8 erőteljes, díjnyertes születési fotó, amiket látnod kell

8 erőteljes, díjnyertes születési fotó, amiket látnod kell
pixabay

Repüljünk vissza 2014-be, amikor is két fotós, Monet Nicole és Jennifer Mason létrehozták a Birth Becomes Hert, egy közösséget a születési fotókat készítőknek. Az évek alatt a kezdeményezés kinőtte magát, és mostanra már százezer követője van a közösségi platformokon.

Minden évben meghirdetnek egy pályázatot, amiben öt kategóriában díjazzák a beküldött képeket: kórházi, kórházon kívüli, színes, fekete-fehér és szülés utáni. Kezdetben alig száz pályamű érkezett be, manapság azonban már több, mint 1200 kép vesz részt a pályázaton. Íme néhány a mi kedvenceink közül.

Az abszolút nyertes

Sadie Wildnak a szülés utáni pillanatot sikerült lencsevégre kapnia, és ezzel a csodálatos képpel a pályázat abszolút győztese lett.

szülés, kisbaba, anyuka, szülés után
Sadie Wild Photography

„Ez az azutáni pillanat, hogy egy nő új életet hozott a világra, és a szülőszobában szinte megáll az idő, mert rájövünk, hogy valami elképesztően varázslatos dolognak lehettünk szemtanúi” – mondta a képről Diana Spalding szülésznő. „Úgy érzed, hogy a világ megváltozott, mert igenis megváltozott. Itt van egy újszülött, és egy újdonsült anyuka tele erővel, hittel, és szinte ragyog róla a gondolat: Nézd, mit tettem!”
Nézzük hát, hogy mit tett az anyuka. Valóban csodálatos!

A második helyezett

kisbaba, szülés
Belle Verdiglione Photography

Ezt a rendkívül erős és intim fotót az ausztráliai Belle Verdiglione készítette, hogy ha csak egy kép erejéig is, de megmutassa, micsoda erő lakozik a testünkben. A fotós Instagram oldalán magyarázta el, milyen erős hatást váltott ki a képe, és hogy mi inspirálta az elkészítéshez: „Ez a fotó dalra fakasztotta a szívem, a visszajelzések mértéke pedig az egekig repített! Majdnem be sem küldtem a képet, most pedig második lettem vele! Amynek, a motherboardbirth oldalon közétett képei adták az ötletet. Látjátok mennyire fantasztikusak?! Ráadásul ez a kép megnyerte WA Print Handlers Awardot (WOW!). Köszönöm Ayának, hogy elkészíthettem a képet!”

PAMPERS PELENKÁK

A harmadik helyezett

szülés, kisbaba, anyuka, szülés után
Toni Nichole Photos

Ez a kép érdemelte ki a bronzot a pályázaton, és tisztán látszik is, hogy miért. Toni Nichole fotója egy új család születését mutatja be. Amikor megtudta, hogy harmadik lett, épp elég megterhelt lelkiállapotban volt. „Nem találom a szavakat, magamba roskadtan zokogok! Köszönöm ennek a csodálatos családnak, akik megbíztak bennem annyira, hogy meghívtak, hogy megörökíthessem ezeket a varázslatos pillanatokat. Örökre a szívember zártam őket.” írta az Instagramon.

A „kórházi” kategória nyertese

szülés, kisbaba, anyuka, szülés után
Life and Lens Photography

Elég egyértelmű, hogy a Life and Lens Photography képe miért is érdemelte ki az első helyet. A változás pillanatát sikerült lencsevégre kapni: egy gyermek világra jön, és minden más lesz utána. Ez a kép megjelent a Life and Lens Photography Facebook-oldalán is, ami bizonyítja, hogy igenis a közösségi médiában is helye van az ilyen intimebb képeknek, mert ezek a pillanatok megérdemlik, hogy a nyilvánosság elé kerüljenek.

PAMPERS PELENKÁK

Ez a vidám kép nyerte el a harmadik helyet a „fekete-fehér” kategóriában

szülés, kisbaba, anyuka, szülés után
Salt City Birth & Newborn Photography

A Salt City Birth & Newborn Photography csodálatos fotója egy pár első, újszülöttjükkel töltött pillanataiba enged bepillantást. Az édesanya, Lydia egyébként a YouTubera is feltöltötte a szülésről készített videó montázst.

„Olyan erőteljes tapasztalataim voltak a természetes szülésemről, hogy meg kellett osszam őket egy videó formájában. Az orvos nélküli szülésem egy szülészeti központban volt. Nagyon sok szempontból fel kellett készítenem magam a szülésre, erről blogot is vezettem. A szülésznőm és csapata segítettek ebben, hogy végül egy egészséges gyermeket tudjak a világra hozni. Úgy érzem, hogy mindaz, amin keresztülmentem, erősebbé tett engem. A természetes szülés egy igazi megpróbáltatás, ami a videón jól kivehető az arcomon. De végül ez tett engem erősebb nővé, mint amilyen voltam. Boldog vagyok, hogy képes voltam ezt végigcsinálni, és remélem, hogy a történetemmel segíthetek azoknak, akik ugyanebbe szeretnének belevágni.”

Egy különdíjas császármetszés utáni kép

szülés, kisbaba, anyuka, szülés után
Shannon Wrona Ketelsen

Ugyan nem lett helyezett a „kórházi” kategóriában, Shannon Wrona Ketelsen képe azonban mindenképpen különdíjat érdemel. Ahogyan Monet Nicole, a Birth Becomes Her egyik alapítója is mondta: „A közösségi média világában a szülésnek mindig csak egyetlen fajtáját látjuk: egy hagyományos szülés utáni pillanatot, ahol a gyönyörű anyuka mellkasán fekszik az újszülött kisbabája.” Ám Ketelsen ezzel a képpel bizonyította, hogy egy császármetszés utáni pillanatok is lehetnek igazán gyönyörűek, és ugyanúgy megérdemlik, hogy láthassuk őket a közösségi platformokon.

Az első helyezett a „színes” kategóriában

szülés, kisbaba, anyuka, szülés előtt
Fox Valley Birth and Baby

Mary Nieland első képe a Fox Valley Birth and Baby-nél újdonsült fotósként, melyen jól látszik, milyen tehetsége van ahhoz, hogy elkapja a szülés közbeni egyik legintimebb pillanatot. A kép leírása a Fox Valley Birth and Baby Instagram-oldalán: „Az utolsó ellazulás, percekkel az örömteli pillanat előtt, hogy világra hozná a gyermekét.” Egy ilyen pillanat megosztása a partnerünkkel rendkívül értékes és intim, hálásak lehetünk hát a Fox Valley Birth and Baby-nek, hogy mi is láthatjuk.

A „szülés utáni” kategória győztese

szülés, kisbaba, anyuka, szülés után
Art by Jessica

Ez a kép az Art by Jessica művésznevű dokumentumfotós munkája. Amikor kiposztolta ezt a képet Facebookra, csupán három szót fűzött hozzá: „A dúla gyakorol.” Ezen a fotón mindent csak imádni lehet: az újszülött baba az anyuka mellkasán, az aranyos pizsama az újdonsült nővéren, és a szinte észrevehetetlen vércseppek a párnán. Ezt jelenti a szülés. Ez pedig egy család.
Ezek, és további fotók megtekinthetőek a Birth Becomes Her honlapján.

(VIA)

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .