Törékeny erő – A Gézengúz Alapítvány új fotópályázata

Hatodik fotópályázatát hirdeti meg a megalapításának 25. évfordulóját ünneplő, az idegrendszeri fejlődésükben veszélyeztetett, sérült csecsemők, gyermekek diagnosztikájával és terápiájával foglalkozó Gézengúz Alapítvány, ezúttal a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesülettel (KORE) együttműködésben.

A pályázat elsődleges célja a koraszülöttek és az eltérően fejlődő kisgyermekek élethelyzetében a teremtő életerő bemutatása a pályaműveken keresztül.  Társadalmi vonatkozásában is szinte minden családot érintő kérdésben igen fontos a kételyekkel, előítéletekkel teli elképzelések formálása. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a törékeny kisbabákban mennyi erő rejlik, amivel rátalálnak saját életükre családjuk, kísérőik támogatása mellett! Tarts velünk a csodákat rejtő életerő feltárásában! 

A pályázatra várt fotók témája

  1. Olyan fotók, melyek 0-8 év közötti életkorú gyermekeket ábrázolnak, akik saját erejüknek és az őket támogató segítőknek köszönhetően bizonyítják, hogy „néhány csepp törékeny erő” milyen hatalmas eredményt hozhat.
  2. Olyan fotók, melyek az erőt, mint többértelmű kifejezést mutatják be, konkrét vagy elvont értelemben. Ebbe a kategóriába várunk természetet ábrázoló vagy attól ihletett műveket is.

A pályamunkák az alábbi kategóriákban kerülnek zsűrizésre

  1. 14 év alatti, amatőr pályázók
  2. 14 év feletti, amatőr pályázók
  3. Hivatásos fotósok

Nevezési és regisztrációs díj nincs.

A pályázat időtartama: 2015. augusztus 15. – 2015. október 20.

A pályázóknak nem kell mást tenniük, mint a [email protected] e-mail címre elküldeniük a fenti témákba illeszkedő saját fotójukat 2015. október 20-ig. További technikai részletek a Részvételi Szabályzatban, a www.gezenguz.hu oldalon.

gafp

A fotók elbírálása, díjazás, kiállítás

A Törékeny Erő Fotópályázat fővédnök Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

A fotókat elbíráló zsűri elnöke Keleti Éva Prima Primissima díjas fotóművész, részt vesz benne Szigeti Tamás fotográfus, Bartos Erika író és Kelemen Viktória Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere. A zsűri kategóriánként 3 győztest hirdet, a fotó készítője értékes díjazásban részesül. A zsűri által kiválasztott 30 kép kiállításra kerül Budapesten, valamint az Alapítvány regionális központjaiban és a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület országos hálózatában.

Valamennyi kép megjelenik a Gézengúz Alapítvány Facebook oldalán, ahol bármely felhasználó „kedvelésével” szavazhat a képre a 2015. november 1-30. között időszakban. A legtöbb „like”-ot kapó fotó készítője különdíjban részesül.

Pályázati naptár

A pályaművek beérkezési határideje: 2015. október 20.

Közönségszavazás az Alapítvány Facebook oldalán: 2015. november 1-30.

Díjátadó és gálaest a zsűri által kiválasztott 30 mű kiállításának megnyitójával:

  1. december 1. Budapest Music Center, a Gézengúz Alapítvány 25 éves Ünnepi Gálaestjének keretében.

Országos kiállítás a Gézengúz Alapítvány regionális központjaiban és Budapesten:

  1. december és 2016. december között. A kiállítások helyszíne és időpontja a www.gezenguz.hu oldalon kerül publikálásra.

Egyéb tudnivalók

A Pályázó jelentkezésével automatikusan elfogadja a Részvételi Szabályzatban szereplő feltételeket.

A Pályázó a fotópályázaton történő részvétellel hozzájárulását adja ahhoz, hogy neve nyilvánosságra kerüljön.

A Pályázó részvételével hozzájárul, hogy a szervező a beküldött fotókat honlapján és egyéb publikációiban, promóciós anyagaiban térítésmentesen, időbeli és egyéb korlátozás nélkül használja.

A Szervező a Pályázó személyes adatait harmadik fél részére tovább nem adja.

A szervező fenntartja a jogot, hogy a Fotópályázat feltételeit (különösen annak időtartamát, nyeremények mennyiségét, típusát, a kiállítási helyszíneket, stb.) megváltoztassa.

További technikai és részvételi feltételek a Részvételi Szabályzatban: www.gezenguz.hu/fotopályázat

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .