Ultrahanggal megtalálható a mellben lévő csomó!

n fekete melltartóban

Az élete folyamán a legtöbb nő olykor kitapint emlőiben kisebb-nagyobb fájdalmas és fájdalmatlan csomókat. Ekkor általában mellrákra gondolnak, ám sokszor ártalmatlan elváltozásról van szó. Természetesen ekkor az orvosi vizsgálat elengedhetetlen, melynek keretein belül a fizikális vizsgálat mellett 35-40 év alatt emlő ultrahangra van szükség.

A mellben kitapintható elváltozásokról – mint a lipóma, ciszta, fibroadenoma, vagy épp a tejcsatorna elzáródása okozta csomó -, korábban már ITT írtunk.

Mi utalhat mellrákra?

Bár az emlőkben lévő csomók gyakran jóindulatúak, ám alapos vizsgálat nélkül egy esetben sem szabad elvetni a mellrák fennállásának esélyét. Amennyiben valaki csomót érez az emlőben, akkor egyből felvetődik a rákos megbetegedés lehetősége. Sajnos az egész világon évről évre nő a mellrákosok száma, ezért is fontos a rendszeres orvosi-és önellenőrzés, hiszen az idejében felismert probléma a túlélés záloga. Éppen ezért, ha az önvizsgálat során elváltozásokat észlelünk, főleg ha az emlő véres váladékozásával, ekcémaszerű bőrelváltozások megjelenésével és az itt lévő bőr behúzódásával társul, akkor az igen komoly figyelmeztető jel lehet, ami mielőbbi kezelést igényel! A mellrák kezdeti stádiumban ma már akár 100%-ban gyógyítható!

mellvizsgálat

Ultrahanggal megállapítható

35-40 év alatt, amikor az emlő mirigyállománya még igen sűrű, mammográfia helyett az emlők ultrahangos vizsgálatát javasoljuk, hiszen ezáltal pontosabb képet kaphatunk az emlők szerkezetéről, az ott lévő elváltozásokról- mondja dr. Gergely Mária, az Ultrahangközpont radiológusa, aki hozzátette, hogy az idősebb korosztály számára is lényeges vizsgálat, a mammográfia mellett. Jó oldala, hogy nem jár semmilyen sugárterheléssel, ezért akárhányszor elvégezhető. Segítségével már kezdeti stádiumban felismerhetőek a rákos képletek, így a kezelést idejében el lehet kezdeni, aminek köszönhetően akár 100 százalékos gyógyulás várható.

Forrás: Ultrahangközpont
Fotó: pixabay.com
hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .