egekig emel. A felhőkön való élet pedig, a végeláthatatlan lélek legzseniálisabb atmoszféráját adja meg.
Előző cikkKellene őszre valami kreatív ötlet? – Ugorj be nálunk, mi adunk tippet!
Következő cikkA terhesség hatodik hónapja

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!