Nagyobb önállóságot és gyakorlatiasabb képzést szeretnének a szülésznők

csoportkonf-300x200.jpg

A bába és szülésznői szakma aktuális kihívásait vitatták meg a résztvevők sajtónyilvános képviselői meghallgatáson május 10-én. A meghallgatást Ékes Ilona képviselőasszony (FIDESZ) azért kezdeményezte, hogy az érintettek elmondhassák véleményüket a hazai szülészeti gyakorlattal, és az országgyűlés által nemrégiben elfogadott otthon szülést szabályozó törvénnyel kapcsolatban.

Alárendelt szülésznők

Az alapfogalmak tisztázásával kezdte a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szülésznői tagozatának vezetője, Tóth Anna. Mint elmondta, a szülést segítő szakemberek megnevezésekor a közvélemény keveri a szülésznő, bába és dúla fogalmakat. Ma Magyarországon egyetlen felsőfokú végzettséget lehet szerezni, annak megnevezése szülésznő. A szakmán belül azonban a szabadabb eljárásokra nyitott, adott esetben otthon szülés segítését is vállaló szülésznők szívesen megkülönböztetik magukat az egészségügyi hierarchiát elfogadó, rendszerint intézményekben dolgozó társaiktól azzal, hogy bábának nevezik magukat. A dúlák laikus, ún. asszonytársi segítők, nem egészségügyi szakemberek.

„Bár kompetenciái és tapasztalatai alapján a szülésznők képesek lennének önállóan vezetni egy szülést, ezt ma az intézményekben dolgozó szakemberek nem tehetik meg, ugyanis a kórházakban csak orvos felügyelete mellett dolgozhatnak”- mondta el Tóth Anna.

A helyzetet az is nehezíti, hogy a kórházak nagyon kevés szülésznőt alkalmaznak, és míg az ideális az lenne, ha egy szülésznő egyszerre egy szülésnél segédkezne, előfordul, hogy hat-nyolc vajúdó anyával is foglalkoznia kell egyszerre.

Külföldre viszik a tudást és az emberséget

Nováky Rita szülésznő, az Országos Bábaszövetség elnöke elsősorban a képzés hiányosságaira hívta fel a figyelmet, ugyanis az az örvendetes változás, hogy főiskolai képzés keretében lehet szülésznői végzettséget szerezni, együtt jár azzal, hogy kiszorultak az oktatók közül azok a szülésznők, akik ugyan nem rendelkeznek egyetemi végzettséggel, de éppen a gyakorlatban használható tapasztalatokat tudnák átadni a hallgatóknak. A szakmai továbbképzés rendszere is átalakításra szorulna, ugyanis ma az alacsony jövedelmű bábák számára elviselhetetlen terhet jelentenek a továbbképzések költségei.

A kórházakban dolgozó szülésznők ma a túlterheltség miatt nem tudják biztosítani a bábai modell egyik alapvető feltételét, a személyre szóló gondoskodást. „Aggasztó, hogy a körülmények miatt tehetséges szülésznők mennek Hollandiába és Angliába dolgozni, és viszik külföldre a tudást és az emberséget”- mondta Nováky Rita.

Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa hivatalának osztályvezetője, Dr. Borza Beáta elmondta, hogy ebben az évben az egészségügyi ellátás kerül a hivatal vizsgálódásainak középpontjába. Véleménye szerint hozzájárulhat a szülészetben dolgozók személetének formálásához, ha az érintettek szembesülnek azzal, hogy milyen jogok illetik meg a szülő nőt és a születendő gyermeket.

A szülés természetes folyamat

Dr. Varga Katalin pszichológus azt mutatta be előadásában, hogy miért fontos gyereknek és anyának egyaránt, hogy háborítatlan legyen egy szülés. Az anya szervezetében a természetes szülés folyamán oxitocin termelődik, amely csökkenti a szorongást, a félelmet, és hozzájárul ahhoz, hogy elinduljanak az agyban az anyai gondoskodást elősegítő folyamatok.

Ha azonban a szülés természetes folyamatát megzavarja valami, például császármetszésre van szükség, vagy epidurális érzéstelenítést alkalmaznak, akkor nem termelődik elegendő oxitocin. Ezért  az ilyen szülések után nehezebben alakul ki az anya és a gyerek közötti kötődés, gyakoribbak a depressziós tünetek, az anya nem extatikus élményként éli meg a szülést.

„Az oxitocin termelést serkenteni lehet meditációval, jógával, masszázzsal, de a szeretni-szeretve lenni érzése is növeli, ezért fontos, hogy a szülés során a kismama végig érezze, hogy valaki mellette van, és támogatja őt”- tette hozzá dr. varga Katalin.

Az a cél, hogy minél többen szüljenek jól

A meghallgatásra dr. Geréb Ágnes is meghívást kapott, de a bíróság nem járult hozzá, hogy a jelenleg házi őrizetben lévő szülész-nőgyógyász, bába részt vegyen az eseményen. Az indoklás a következő volt: „dr. Geréb Ágnes személyisége, valamint az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban betöltött szerepe alapján teljesen indokolatlan, hogy az ügyben szakmai előadást tartson, továbbá az ellentétes a kényszerintézkedés céljával, jellegével, ezért a bíróság a házi őrizet feloldás iránti kérelmét elutasítja.”

Éppen ezért dr. Geréb Ágnes a résztvevőknek írt egy levelet, amelyet Görbicz Adria olvasott fel. Ebben elmondta, hogy tapasztalatai szerint bár az elmúlt két évtizedben is történtek előrelépések a szülészet terén, például már vannak bababarát kórházak, az apák és a dúlák is bemehetnek a szülőszobába, az átfogó reform elmaradt ezen a területen. A gondoskodás bábai modellje azon alapul, hogy a várandósság és a szülés az élet normális folyamatai.

„A cél nem az, hogy minél többen szüljenek intézményen kívül, hanem az, hogy minél többen szüljenek jól, háborítatlanul, minél kevesebb beavatkozással”- áll a levélben. A

cél megvalósításához szükség lenne olyan intézmények, születésközpontok, születésházak létrehozására, amelyekben a nők a bábai modellnek megfelelően hozhatják világra gyermeküket.

Petíció az AnyaBaba-barát szülészetekért

A Semmelweis Mozgalom összegyűjtött több ezer aláírást nyújtotta át Ékes Ilona képviselőasszonynak a mozgalom elnöke, Csomóné Lindmayer Katalin. A petíció aláírói felkérik a Magyar Országgyűlést, hogy segítse a magyar családok azon törekvését, hogy anyababa-barát szülészeti ellátás valósulhasson meg Magyarországon, és így több gyermek születhessen.

A képviselőasszony elmondta, az összegyűjtött tapasztalatok alapján államtitkárokkal, miniszterekkel és a miniszterelnökkel is egyeztetni fog annak érdekében, hogy Magyarországon a nők megfelelő körülmények között hozhassák világra gyermekeiket. Reményei szerint ez is elősegíti majd azt, hogy a jövőben több gyermek szülessen hazánkban, mint jelenleg.

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkEgy kicsi mozgás a kismamának is kell!
Következő cikkMegszűnik a passzív táppénz

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .