„Egy jó családban élni a legjobb dolog a világon” – Terézanyu és az anyaság (2. rész)

Hogyan éli meg egy óriási szabadságvággyal és dinamizmussal megáldott nő az anyává válást és az ezzel járó változásokat, kötöttségeket? Hogyan lehet jól működtetni egy házasságot és egy családot, és miben fontos leginkább támogatni gyermekeinket? Rácz Zsuzsa a két éves Nóri és a hat éves Szofi édesanyja ugyanolyan nyitottan és szókimondóan beszél a házasság és anyaság kérdéseiről, mint amilyen őszinteséggel írt könyveiben az álláskeresés nehézségeiről, a szingli létről és az elköteleződés kihívásairól. Az interjú 1. része itt olvasható>>.

– Egy korábbi nyilatkozatodban azt mondtad, hogy egy gyerek mellett ötmilliószor akkora erőfeszítést, fegyelmet kíván az, hogy az ember ugyanazt a munkát megcsinálja, mint egyébként. Mi a helyzet két gyerekkel?

– Ötször ötmillió erőfeszítést kíván tőlem ez, tényleg, nem is kétszer, hanem sokszor annyit. Én önmagában két kisgyerek ellátását, nevelését teljes embert követelő hivatásnak érzem, plusz a hivatásom is teljes embert kíván. Ezért néha úgy érzem, hogy meghaladja az erőmet az egész, pláne, ha kialvatlan vagyok. Ilyenkor szörnyen szenvedek, rettenetesen sajnálom magam, azt gondolom, hogy nekem a legrosszabb az egész világon, aztán ha sikerül kialudnom magamat nagyjából, akkor meg úgy érzem, hegyeket vagyok képes megmozgatni és neki is állok.

– Hogyan tudsz helytállni a munka fronton egy nehéz éjszaka után?

Rácz Zs– Ha másnapra nehéz tárgyalás, vagy egész évet meghatározó döntéshozatal van kitűzve, akkor szinte biztos, hogy a gyerekek gondoskodnak valami szórakoztató éjszakai elfoglaltságról. Ilyenkor azt mantrázom magamnak, hogy van annyi rutinom, képes vagyok rá, hogy arra a másfél, két órára, míg tart a tárgyalás, összeszedjem magam, és koncentráljak. Nincs más technikám, csak a tudatosság, általában tényleg nagyon észnél tudok lenni ilyenkor, de volt már eset, hogy a fáradtság miatt azt kellett mondanom, hogy térjünk vissza később a kérdésekre, mert mindjárt el fogok ájulni. Nagyon szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy többnyire otthonról dolgozhatok.

– Mivel foglalkozol, mennyire vagy elfoglalt mostanában?

– Iszonyúan be vagyok táblázva, teljesen lefoglal a Richter támogatásával meghirdetett Terézanyu pályázat és az Aranyanyu díj menedzselése. Az előbbi nagyon gyorsan nőtte ki magát, a pályázók száma évrőI évre emelkedik. Két munkatársammal tartom kézben ezeket a programokat. Nagyon ügyelek arra, hogy az a fajta személyesség, ami a legnagyobb vonzereje az egésznek, megmaradjon. Például, ha már nem is tudok én magam minden levélre válaszolni, nem fordulhat elő, hogy valaki ne kapjon választ a nekem írt levelére, bár ez nagy erőfeszítést kíván. Terézanyu számomra egy szereppé vált, aminek kapcsán rengeteg más felkéréssel is megkeresnek. Emellett van ugye egy hatéves és egy kétéves gyerekem, meg egy férjem, akik szintén erősen igényelnek engem, ahogyan én is őket.

– A könyveidben leírtad, hogy nehezen tudod a munkahelyi kötöttségeket elviselni. Ez a munka megadja neked azt a szabadságot, amire vágytál?

– Persze, ez azt jelenti, hogy, amikor nem a családdal vagyok, akkor éjjel-nappal dolgozhatok. Komolyra fordítva, az egyfelől kellemes, hogy a magam ura vagyok, és én osztom be az időmet, másfelől viszont szabadúszóként eléggé ügyelnem kell arra, hogy ne zsákmányoljam ki magam a végletekig. Nehéz tartanom a saját határaimat, leállni, pedig egyébként szakértőként, coachként és szupervízorként pont ebben segítek másoknak. Ennek a fajta munkának az egyik nagy hátulütője az, hogy nincs vége, mindig jön újabb és újabb feladat. Nagyon szeretek dolgozni, imádok új dolgokat kitalálni és megvalósítani, ez rengeteg energiát ad, de anyaként muszáj megtalálnom az egyensúlyt.

– A gyerekek és munka mellett még ott van a háztartás is.

– Igen, a háztartási meló nagyrészt még mindig a nőkre hárul, nagyon utálom. Nálunk hihetetlen állapotba bír kerülni a lakás két- három nap alatt, ha nem vagyok otthon, márpedig nem vagyok otthon, mert napközben rengeteget rohangálok munkaügyben. Ha meg otthon vagyok, akkor muszáj dolgoznom. A férjem segít a háztartásban, de úgy érzem, hogy akárki akármit mond, ezt nem lehet teljesen megosztani. Főként, amíg kicsik a gyerekek, addig a feladatok nagy része a nőkre hárul.

Sose gondoltam volna, hogy ilyen bonyolult és nehéz a házasságot és a családot jól működtetni, hogy mennyire szükség van az állandó önreflexióra és a közös fejlődésre. De azt sem tudtam, hogy egy jó családban élni ennyi boldogságot ad, ez a legjobb dolog a világon. Nyilván ára van, dolgozni kell érte, de hát ez mindennel így van, nem?

– Te tényleg nagyon szerencsés vagy, mert megtaláltad az Igazit, és még akkor is tele van a hangod élettel és vidámsággal, amikor a nehézségekről beszélsz. Gondolom, nagyon sokat számít, hogy ott van melletted, egy igazi támogató férfi, aki családapaként is helyt tud állni.

– Így van, ő mindenben abszolút támogat, mint ahogy én is őt, ez az alapja a szövetségünknek. A gyerekek születése persze a mi kapcsolatunkat is fenekestül fordította fel, újra kell tanulni az együttműködést. Ez nem könnyű akkor, amikor az embernek semmi ideje nincs se magára, se a párjára. Nem véletlen, hogy a kisgyerekes évek alatt mennek szét a legtöbben.

– Számíthatnak rá az olvasók, hogy megírod a Terézanyu könyvek következő részét, a házasságról és az édesanyává válásról?

– Nagyon szeretném megírni, sajnos egyelőre nem tudom az időt megteremteni rá. De meg fogom oldani, mert nagyon érdekel, kihívást látok abban, hogy hogyan lehet megírni, ironikusan és önironikusan, ezt az egész metamorfózist, ezt a nekem sokszor felfoghatatlan változást, ahogy gyakorlatilag teljes egészében átalakul az életed, attól, hogy gyerekeid lesznek.

– Talán ezt nem annyira könnyű megírni, hiszen ennek a könyvnek a szereplői mindig az életed részei maradnak. Gondolom, felmerül Benned, hogy egyszer majd a gyerekeid elolvassák, és nem akarsz olyasmit leírni, ami nekik rosszul esik.

rzs2– Valóban ez a legnehezebb ebben, egészen más volt egy szingli nő kalandjairól írni, kevesebb volt a tét. Most már akkor is lelkiismeret furdalást érzek, amikor Szofiról elmesélek egy történetet. Egyértelmű számomra, hogy a következő könyvet fikcióként fogom majd írni, bár ebben még nincs túl sok tapasztalatom. Érdekes, hogy a könyveknek van egy önálló élete, amit egy ponton túl már nem lehet befolyásolni, sokszor olyanok is magukra ismernek egy-egy karakterben, akik eszembe sem jutottak, amikor írtam.

– Mindig biztos voltál benne, hogy Terézanyu története happy enddel végződik majd, és megtalálja az Igazit? Megfordult a fejedben az, hogy ha ez nem történik meg, akkor egyedül vállalj gyereket?

– Azt gondoltam, hogy elég nagy esélyem van arra, hogy nem találom meg a párom. Persze voltak optimista pillanataim, és abban biztos voltam, hogy soha nem fogom feladni. Ami a gyerekvállalást illeti, tudtam, hogy én erre nem vagyok képes egyedül. Ez egy irtózatos nagy vállalás, és látom is a környezetemben, hogy mennyire nehéz, ha egyedül marad valaki egy vagy több gyerekkel. Közben nagyon is megértem azokat, akik egyedül vállalnak gyereket, ha erre nagyon erős késztetést éreznek.

Wilcsek Médea

Fotó: Sárosi Zoltán, terezanyu.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .