Suzuki vagy Mercedes, avagy pénzről gyerekeknek

Suzuki vagy Mercedes, avagy pénzről gyerekeknek

A hétvégén került megrendezésre Magyarország első Gyerekpénzügyi Konferenciája. Az esemény célja az volt, hogy megmutassák a szülőknek, hogyan tanítsák meg pénzzel bánni a gyermekeiket. A konferencián több mint 100 szülő vett részt és mintegy 150-en kísérték végig az interneten keresztül az on-line közvetítést.

Az első előadó, egyben a konferencia szervezője is, Alkér Orsolya gyereknevelési tanácsadó, Magyarország első pénzügyi oktatóanyagának szerzője volt. Elmondta, a legfontosabb megtanítani a gyerekeknek, hogy kevesebbet költsenek, mint amennyi bevételük van. Egyszerű dolognak tűnik ez, mégis sokan beleesnek abba a csapdába, hogy bevételük még nincs, vagy kevés, ugyanakkor kiadásuk már van. Ilyen például a folyószámlájuk havidíja, a mobiltelefon vagy internet előfizetésük vagy éppen a diákhitelük, amely kamatozik, folyamatos kiadást teremtve.

Orsolya levezette egy példán keresztül, hogy a türelem ereje mire is képes. Ha valaki 60 havi részletre vásárol egy Suzukit 10%-os kamattal, akkor a 60. hónap végére nem lesz mása, mint egy 5 éves Suzukija, míg ha ugyanezzel a 10%-os kamatozással befekteti a pénzét, akkor 5 év múlva akár 5,5 millió forintra tehet szert, amiből már tud vásárolni egy Mercedest is. (Kérdés ugyan, hogy ebben az esetben nem csak luxuscikként van-e szükségünk az autóra, hiszen ha valaki részletre vásárol egy Suzukit, az általában azért teszi, mert akkor és ott van autóra szüksége).

Orsolyától megtudhattuk azt is, miért nem jó megoldás a pénzünket bankban tartani, vagyis mit jelent a BANK szó: Befektetés Ami Nem Kifizetődő, hiszen olyan emberekre bízzuk a pénzünket, akiket nem ismerünk, nem tudunk róluk semmit, csak amit magukról a reklámokban elmondanak és így azzal sem lehetünk tisztában, hogy mit tesznek valójában a pénzünkkel.

A gyermekek pénzügyi nevelésében azonnali szemléletmód váltásra van szükség

dr. Kovács Dusán

Másodikként dr. Kovács Dusán tőzsdei és devizapiaci elemző szólalt meg. Előadásában rámutatott arra az alapvető tévhitre, hogy a szülők nagy része azt hiszi, a pénzügyi befektetésekbe kizárólag nagy pénzzel lehet beszállni, így gyermekeik is ezt a téves hozzáállást veszik alapul. Véleménye szerint kicsiben kell elkezdeni a befektetést, melynek az alapjait a gyerekek saját zsebpénzzel való gazdálkodása teremti meg. Majd a pénzpiacokkal ismertette meg az érdeklődőket, és gyakorlati példákon mutatta be a tőzsde illetve a devizapiac működését.

Jagodics Tamás sikeres vállalkozó személyes tapasztalatait osztotta meg előadásában. Kiemelte, hogy a legfontosabb „pénztudatosságra” nevelni gyermekeinket. Véleménye szerint a pénzről, a megtakarításokról, általában a pénzügyi kultúráról nem elég csak beszélni, kézzelfoghatóvá kell tenni a gyerekek számára. Legyen a gyerekeknek zsebpénzük, mutassuk meg nekik, tanítsuk meg rá őket, hogyan, mennyit költsenek, hogyan spóroljanak és mibe fektessék pénzüket. Például úgynevezett ‘miniprojekteket’ lehet készíteni, és azokat következetesen, lépésről lépésre véghezvinni, hogy a gyerekek lássák, értsék, tapasztalják, mi történik a pénzzel.

Fontosnak tartotta elmondani, hogy a gyerekek csak kicsik, de tökéletesen megértik ha felnőttként kezeljük őket és így is szólunk hozzájuk.

Alkér Orsolya

A konferencián bemutatták „Az első millió” gyerekpénzügyi társasjáték, amely a korunk viszonyaihoz igazodva tanítja meg a gyerekeknek a pénzügyi gondolkodás alapjait. Jelen volt a konferencián két fiatalember is, akik a játék tesztelése során szerzett tapasztalataikról beszéltek. Sarmasági Bátor Ete és testvére Györk megtanulta a játék során, hogy a pénzt forgatni kell, nem pedig bankban tartani és azért ajánlják mindenkinek, mert szerintük az elméleti ismereteknél sokkal kézzelfoghatóbb tudást adott nekik az a négy óra, ami alatt megismerkedtek a játékkal. A játék előre láthatóan az év végén lesz kapható a nagyközönség számára.

Ha ennyire egyszerű, miért nem milliomos minden ember?

Az általam megkérdezett szülők többsége tudatosan vállalt gyermeket és tudatosan is igyekszik nevelni őket, így próbálnak minden lehetőséget megragadni, amivel olyan tudás birtokába kerülhetnek, melyeket gyermekeiknek átadva azok sikeresebb és boldogabb felnőtté válhatnak. A konferenciára is ennek szellemében jöttek el ám szinte egyöntetűen nyilatkozták azt, hogy a hallottak elméletben nagyon hasznosak voltak számukra, de kétségeik vannak a megvalósíthatóságával kapcsolatban. Ennek több okát is megemlítették. Egyrészt az ő generációjuk még nem részesült pénzügyi nevelésben, a leggondosabb befektetés az iskolai takarékbélyeg gyűjtése volt, tehát maguk is kezdőnek számítanak ezen a téren. Kérdéses, hogy mennyire lehet hiteles egy szülő, ha maga is épp csak egy lépéssel jár a gyermek előtt az ismeretek elsajátításában. Másrészt a jelen gazdasági helyzetben sokan egyik napról a másikra kénytelenek élni és nem hogy befektetni vagy tőzsdézni nincsen miből, hanem minden költségüket minimalizálniuk kell így gyermekük is ebbe a helyzetbe születik bele. Felmerült bennük az is, hogy ha ennyire egyszerű a sikeresség és gazdagság receptje, akkor vajon miért nem milliomos minden ember?

A konferenciát az előadók és a közönség együttes lelkes üdvrivalgása zárta, majd lehetőséget biztosítottak az előadók a személyre szabott konzultációkra, hogy valóban mindenki úgy térhessen haza, hogy nem marad benne megválaszolatlan kérdés a gyermekpénzügyekkel kapcsolatban.

Miklós Éva

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .