Drágább az energiatakarékos családi ház

A közel nulla energiaigényű családi ház építési költsége Németországban mindössze 5 százalékkal több mint a hagyományosé, Magyarországon a többlet még 10 százalék – közölte az Óbuda Group mérnök-tanácsadó az MTI-vel.

A különbséget azzal magyarázza a cég, hogy Németországban elterjedt az energiatakarékos építés, és így olcsóbbak a hozzávaló anyagok és szerkezetek.

ID-10095330Immár magyar jogszabály is rögzíti: 2020. december 31-ét követően minden új épületnek közel nulla energiaigényűnek kell lennie. A közel nulla érték azt jelenti, hogy az épületet annyira kell energiatakarékossá alakítani, hogy az erre fordított költség – az épület becsült élettartama alatt – megtérüljön. Másképpen fogalmazva: a lehető legkisebb ráfordítással kell a lehető legnagyobb energiamegtakarítást elérni.

Követelmény az is, hogy a közel nulla energiaigényű épületeknél az éves energiaigény 25 százalékát – megújuló energiaforrásból – az épületen, illetve a telken belül kell előállítani.

Az energiatakarékos épületekre való átállás fokozatos lesz. Első lépésben a jövő év első napjától szigorodnak az épületszerkezetek hőátbocsátására, és az egész ház hőveszteségére vonatkozó előírások, amennyiben a projekt közpénzekből finanszírozott. Ebbe a körbe tartoznak a hazai vagy uniós pályázati forrásokból készülő épületek is.

A második lépcsőben – 2018. január 1-jétől – az előbbi követelményértékek már minden épületre kiterjednek.

A harmadik lépcsőben minden középületet – a hatóságok használatára szánt vagy tulajdonukban levő új épületeket – közel nulla energiaigényű épületként kell megvalósítani, 2018 végétől.

családi házak tehát csak a negyedik lépcsőben, 2020 végétől kerülnek sorra.

MTI

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkÚj fotók jelentek meg György hercegről
Következő cikk„Egy jó családban élni a legjobb dolog a világon” – Terézanyu és az anyaság (2. rész)

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .