Stresszesek a reggelek a kisgyermekes családokban

reggelistressz.jpg

A kisgyermekes családok körében gyakran komoly feszültségek között zajlik a reggeli készülődés – derül ki egy felmérésből. A TNS online piackutató szeptemberi kutatásában résztvevő anyukák közel háromnegyede állítja, hogy nagyon is jellemző a reggeli stressz a családjukban. A feszültség különösen jellemző azoknál a családoknál, ahol egynél több gyereket kell elvinni az óvodába, iskolába.

A reggeli készülődéssel járó gondok közül az anyák elsősorban a felkeléssel és az öltözködéssel kapcsolatban soroltak fel problémákat. A válaszadók 63 százaléka említette spontán válaszként az öltözködéssel járó problémákat, 69 százalékuk már a felkelésnél is nehézségekbe ütközik reggelente: a kisgyerek nem akar elkezdeni öltözni, helyette inkább mást csinál, nem azt akarja felvenni, amit anyukája készített ki neki. Harmadik leggyakoribb problémaként az időben elindulást említették.

A gyerekek számának növekedésével a fent említett problémák hatványozottan jelentkeznek: a kicsik nem akarnak felkelni az ágyból, túl lassan öltöznek, nem abba a ruhába akarnak öltözni, amit a szülő választ. A több kisgyermekkel rendelkező családokban a reggeli stressz azért is fokozattan jellemző, mivel az édesanyának meg kell osztania figyelmét csemetéi között, és ez még több koordinációt igényel.

Futó Judit gyermek- és ifjúsági szakpszichológus szerint az állandó rohanás elválaszthatatlan velejárója a stressz. A szülők viselkedése az egyik legfontosabb modell a gyermekek számára, akik önkéntelenül is magukba szívják, utánozzák az otthon látottakat. A gyerekek mindennapjaiban a rutinok, a szokások döntő jelentőséggel bírnak, ez adja meg a gyerekek számára a biztonságos kereteket, a kiszámíthatóságot. A stressz, a rohanás, a túlzott spontaneitás és kiszámíthatatlanság a családban a konfliktusok, veszekedések melegágya. A reggeli készülődés legyen rutinszerű, a gyerek aludjon eleget és ne az utolsó pillanatban keljen fel – javasolja Futó Judit, az AVEC Pszichoterápiás Intézet és Oktatási Központ munkatársa.

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkKárosak a hat év alattiakra a 3D-s játékok
Következő cikkCsalás volt az autizmust a védőoltással összekapcsoló tanulmány

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..