A veronai buszbaleset kapcsán előtérbe került a gyász témaköre is. Mit is jelent tulajdonképpen? Hogyan lehet ténylegesen segíteni a gyászolót? Mi ilyenkor az illő?
A közösségi oldalakon ismeretlenek nyilvánítanak részvétet az elhunytak családtagjai részére, feketítik el a profilképüket. Ez egy gesztus, de a gyászolóknak semmiben sem nyújt segítséget.
A gyászt biztosan mi is megéltük már valamikor, hiszen ritka az a felnőtt ember, akinek életében még nem történt haláleset – az évek gyarapodásával, pedig még több ilyen sajnálatos esettel kell számolnunk. A személyes tragédiák, személyes feldolgozást
igényelnek. A legtöbb gyászoló mellett áll legalább egy személy, aki segít a gyász folyamatának megélésében és a lezárásában. Ajánljuk fel segítségünket, de ne legyünk erőszakosak, adjuk meg a tiszteletet, a magánügy jogát.
A gyász egy folyamat, melyet elkerülhetetlenül meg kell élni ahhoz, hogy elérjük azt a stádiumot, melyben fájdalmunk csillapodik.
A gyász 5 szakasza
- Tagadás – „Valaki téved! Ő biztosan nem halt meg! Az nem lehet!” Ebben a fázisban tagadjuk a szeretett személy halálának tényét. Egyszerűen nem tudjuk elfogadni, ezért próbálunk úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Ebből általában hamar átkerülünk a következő szakaszba, de ritka esetekben, még a temetés után is látni véljük, visszavárjuk az elhunytunkat.
- Harag – A tagadást magunk mögött hagyva, belekezdünk a bűnbak keresésbe. Ennek oka az a fajta harag, amit a gyász miatt érzünk, de ténylegesen nem tudjuk rávetíteni senkire és semmire – hát keresünk, hogy a feszültség oldódhasson. Ez lehet egy orvos, egy barát, a sors, egy élethelyzet, mi magunk vagy bárki más, netán maga az elhunyt. A lényeg, hogy nem racionális alapon próbáljuk felderíteni szerettünk halálának okát. A hibást ebben a fázisban akár többször meg is változtathatjuk.
- Alkudozás/Önámítás – Célja, hogy elterelje a figyelmünket a tényekről – halál, temetés…stb. Ekkor elkezdünk alternatív valóságokról fantáziálni, a tipikus „Mi lett volna, ha…” mondat második felét egészítjük ki újabb és újabb tartalommal.
- Depresszió – Megkezdődik a halál halálként való elfogadása, megindul a feldolgozás folyamata. A depressziós állapot teljesen érthető, hiszen ekkor nézünk szembe először, úgy igazán a szerettünk elvesztésével. Elkezdjük gyakran emlegetni, egyre többet emlékezünk rá.
- Elfogadás – A gyász lezárása, amikor képesek vagyunk elfogadni és életünkben elhelyezni elhunytunkat. Emlékké válik – ha eszünkbe jut már időnként mosolygunk is, hisz újra előkerül a fájdalom mellett a szeretet kimutatása is.
A fent említett szakaszok megélési ideje közé nem tehetünk egyenlőség jelet. Egy-egy fázis tarthat 1-2 hétig, vagy épp hónapokig is.
Gyászidő
Az, hogy a gyász mennyi ideig tart, egyénenként és természetesen az elvesztett személy iránti érzelmi intenzitástól is függ. Általánosságban – egy közeli hozzátartozó elvesztésekor – a gyászidő 1 évet jelent. Fontos azonban segíteni a gyászolónak abban, hogy a szakaszokon időről időre tovább tudjon lépni. Sok esetben szakember segítségét kell kérni, hogy elérhesse az adaptációt, azaz a lezárást. A lezárás természetesen nem jelent egyet az elhunyt elfelejtésével, csupán képessé teszi a gyászolót a további, megfelelő életvitelre.
