A keresztény Európában a húsvét az egyik legnagyobb vallási ünnep, amihez sok népszokás kapcsolódik. Ám azt is tudjuk, hogy miért vannak ezek? Miért locsolkodunk? Miért tojik tojást a nyúl, és mit keres mellette egy bárány? Ugyanúgy, mint a legtöbb egyházi ünnepnek, a húsvétnak is pogány gyökerei vannak, amik nagyban meghatározták a keresztényi húsvét formáját.
Az ünnep előfutárai
A keresztény liturgiában húsvétot hagyományosan a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnapra teszik – ennek oka, hogy ez az időszak már az ókori kultúrákban is a feltámadás, vagyis a természet újjászületésének a kezdetét jelezte. A fény győzedelmeskedik a sötétség felett, a nappalok hosszabbodnak, a világ zöldbe borul, és megkezdődhetnek a vetések. A görögöknél Perszephoné, a termékenység istennője ekkor tér vissza Hádésztól az alvilágból.
Ha még messzebbre nyúlunk az időben, a pogány vallásoknál rátalálunk Ostara (akinek a nevéből származik az Easter szó), a fény és termékenység istennőjének az ünnepére, aki feltámadásával ismét termékennyé teszi a természetet. Nem véletlen, hogy az ókori népcsoportoknál a tavaszpont volt az újév kezdete, Ostara ünnepe tehát a megújulást is szimbolizálta. Ez az örvendezés, a mulatság időszaka, melyhez sok tánc, ének és termékenységi rituálé kapcsolódott.
A zsidó hagyomány húsvétkor a pészachot ünnepli, vagyis a zsidók Egyiptomból történő kivonulását. Itt jelenik meg a Bibliából is ismert bárány, mint áldozati szimbólum, hiszen amikor a halál angyala végigszántott Egyiptom földjén, a zsidók bárányvérrel kenték be ajtóikat, ezzel megmenekülve a csapás elől.
Keresztény hagyományok
A keresztényeknél Jézus, mint megváltó hozza el a feloldozást, a megbocsájtást, a fényt a hívők életébe, ezért lehet, hogy a személye ilyen közel került ehhez az ősi ünnephez. A farsangi mulatságok elteltével a keresztények negyven napos böjttel emlékeznek meg Jézus sivatagi megpróbáltatásaira. A Biblia szerint nagypéntekkor feszítették keresztre a megváltót, aki harmadnapra, azaz húsvét hétfőn, feltámadt. Ahogy a nevében is benne van, ez a hús vételezésének első napja, vagyis a böjt vége, hiszen a szenvedés véget ért, Jézus, aki meghalt a bűneinkért, feltámadt.
>> KÖNYVEK KIKAPCSOLÓDÁSHOZ <<
A szokások kapcsolatai és összeolvadások
Ostara istennő ősi szimbóluma a bárány, így ez az állat már régóta kapcsolódik ehhez az időszakhoz. A jelkép a zsidóknál mint bárányáldozat jelenik meg, melyet a kereszténységben Jézusnak, vagyis „Isten bárányának” a halála visz tovább. Fontos továbbá, hogy a megváltó brutális módú keresztre feszítése (ami egyébként hasonlóságot mutat a pészachkor feláldozandó báránnyal, amit már-már hanyag módon elkészítve, keserű fűszerezéssel kell megenni) a keresztényeknél szükségtelenné teszi azoknak az áldozati formuláknak a megtartását, melyek ebben az időszakban szokásosak voltak.
Más húsvéti jelképek szintén a pogány ünnepekhez köthetőek: a nyúl érthető okokból a termékenység szimbóluma már ősidők óta, a tojás pedig a születés és újjászületés jelképe. Az, hogy sok helyen, köztük Magyarországon is mindezek már egymással karöltve vannak jelen, vagyis hogy a bárányok a húsvéti tojást tojó nyúl mellett szerepelnek, nem másért van, minthogy a számos kultúrkör és hagyomány az évszázadok alatt összekeveredett egymással.
Népszokások
A locsolkodás szokása sem más, mint a megtisztulás jelképe, ugyanúgy, ahogyan a megkeresztelkedésnél is. A tavaszi nagytakarítás szintén ide köthető, ez ugyanis eredetileg nem csak a ház kitakarítását jelentette, hanem egyfajta múlttól való megszabadulást – el kell hagynunk mindazokat a fölöslegessé vált dolgokat, gondolatokat, fojtogató érzéseket, melyek a múlthoz láncolnak bennünket, hogy örömmel tekinthessünk a jövőbe, és az újév valóban valami újat hozhasson nekünk. A megvesszőzés, vagyis a fiatal lányok vesszővel való megcsapkodása is mélyebb jelentést takar, mint gyermeki huncutkodás – a vessző ugyanis nem más, mint egy ősi fallikus szimbólum, így ez a néphagyomány szintén a termékenységhez köthető.
