„Utána lesz olyan ember formája”

Menaság-3-050-236x300.jpg

A magyar parasztság körében évszázadokon keresztül zavartalanul virultak azok a naiv elképzelések, melyek minden babonás vonásuk ellenére megnyugtató válaszokkal szolgáltak a magzati fejlődés és személyiségjegyeink kialakulásának kérdését illetően.

Ezt az ősi, „ultrahangos világ előtti” háborítatlanságot nem bolygatták fel az új tudományos felfedezések, nem ingatták meg a történelmi sorsesemények. A magzati fejlődésről alkotott elképzelések fő forrásai az egyházi és a népi hagyományok mellett a természetes tapasztalatok voltak. A pap prédikációjából, a Bibliából kiolvasott homályos (olykor jámboran félreértelmezett) utalások nyomán szilárdan tartotta magát az elképzelés, mely szerint a magzat az első önálló mozdulattól, vagyis az első rugdalózástól tekinthető érző emberi lénynek. A vonatkozó bibliai történet szerint, mikor a várandós Szűzanya meglátogatta Erzsébetet (aki akkoriban Keresztelő Szent Jánost hordta a szíve alatt), Erzsébet magzata a Megváltó közelségét érezve nagyot ugrott örömében. Ezek szerint a méhben fejlődő gyermek is képes egyfajta észlelésre, reagál a környezetére.

Ám a bibliai történetből nem olvasható ki, hogy pontosan mikortól vehető a magzat ember-számba, mikor történik meg az átlelkesülés? A katolikus egyház álláspontja a középkortól a 19. század végéig egységes volt, és Arisztotelész elképzeléséhez tartotta magát. Arisztotelész úgy vélte, hogy az ember lelke vegetatív, érző és gondolkodó részből áll, melyek a magzati fejlődés során folyamatosan alakulnak ki, egyik a másik után. A vegetatív lélekrész kb. a terhesség első három-négy hónapjáig egyedüliként van jelen, mely nem több egy egyszerű biológiai-mechanikus létezésnél. Mivel az érző lélekrész csak a magzat megmozdulásakor alakul ki, az embrió korai elpusztítása még nem feltétlenül gyilkosság. Az átlelkesül és a „lelketlen” magzat közti megkülönböztetés a tridenti zsinattól 1869-ig hittétel volt.

Hogy az elképzelés a népéletet sem hagyta érintetlenül, tanúsítja egy idős parasztember elmélkedése a 20. század elejéről: „Az (a magzat) csak egy vér egy csomóba, oszt az megköt, utána lesz majd olyan emberformája”. (Vajda Mária gyűjtése).

Az újkori tudományos felfedezések nyomására az egyház nyitni kezdett a fogantatást követő, azonnali átlelkesülés gondolata felé. Egy téves 18. századi felfedezés ugyanis azt a döbbenetes hírt repítette világgá, hogy a spermiumok tulajdonképpen ember alakúak, és az anyaméhben pusztán méretbeli növekedésen mennek keresztül. Vagyis „mán kezdettül fogva olyan mint mikor világra jön, csak egész kicsibe” (Vajda M. gyűjtése).

A kezdetleges mikroszkóppal folytatott vizsgálódások igazságértéküktől függetlenül hozzájárultak a korai magzatvédelem kialakulásához, a korai és kései abortusz közötti, eltérő megítélés megszűnéséhez.

A gyermekáldás kultúráját bemutató kiállítás kapcsán a szervezők minden hónapban egy-egy új témával vagy történetettel jelentkeznek a kiállításról és/vagy a születésről. Ezen írást Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató készítette.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .