Gyakorta szoktam mondani, hogy egy kisbaba érkezése először fenekestől forgatja fel egy nő életét, aztán meg még jobban. Ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy élvezze ki az első félév, viszonylag statikus állapotában rejlő lehetőségeket, mert mikor 6 hónapos koruk körül a babák megindulnak, onnantól kezdve már nehezebben tűrik a kötött, hordozóban, babakocsiban töltött perceket. Sokkal inkább felfedezni vágynak.
A 6 hónapos baba változása
Eleinte csak a padlóról elérhető-megfogható tárgyakat veszik birtokba, majd később lábujjhegyen ágaskodnak a polc magasabb kincsei felé. Ez a megnövekedett aktivitás, testmozgás érthetően többletkalóriát is kíván, így ennek következtében körülbelül 6 hónapos kortól kell elkezdeni a kisbabánknál a hozzátáplálást. Örökmozgó szervezetüknek ilyenkor már az anyatejen túl szüksége van a gyümölcsökben, zöldségekben rejlő vitaminokra, ásványi anyagokra, illetve a szervezetük 6 hónapos koruktól kezdi el az olyan enzimek termelését, melyek a táplálék lebontásához és az emésztéshez kellenek.
Hozzátáplálás
A hozzátáplálási lépcsőket fokozatosan lépjük meg, és soha ne feledkezzünk meg róla, hogy kisbabánk fő tápláléka természetesen továbbra is – szerencsés esetben – az anyatej marad.
A hozzátáplálást általában a tápszert használó szülők vezetik be könnyebben, míg az anyatejjel tápláló szülők egy részénél ebben a korszakban – kisebb vagy nagyobb mértékben – megfigyelhető a depressziónak néhány tünete.
A csecsemő leválása = anyai depresszió?
Az eddigi szoros szimbiózis megbomlani látszik azzal, hogy már NEM teljes mértékben függ a kisbabánk tőlünk, a testünk adta tápláléktól, kicsit nyersen megfogalmazva „csereszabatosak” lettünk.
Ha megpróbálunk úgy közelíteni a kérdés felé, hogy mi az anyaság fő feladata, akkor lehet, hogy ebből az új perspektívából megfigyelve a helyzetünket, sokkal inkább pozitív érzések töltenek el bennünket, mintsem a veszteségé, a „nem vagyok már olyan fontos” állapot.
Az örömünket szinte észrevétlenül is az adja, ha a gyermekünket fejlődni látjuk, és ennek a fejlődésnek a része a táplálkozási szokások megváltozása is. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy milyen boldogok voltunk, mikor először megfordult a babánk, mikor először fölült vagy mikor elkezdett mászni.
Fogadjuk ugyanilyen örömmel azt is, hogy most már készen áll a szervezete az anyatejen kívül más táplálékok befogadására is – vagyis elérkezett egy újabb fejlettségi stádiumba.
Csecsemőből kisgyerek
Elsődleges feladatunk, hogy minél nagyobb szeletét ismertessük meg a világnak a gyermekünkkel, minél több információt adjunk át erről neki, hogy az élete folyamán majd minél nagyobb biztonsággal mozoghasson benne.
Ebben akkor vagyunk a leginkább segítségére, ha hagyjuk, hogy a saját maga indíttatásából tapasztaljon meg bizonyos dolgokat. A megtapasztalást, bár sokszor nem könnyű, de engednünk kell, hiszen ezek során – természetesen a segítségünk és felügyeletünk mellett, mely, mint egy biztonsági hálóként veszi őt körül – jut azon információk halmazához, melyek a későbbiekben segítségére lesznek.
Ha a táplálkozási szokások fejlődését-változását a mozgásfejlődéshez hasonlítom, akkor nyugodtam kijelenthetem, hogy nem kaphatjuk el minden megbotlásnál, minden kisebb lehuppanásnál a gyermekünket. Hiszen meg kell tanulni elesni, és meg kell tanulni a felállni is. Ha pedig nem engedjük, hogy ennek a tanulási folyamatnak a részese legyen, akkor attól az önállóságtól fosztjuk őt meg, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy nélkülünk is boldogulni tudjon.
A kezdeti szoros szimbiózisunk lazulása, majd későbbi felbomlása nem más, mint egy egészséges fejlődési folyamat. Leljük benne örömünk, értelmezzük lehetőségként, melyben újabb és újabb ismereteket adhatunk át, és hogy ezen ismeretek birtokában kiegyensúlyozott és magabiztos gyermeket nevelünk.
