Számoljunk le nyári stresszforrásainkkal!

nyári-stressz.jpg

Egy állandó készenléti üzemmódban működő és becsületesen kimerült kismama egész télen „szinte mást sem tesz”, mint várja a nyarat. És mit tagadjuk, ez így is van rendjén. Mint ahogy az is, hogy a nyár évről-évre menetrendszerűen el is érkezik, s ekkor hirtelen mégis úgy érezzük, mintha megint csak az őszihez-télihez hasonló oltári sötét fellegek tornyosulnának a fejünk felett.  

Mert míg álmainkban naphosszat sütkéreztünk a langyosan simogató napfényben, pihenésünket nem zavarta meg egyetlen kis felhő, hűsítő zápor sem, addig most mégis minden egy aprólékosan kidolgozott összeseküvéselmélet tökéletesen működő részeként a feje tetejére látszik állni. Most, és aztán újra, és újra, és újra.

nyári stresszA legkisebbeknél a nyaralás legfőbb velejárója, az utazás maga, a „mit csomagoljunk egy hétre”, a „kimehetünk-e vele a napra vagy a vízpartra”, a „hol melegítem meg az ebédjét”, a „mi lesz a szúnyogcsípéssel” kérdéskör kezdi el szépen lassan letörölni a mosolyt az arcunkról.

Aztán a kicsit nagyobbacskáknál a bölcsődébe vagy óvodába szoktatás gondolatától borsódzhat a hátunk: Biztos, hogy eljött az ideje? Jól döntöttem? Hogyan lesz meg nélkülem? Mit fog csinálni egész nap? Megtörlik az orrát? Mit fog szólni a család, a környezet? És mit szól majd a főnököm, ha megbetegszik, és nekem otthon kell maradnom vele? Tolerálják ezt majd a munkahelyemen?

Aztán mire szépen lassan felvesszük a ritmust és megtanuljuk elengedni a kezét, addigra hirtelen iskolába kerül, és mint egy pörgő mókuskerékben, újból megállás nélkül zakatolni kezdenek fejünkben a további kérdőjelek: Hogy fog beilleszkedni az új közösségbe. Vajon zenei, nyelvi, színjátszó, sport vagy informatikai tagozatra küldjem? Egyáltalán fontos a tagozat? Hány különórát válasszak neki délutánra? Mennyit gyakoroljak vele itthon? Megfelel majd az elvárásoknak? Mivel motiváljam? Egyáltalán ez az én dolgom? És mi lesz vele a szünidőben? Ki fog rá vigyázni?

És persze sorolhatnánk tovább a korszakokat és a hozzájuk tartozó kérdéseket napestig. De helyette nézzünk inkább egy kicsit a dolgok mögé, és egyetlen határozott mozdulattal toljuk szépen félre fejünk fölül az árnyékot adó fellegeket.

Minek köszönhető az, hogy egy-egy új korszak küszöbén sokszor úgy érezzük, kényelmetlen helyzetbe kerültünk? Miért stresszeljük magunkat ezeken a csodás napsütéses nyári napokon vagy akár már ezt megelőzően is a fenti kérdéseken? A válasz nagyon egyszerű: semmi más nem történt velünk, csak kikerültünk a komfortzónánkból, és egy olyan mezsgyére tévedtünk, amelyen még bizonytalanok a lépteink. De nem győzöm hangsúlyozni, ez a bizonytalanság nem járhatatlanságot jelent, csak kicsit szoktatnunk kell a talpunkat az új terephez. Szépen, lassan, apránként haladva. És ez bármily hihetetlennek is tűnik, nem más, mint a fejlődés útja maga. Ráadásul nem csak a gyermekünké, hanem a miénk is, a személyiségünké.

Gondoljunk csak bele. Ha mindig csak a megszokott, jól bejáratott menetrend szerint élnénk az életünket, az hosszú távon nem jelentene mást, mint ellaposodást, a fejlődés teljes hiányát. Ugyanazok az ételek, ugyanazok az utcák, ugyanazok a helyek és emberek, ugyanazok a szituációk és mondatok… A drogériában is bátran nyúlunk egy-egy divatos szín vagy illat után. Merítsünk nőiességünkből az erőt, és nyugodtan vegyük életünk más területén is a bátorságot, és vállaljuk fel a fejlődést, az ismeretlennel való találkozást! Legrosszabb esetben az árnyékot adó felhőket néhány esőcsepp kíséri. De ellenük vértezzük fel magunkat. Tartsunk magunknál mindig egy képzeletbeli esernyőt, és ne tegyünk semmi mást, csak legyünk elégedettek önmagunkkal és élvezzük a nyarat!

Kékesi Krisztina kismama coach, Mentőcsónak Műhely | Kérdezd szakértőnket>>

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..