Már-már közhely, hogy egyre durvább világban élünk. Küzdünk a mindennapi megélhetésünkért, rohanunk, türelmetlenek vagyunk. Mitől lennének hát türelmesek, toleránsak a gyermekeink? Dr. Vekerdy Tamás pszichológus előadására (Kecskemét, Ifjúsági Otthon) azt hiszem mindannyian azért mentünk, hogy szülőként megpróbáljuk a lehető legjobb módon kezelni gyermekeink agresszióját.
„Tisztelettel fogadni, szeretetben nevelni, szabadságban elengedni” – ezt a Rudolf Steiner idézetet nem csak azért tartom fontosnak, mert dr. Vekerdy Tamás szájából is elhangzott az előadáson. Hanem azért is, mert meglátásom szerint jó mottója lehet annak, hogyan teremtsünk gyermekünk számára érzelmi biztonságot. Hiszen számára ez az egyik legfontosabb dolog, többek között ettől lesz majd kiegyensúlyozott, boldog – és remélhetőleg minden szélsőséges viselkedéstől (vagyis agressziótól is) mentes – felnőtt.
Mi is az az agresszió?
Az agresszió (a latin agressio szóból származik, jelentése: támadás) minden olyan viselkedésforma, amelynek célja másnak sérelmet vagy kárt okozni. A frusztráció (valamilyen kudarc) általában agressziót vált ki a gyerekből. Gyermekünk olyan – számunkra jelentéktelennek tűnő – dolgot is kudarcként élhet meg például, hogy félbe kell hagynia a játékot valami miatt, vagy sietnie kell a készülődéssel.
Ha egy általunk „apróságnak” vélt történés kiválthat a gyermekből egy kedvezőtlen reakciót, akkor egy nagyobb horderejű dolog még inkább elérhet ilyen hatást. Vegy
ük például a kistestvér születését, ami nagymértékben agressziónövelő tényező, hiszen az első gyermek kizárólagosságába betolakszik az új kis jövevény, ami rengeteg frusztrációval járhat. Vekerdy Tamás azzal vigasztalta a többgyermekes szülőket, hogy a helyzet feldolgozását segíti, ha a nagyobb testvér a kistestvérrel kapcsolatos negatív érzéseit is szabadon ki tudja fejezni. Jól tesszük tehát, ha nem fenyítjük meg egy „dobjuk ki az ablakon!” felkiáltásért, hanem csak azt mondjuk neki, hogy annak idején őt sem dobtuk ki. Semmiképpen nem tanácsos az esetlegesen fellépő durvaságra hasonló durvasággal, netán fenyítéssel válaszolni! Sokkal célravezetőbb ilyenkor a gyengédség, az ölelés és annak hangsúlyozása, hogy őt, a nagyobbat is mennyire szeretjük.
A kétéves dackorszak idején szintén megnő az agresszivitásra való hajlam a gyermekekben. A legtanácsosabb ilyenkor nagyon kevés, de határozott korlátot állítani (pl. napirend) a gyerek számára, vagyis csak akkor konfrontálódjunk vele, ha nagyon muszáj. Az esetlegesen fellépő agresszióját természetesen kezelni kell! Ha netán előfordul, hogy kétévesünk ütlegel vagy rugdossa egy társát, akkor egy nagyon határozott mozdulattal el kell őt távolítani a másik mellől és ismét elővenni leggyengédebb és legtürelmesebb énünket az ő megnyugtatására.
A közösségbe kerülés újabb kihívásokat jelent
Az óvodai, iskolai években ismét fokozódnak a frusztrációra okot adó körülmények, például a mindennapi sietség, kapkodás. Megoldás? A mese és a szabad játék. Legalább hétéves korig a gyereknek minden este meséljünk. Lehetőleg saját kútfőből. Idézzük fel a napját (ez segít feldolgozni az élményeit), vagy találjunk ki más történetet. Hétéves kora után pedig esténként olvassunk fel neki korának megfelelő könyvekből. Ez az időtöltés különösen kedves lesz a gyermek számára, ha ilyenkor anya vagy apa még be is bújik mellé.
A szabad játék azt jelenti, hogy hagyjuk a gyereket kedve szerint játszani. Ha igényli, leülünk vele és építünk, autózunk, babázunk stb., ahelyett, hogy valamilyen fejlesztő játékra próbálnánk rávenni, hiszen a kisgyermek legfejlesztőbb tevékenysége maga a szabad játék.
A kamaszkor megint egy igen viharos korszak, hiszen a testi-lelki változásokon kívül fokozódik a teljesítménykényszer és a megfelelni vágyás – még ha ez nem is mindig látszik gyermekeinken. Vekerdy Tamás példaként említette, hogy 1905-ben a 14 éves korosztály tananyaga volt a legkönnyebb, mert akkor még tudták, hogy ezeket a gyerekeket nem igazán lehet terhelni, hogy egy fiziológiás lustaság fedezhető fel náluk. Ma ezzel szemben sokszorosára nőtt a tananyag, a szülők többsége „versenyistállóba” szeretné adni a gyerekét, hogy biztos megélhetést szerezzen neki. Sok esetben pedig ezzel a versenyszellemmel eredeti szándékunknak éppen az ellenkezőjét érjük el. Ezért lehetőleg ne provokáljuk ilyenkor a gyereket! Ha hagyjuk őt elvonulni egy kis időre, nagy valószínűség szerint kicsivel jobb hangulatban bújik majd elő a barlangjából.
A tévé és a számítógép szerepe
Szóba került természetesen a tévé, a rajzfilmek, akciófilmek szerepe a durvaság terjedésében. Nem meglepő, hogy Vekerdy Tamás ellenzi a televíziózást, mert ilyenkor leáll a gyermek testi aktivitása, és leáll a belső kép készítése is (ellentétben a mesehallgatással, olvasással), ezáltal elmarad a feldolgozás. Ez növelheti az agressziót, mert a gyermek magában elmélkedik a látottakon, foglalkoztatja a téma, de nem érti. Ettől dühös lesz, azután pedig lehet, hogy verekedni kezd velünk, vagy a testvérével. Fontos kitétel, hogy a televíziónézés szülői felügyelettel történjen! Ilyenkor a gyermek egyből kérdezhet, segítséget kaphat a látottak értelmezéséhez, nem egyedül kell megbirkóznia vele.
Ha a televíziónézés „elkerülhetetlen”, akkor például óvodás gyermeknél napi 20 percet ne haladja meg a készülék előtt tartózkodás! Ez esetben is inkább természetfilmet válasszunk a gyermek számára, mint mesét. A rajzfilmek növelik a legnagyobb mértékben az agressziós szintet. Az elgázolt, lelőtt figurák például azonnal felpattannak, mintha mi sem történt volna. Ebből azt a téves következtetést vonhatja le a gyermek, hogy ez a valóságban is így működik, az agresszív cselekedetnek nincs komoly következménye.
Zárásként: az agressziót nehéz kezelni, de nem lehetetlen. Találjuk meg az értéket gyermekünkben, leljük benne örömünket minden elvárás nélkül. Ez számára olyan biztonságot ad majd, hogy reményeink szerint egyre kevésbé reagál majd a váratlan helyzetekre durvasággal, agresszióval!
Vég Erzsébet
