Védőháj, komfortzóna-párnácska, hízás-parancs

hízás_parancs_mérleg.jpg

Ezerszámra elérhetőek a hatástalan, hatásos, részben hatásos, egy-ideig-hatásos és valóban hatásos fogyókúra-tippek, ám manapság is még csak kevesen látják be, hogy a hízásnak és főként a hiábavaló fogyni-vágyásnak lelki okai is lehetnek – és legtöbbször vannak is. Ezekből hoztam Nektek ébresztőként” egy csokorra valót!

Miért van az, hogy valaki eszik mint a gép és nem látszik meg rajta, Te pedig a levegővételtől is hízol? Miért hiábavalóak a fogyási próbálkozásaid már évek óta? Már szinte nem is eszel és sportolsz, a kilók mégis ragaszkodnak Hozzád? Ha ezek közül bármelyik igaz Rád és még mindig szeretnél fogyni, nem fogod tudni megkerülni azt, hogy egy kicsit elmerülj a múltadba – és a jelenedbe.

Védőháj

„Azt vettem észre – magamon is –, akik önmagukkal elégedettek, azokat elkezdi foglalkoztatni a belső béke, így átalakul a táplálkozásuk is.” (Csernus Imre)

Talán a „védőháj” kifejezés ismert a laikusok között is, többször hallottam már dobálózni vele, de mit is jelent igazából? Mivel az evés az egyik alapvető ösztönünk, úgy vagyunk „programozva”, hogy az étel a legfőbb megoldás. És a zsír ugye nem csak raktár, hanem fizikai védelmet is nyújt – eredetileg a prérifarkas meg a kardfogú tigris, mostanában viszont mindenféle külső bántó hatás ellen, legyen az testi vagy lelki bántalmazás. De a háj kiváló „pasiriasztó” is a mi kultúránkban: ha egy nő egy adott férfitól (kézenfekvő: a mellette élő férfitól) vagy a férfiaktól általában szeretné távol tartani magát, akkor sem tud lefogyni.

Infinety hirdetés

Te ki vagy mi ellen védekezel folyamatosan? Ki elől és miért szeretnél elrejtőzni testileg-lelkileg-érzelmileg? Mi az, amit nem mersz ki-/megmutatni (magadból)? Mi elől bújkálsz?

„Komfort zóna párnácskák”

Ezt a kifejezést én találtam ki, és arról szól, hogy van, aki megrekedt egy számára – eredetileg – kényelmes élethelyzetben, ami ma már nem elégíti ki az igényeit. Szorong, akár fuldoklik benne, hiányérzete van, de megszokásból és az ismerősség érzése miatt mégis benne marad – ezt nevezzük kényelmi vagy komfort zónának. Ehhez alkattól függően általában „jár” néhány kéretlen kiló is, amelyek makacsul ragaszkodnak hozzánk: ahogyan a túlhaladott életünktől, szokásainktól nem tudunk megszabadulni, úgy a kilóktól sem. Valójában ezek jelzik, szimbolizálják fizikailag azt, hogy fölösleges dolgokat hurcolunk magunkkal.

Ismerek személyesen olyan nőket, akiknek a drasztikus életmódváltás – és most nem (csak) az ételről beszélek – hozott két-három számmal kisebb ruhaméretet az életébe: egy évekig halogatott válás, egy munkahelyváltás, az életkornak megfelelő felnőtté válás és elszakadás a szülőktől forradalmi változást hozott a megjelenésükben is. Optimális súlyra fogytak, kivirultak, megfiatalodtak. Mert végre a saját életüket élik.

Mi/ki az, amit/akit el kellene engedned, de ragaszkodsz hozzá? Mi az, amit bár megszoktál, de már nem hoz valódi örömöt az életedbe? Milyen élethelyzetben ragadtál benne, amit most (tévesen) az egyetlen lehetséges életednek látsz?

Élet helyett étel

Ez az a terep, ahol a lelki békétlenség már találkozik az evéssel. Gyermekkorunkból sok mindent hozhatunk, ami aztán szokásként rögzül: ölelgetés helyett kaptunk egy csokit, ha sírtunk – így szeretetlenségben élve az édességhez nyúlunk felnőttként, mert az az ismerős, begyakorolt reakció. Ha szépen (= sokat) eszel, jár a desszert – így minden „szép” főétkezést süteménnyel zárunk és el sem tudjuk képzelni máshogyan. „Most nem tudunk elmenni a vidámparkba, de itt van egy nyalóka” – felnőttként: ugyan nem tudom megvalósítani itt és most a célomat, de addigis kéznél van a nasi…

Valódi élmények és megoldások helyett – ergó a komfort zónából való, mindig fájdalommal és lemondással járó kilépés helyett – sokan választják a gyors, „itt és most” kielégülést nyújtó édességet és így az ezzel járó zsírpárnákat… A megoldás itt is a felismeréssel kezdődik természetesen és több lépésen át folytatódhat az önfegyelem gyakorlásától kezdve a valódi élmények megélésén át egészen a terápiás segítségig, kinek-kinek személyiségére szabottan.

Enni kell

Az előző generáció(k), főként a most még élő legidősebb nemzedék megélt sok mindent, nélkülözést és háborút. Az ő egyik „életparancsuk” az volt, hogy túlélni mindenáron és ehhez az élelemszerzés és -felhalmozás, a tartalékok raktározása (a kamrában és a testben) is hozzá tartozott. Emlékszem még a nagyszüleim dugig tömött kamrájára, pedig gyermekkoromban már volt sarki kisbolt, ahol bármikor bármilyen alapvető élelmiszert be lehetett szerezni… És arra, hogy „nem baj, ha van egy kis fölösleg, mert van mit leadni, ha megbetegszik az ember…” Ezt adták tovább a szüleinknek és nekünk is: Mindig legyen mit enned! Az a tied, amit megeszel! Gondolkodj előre és raktározz! Az ő életükben ezek nagyon fontos, alapvető igazságok voltak.

De ez az ő igazságuk, nem a miénk. Mi már más korban és máshogyan élünk, így a tőlük kapott „parancsokra” sincs szükségünk ilyen formában. A jó hír az, hogy ezeket a tudattalanban rögzült hitrendszereket, amelyek a szándékunk ellenére és a testünk ellen dolgoznak, le lehet tenni!

„Híznod kell!”

Egy hölgy páciensem súlyproblémákkal keresett meg. Az oldássorozat érdekesen alakult: van, hogy valakivel rögtön az első alkalommal eljutunk a szüleihez (ez a gyakoribb) és velük kell dolgozni és van, hogy ők valahol a mélyben csücsülnek és csak a legvégén kerül rájuk és a velük való kapcsolatra a sor – itt az utóbbi történt.

Jópofán rímelt a fogyás témája arra az, ahogyan a külső héjakat (a hízás egyéb okait, ti. ritkán van csak egy oka egy helyzetnek) folyamatosan lehántva jutottunk el egyre mélyebbre, legvégül a „torzsában” dekkoló szülőkhöz. Kiderült, hogy páciensem kifejezetten sovány kislány volt, szülei pedig mindketten nagydarab, testes emberek, akik szinte szégyellték a cérnaforma gyermeküket. Az egykori kislány máig emlékszik arra, hogy egyszer az állatkertben járva „megszólták őket”, hogy hogy lehet két ekkora embernek egy ilyen lánya (kérdés, hogy ez a bírálat eredetileg kinek is szólt valójában…?)

Egy orvos mindenesetre aztán „megoldásként” széntablettát javasolt, amit a páciensemnek szednie is kellett rendesen, mígnem felsőtagozatosként már kezdett hízni és mára be is érte, sőt, túlszárnyalta a szülei egykori súlyát. Remek, a kísérlet sikerült, a „Híznod kell!”-parancs máig kiválóan működött, páciensemnek gondjai voltak/vannak a nőiességével, az önbizalmával és nem találja a helyét a házasságban… De a lényeg, hogy a hiábavaló fogyókúrázások oka végre napfényre került és szembe lehetett vele nézni, tudtunk vele dolgozni, hogy a jövőben már ne okozzon több bajt a dolog.

A fentiekben felsorolt okok listája persze nem teljes, a nálam előforduló leggyakoribb esetek alapján választottam ki éppen ezt a néhányat és persze ezek nem vegytisztán vannak jelen senkinek az életében: nagyon sokszor bizonyos százalékban közülük több előfordul és mindig kiegészítik őket a teljesen egyéni élmények. De ha a fentiek alapján már csak elgondolkozol a saját motívumaidon, máris tettél egy lépést a testi-lelki egyensúlyod, így az áhított testsúlyod irányába!

Szólj hozzá Te is!