Hogyan beszélj a gyermekeddel a halálról?

Hogyan beszélj a gyermekeddel a halálról?

A gyerekek már igen fiatalon elkezdenek gondolkozni az elmúlásról, és saját gondolatmenettel igyekeznek megfejteni, hogy mi is a halál tulajdonképpen, mi történik akkor pontosan. Ehhez nem szükséges, hogy megtapasztalják egy hozzátartozójuk elvesztését – bár tény, hogy egy ilyen eset nagyon komolyan elgondolkoztatja őket a témáról – egyszerűen csak elérnek egy olyan értelmi szintre, ahol előkerül az élet végének a fogalma. Ez viszont a szexhez hasonlóan sok családban talán tabu témának minősül, ami pedig egyáltalán nem jó dolog – igenis tudnod kell beszélni erről a gyermekeddel, különben előfordulhat, hogy más helyekről összeollózott tévképzeteket fog elraktározni magában a halállal kapcsolatban.

>> KÖNYVEK <<

Nézz szembe vele

Ahhoz azonban, hogy ezt megtehesd, legelőször magadban is tisztáznod kell a fogalom jelentését. Felnőttként valószínűleg többször is találkoztál a veszteséggel és a hozzá társuló fájdalommal, sőt még az is lehet, hogy te magad is közeli kapcsolatba kerültél vele egy súlyosabb betegség vagy műtét kapcsán. Könnyen előfordulhat, hogy mindezek a dolgok mély nyomot hagytak benned, netán kifejezetten traumát okoztak, és emiatt szorongva gondolsz az elmúlásra, szívesebben kerülöd inkább a témát. Ez egy természetes folyamat, érthető emberi reakció a részedről. Azonban! Érett felnőttként és családos emberként képesnek kell lenned szembenézni a félelmeiddel és a múltadban lakozó árnyakkal, ugyanis nem egyedül kell megküzdened velük. Kérj segítséget a párodtól, beszélgess a barátaiddal, vagy a szüleiddel, akik már jó eséllyel sokkal mélyebben értik az élet és a halál körforgását. Ha pedig tényleg annyira mélyen gyökerező és szorongást kiváltó benned a téma, akkor ne habozz felkeresni egy terapeutát. És hogy miért kell mindezt megtenned? Mert amíg te magad nem érted igazán a halál fogalmának mibenlétét, nem fogsz tudni értelmes beszélgetést lefolytatni a gyermekeiddel sem, akiknek viszont előbb vagy utóbb, de szükségük lesz rá.

Mi a halál valójában?

Közhely, mégis nagy igazság, hogy az elmúlás nem más, mint az élet része. Semmi és senki nem tart örökké, s ez a tény az, ami fenntartja az általunk létezésként aposztrofált körforgást. A születés-élet-halál „szentháromsága” egy olyan fogalomegyüttes, amelyben a kezdés és a befejezés egyetlen pillanatból álló eseményei közrefogják az általunk oly nagy becsben tartott középső, jóval hosszabb időtartamot. Az életünkkel ellentétben a születésünkre és a halálunkra nincs befolyásunk, megtörténnek és kész. Senki nem kérdezte, hogy ide akarunk-e születni, és bizony azt sem fogja megkérdezni senki, hogy meg akarunk-e halni. Meg fogunk. Ez az a tény, amit tudatosítanod kell magadban, elfogadnod, hogy semmilyen mennyiségű aggódás nem változtat rajta: egyszer mindenki meghal, egyszerűen azért, mert ez az életnek a természetes következménye. Ha mindezt sikerül feldolgoznod, azzal egy óriási lépést teszel egy nyitottabb életfelfogás, és boldogabb élet irányába, amivel pedig nem csak magadnak, de a szeretteidnek is szívességet teszel.

Children, Tv, Child, Television, Home, People, Boy
pixabay

Amit a gyerek gondol

A gyermeki elmében sokféleképpen fogalmazódhat meg az elmúlás fogalma, életkortól függően más és más mélységekben tudják átgondolni. Kutatások alapján a leggyakoribb következtetések, amikre jutnak: 1. minden dolog meghal 2. a halál végleges és visszavonhatatlan 3. a halállal megszűnünk létezni és nincs utána semmi 4. a halálnak több oka is lehetséges. A gyerekek persze hajlamosak végletekben gondolkodni, így ezek a felismerések valószínűleg ijesztően fognak hatni rá, ez pedig könnyen ahhoz vezethet, hogy inkább nem is akar beszélni róla, ami viszont belső szorongást okozhat. Tény és való, hogy ez egy nehéz téma, ami pedig még inkább indokolja, hogy közösen megtárgyaljátok.

>> LEGO AJÁNLATUNK <<

Honnan veszi?

Régen, amikor a vallás rendkívül erőteljes volt (illetve a mélyen hívő közösségekben még ma is) a gyerekek viszonylag hamar megismerkedtek a halál fogalmával. Úgy nőttek fel, hogy tudták mit gondoljanak az elmúlásról, és volt egy hitük az azutáni eseményekre vonatkozóan, és ezt meg is tudták tárgyalni egymás között, hiszen kollektívan ugyanazt vallották a témáról. Ma azonban már sokkal árnyaltabb, és nem kevésbé nehezebb a helyzet. A filmek, mesék, játékok, valamint az interneten terjengő féltudományos és áltudományos, az életre vonatkozó elgondolások miatt nagyon könnyen zavar alakulhat ki a fejekben. Félreértés ne essék: itt most nem konkrétan a halálról, mint fogalomról beszélek, hanem az életről való gondolkozásról. Ahogy fentebb írtuk, a kettő összetartozik, hiszen utóbbiból okozatként következik az előbbi, éppen ezért az egyikhez való hozzáállás meg fogja határozni a másikhoz valót. Egyszerűen fogalmazva: a popkultúra hatására esetlegesen kialakuló kaotikus életfelfogás rendkívül erősen befolyásolni fogja a halálról alkotott elképzelést. Minél helytelenebbül ítélik meg az életet, az élet értékét, annál nehezebben fogják tudni megérteni és feldolgozni a halál mibenlétét.

A te felelősséged

Hourglass, Time, Hours, Clock, Egg Timer
pixabay

Mindezekből kifolyólag felmerül tehát a címben is feltett kérdés: hogyan beszéljünk erről a gyerekkel? Illetve ami talán még fontosabb: mikor? Ahogy már fentebb is említettük, a gyerekek viszonylag hamar, már körülbelül öt éves korban elkezdenek agyalni a témán, és változó, ki mikor jut el a kisebb-nagyobb, számunkra esetleg ijesztően ható felismerésekig. Erre jön rá a kortársakkal való beszélgetés, és az innen-onnan összeszedett információmorzsák megemésztése.

Mikor kezdeményezzük a beszélgetést? Sokan talán úgy vélik, hogy a téma komolyságából fakadóan lehetőleg minél hamarabb, ám nem biztos, hogy célszerű egyszer csak fogni a gyereket és leültetni, hogy na most akkor beszélgessünk egy kicsit a halálról. Persze megtehetjük ezt is, de sokkal célravezetőbb, ha egy aktuális apropó kapcsán hozakodunk elő vele. Egy családtag elvesztése, vagy a házi kedvenc sajnálatos halála éppen egy ilyen szituáció lehet, amikor egyébként is valószínű, hogy foglalkoztatja őt a dolog, a beszélgetéssel pedig a veszteség feldolgozását is megkönnyíthetjük neki. És magunknak is! Azzal, hogy kénytelenek vagyunk átgondolni mindezt, sokat könnyíthetünk a saját fájdalmunkon is.

A mikor után pedig jöhet a hogyan. Nagyon fontos, hogy higgadtan beszéljünk, ne tűnjön úgy, hogy mi is viszolygunk a halál gondolatára – még akkor sem, ha valójában így van – mert a szülői hozzáállás nagyon könnyen átragad a gyerekre. Igyekezzünk megértetni vele (életkortól függő mértékben persze), hogy az elmúlás egy normális dolog, amitől nem kell félnie. Engedjük, hogy ő maga feltegye a kérdéseit, amikre aztán mi válaszolunk, ezzel elkerülhetjük, hogy véletlenül olyan mondjunk, vagy netán úgy tálaljuk a tényeket, amivel megijeszthetnénk ebben az egyébként is felkavart lelki állapotban. Kérdezzük meg, hogy mi az amit eddig tud, vagy hallott, engedjük, hogy beszélje ki magából, majd pedig reagálni tudunk az elmondottakra. Ha pedig felteszi a nagy kérdést, miszerint ő mikor fog meghalni, a legegyszerűbb, ha csak annyit mondunk: az még nagyon, nagyon sokára lesz, addig még rengeteg nevetés és egy boldog élet vár rá.

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!