A szavak ereje: verbális erőszak a szülészeteken

terhes_180x180.jpg

A 16 akciónap keretében decemberben került megrendezésre Verbális erőszak a szülészeteken címmel egy kerekasztal beszélgetés, melynek szakmai vendége Varga Katalin volt, az ELTE PPK Affektív Pszichológiai Intézeti Központjának szakmai vezetője. Miklós Éva beszámolója.

A beszélgetés első részében annak okát próbáltuk megfogalmazni, hogy a szülés résztvevői miért vannak alá- és fölérendeltségi viszonyban egymással, szándékos-e az esetleges agresszió, illetve kellően motivált-e a szülő nő a vele szembeni agresszió elkerülésére. Arra a következtetésre jutottunk, hogy az agresszió nem szülészet-specifikus, hiszen a hagyományos, megszokott orvos-beteg kapcsolatban eleve a hierarchia alján áll a páciens, így az orvosok esetleges agressziója sem tudatos, mindössze a saját dominanciájukat akarják biztosítani és a rájuk nehezedő felelősség és fenyegetettség miatt kommunikálnak úgy, ahogy.

A szülészorvosok a szülések alatt saját negatív születési mintájukat követik, hiszen a gyengéd születés generációja ma még – kora miatt – nem praktizál, a szülészek és az édesapák a magzattal azonosulnak a szülés során, és azt szeretnék, hogy a baba minél előbb kint legyen.

Egy érdekes ölelés-kísérlet kapcsán beszéltünk a természetes oxytocin hatásairól is; kiderült, hogy a férfiak tudják nyújtani az ölelés által kiváltott nyugalom és összetartozás élményét, ők azonban nem tudnak belőle részesülni, így a férfi szülészek számára máris sok mentséget találtunk az esetleges agresszív viselkedésükre, hiszen mindazt, amire „gyárilag” nem képesek, még az oktatásuk során sem tanítja meg nekik senki.

A szülő nők pedig hajlamosak alávetni magukat egy elnyomó egészségügyi személyzetnek, ha riasztó példákat látnak, kellemetlen élményeket szereztek korábban, félnek a fájdalomtól vagy bármi mástól és negatív szuggesztióik vannak. Már nőiességünkben is kételkedünk, elhisszük a fogyasztói társadalomnak, hogy a szervezetünk nem elég jó, ezért plasztikáztatunk, hajat festünk, mű dolgokkal próbálunk megfelelni, így elhisszük, hogy szülni sem vagyunk képesek külső segítség nélkül, lemondva ezzel a bizalom, a társas támasz megvalósulásáról.

Nagyon  fontos lenne, ha bárki számára elérhetőek lennének a pozitív szülés-történetek, és képi világában is láttatnának ilyet a szülésre készülő nőkkel.

Ha a verbális viselkedés tudna alkalmazkodni a szülő nőkhöz, a szüléshez, akkor szép eredményeket lehetne elérni a minél természetesebb szülés felé vezető úton.

Varga Katalin vitaindító előadása után parázsló indulatokkal lett tele a kávéház, hiszen a téma megosztotta a jelenlévőket. Egy édesapa hangot adott annak a véleményének, hogy ameddig a nők eltűrik az uralmat bármilyen élethelyzetben, addig nem is születhet megoldás a szülészeteken előforduló verbális és egyéb erőszakos helyzetekre.

A témával is foglalkozó ajánlott oldalak: www.aktivszules.hu és www.sas-ok.hu

Miklós Éva

hirdetés
Miklós Éva - Babafalva.hu
Előző cikkHangulatos karácsonyi asztal
Következő cikkDivat trendek 2011

1 KÉRDÉS

  1. 2013. február 2-án született a kislányom tervezett császármetszéssel. A volt MÁV Kórház szülészetén nagyon kedvesek és felkészültek voltak, nagyon jó légkörben zajlott a szülés és közvetlenül utána velem lehetett a baba, de sok anyukától hallottam rosszabbakat más kórházakról. Viszont az újszülöttosztályon sokkal rosszabb volt a nővérek hozzáállása, nekem itt voltak negatív tapasztalataim és pl. a baba táplálására is negatívan hatott az osztályon alkalmazott gyakorlat.

Comments are closed.