A pánikkeltés és a koronavírus

A pánikkeltés és a koronavírus

Világjárvánnyá nyilvánították a Covid-19 nevezetű vírusfertőzést, jelentette be a WHO. Magyarországon (2020.03.13.,14:46) 19 megbetegedésről tudunk jelenleg. Az emberek többsége fél, mert sok a szenzációhajhász bulvár, amiben erősen megy a pánikkeltés. De valóban szükséges az ilyen mértékű aggodalom, amivel körbevesznek minket a hírekben? Úgy gondolom, ha rettegni nem is: mégis jobb félni, mint megijedni – ahogy a régi mondás tartja.

Körülbelül két héttel ezelőttig az őszintét megvallva, még én is elmosolyogtam azokon az információkon, hogy az emberek nagybevásárlásba kezdtek és ürülnek a polcok. Fogynak a tartós élelmiszerek, a tisztálkodószerek, különös tekintettel a kézfertőtlenítők és a szappanok. A családok többsége a televíziók és az internetes hírek külső nyomásgyakorlásának hatására nagybevásárlásba kezdett, gondolom annak érdekében, hogyha ne adj Isten, házi karantént rendelnének el országszerte, vagy nagyobb baj ütné fel a fejét, legyen otthon mihez nyúlni. Akkor még azt gondoltam, minek ez a nagy ijedelem, miért ez a nagy felhajtás? Nos, igen, két héttel ezelőttig még teljesen feleslegesnek láttam ezt, mindössze azon oknál fogva, mert jómagam sem vettem eléggé komolyan a helyzetet.

>>> STERILIZÁLÓ BABÁS CSALÁDOKNAK

Azóta rengeteget olvastam a témában, folyamatosan követem a híreket és minden a koronavírushoz köthető szembejövő cikket végig olvasok, mert egyre inkább az én mellkasomra is ráült az aggodalom nevezetű kellemetlen nyomás. Emberi természetünkbe mélyen kódolva van az ősidőktől kezdve a félelem érzése. Az őskorban az ősembernek még azért volt erre szüksége, hogy életben tudjon maradni a ragadozókkal, fenyegetésekkel szemben. Átgondolva jelenlegi helyzetünket, reálisan nézve a világjárvánnyá alakult Covid-19 vírusfertőzést, teljesen normális reakciónak gondolom, hogy az emberek pánikolnak.

Meglepett, Kék Szemek, Szeplő, Lásd, Watch, Szemét
pixabay

Sőt, arra a következtetésre jutottam, hogy ideje komolyan venni a lehetséges opciókat és jobb felkészülni, bevásárolni, mint nagyobb baj esetén tétlenül otthon ülni, mert nincs elegendő élelmiszer. A bevásárolt tartalékok ígyis-úgyis el fognak fogyni, hiszen ezekre az ételekre, termékekre mindig szükség van. Kárba nem megy majd semmi sem, a wc papír idővel elfogy itthonról, az élelmiszereket pedig feléljük. Nem repül majd a kukába a felhalmozott készlet akkor sem, ha nem lesz semmiféle házi karantén (remélem, hogy tényleg nem) és nem lesz ennél nagyobb baj az országban.

mérleg, igazság
pixabay

Megértem a mérleg mindkét oldalát, azokat is, akik úgy érzik, felesleges idegeskedni és bespájzolni tartós ételekkel és tisztálkodási szerekkel és megértem azokat is, akik ’jobb félni, mint megijedni’ alapon inkább beszereznek néhány extra kiló rizset vagy pár doboz plusz konzervet. Tartsuk tiszteletben a körülöttünk lévő embertársaink döntéseit. Ne ítéljük el egyik oldalt sem, hiszen mindenkinek az önmaga nyugalma az elsődleges cél. Valaki úgy van nyugodtan, ha a mérleg egyik oldala szerint, valaki pedig úgy, ha a másik oldala szerint jár el.

Miért ez a nagy pánikkeltés?

Nyilván a közmédia, főleg a bulvár, azt tartja szem előtt, hogy előnyt élvezhessen nézettségük robbanásszerű növekedésében, a rémisztő főcímek vagy a félvállról vett, kitalált információk által. Ámde, ne felejtsük el, hogy a jelenlegi helyzet Magyarországon a közelmúltban egyedülálló, nem tudnék hirtelen még egy olyan példát mondani, a nagy árvizeken kívül, amikor szigorításokra vagy intenzívebb társadalmi összefogásra lett volna szükség. (Bár az utóbbira mindig lenne, az már más kérdés, hogy nem mindig úgy alakul, hogy be is következzen.)

Elég megnézzük az alábbi térképet, ahol a piros foltok jelölik a fertőzött területeket, értelemszerűen, ahol nagyobb a baj, nagyobb a kör. Az aktuális helyzetet megnézhetitek IDE KATTINTVA!

koronavírus térkép
Coronavirus COVID-19 Global Cases by the Center for Systems Science and Engineering (CSSE) at Johns Hopkins University (JHU)

Nem túl szép látvány, igaz? Nekem nem célom a pánikkeltés. Mindenkinek szíve joga, hogy miként készül (vagy épp nem készül) a korlátozásokra. Folyamatosan idegeskedni és félelmet kelteni nincs értelme. Viszont tagadhatatlanul örülnék neki, ha mi Magyarországon élő emberek is komolyabban vennénk az esetleges helyzeteket, melyek a járvánnyal járhatnak. Jól látható a térképen, hogy nagyon nagy területet lefed világszerte ez a probléma.

Mivel csökkenthetjük a bennünk rejlő pánikot?

  • Csak hivatalos hírforrások által megírt koronavírussal kapcsolatos cikkeknek higgyünk, mint a https://koronavirus.gov.hu/
  • Kerüljük az olyan ismerőseinkkel, barátainkkal való beszélgetést (a járványról!), akikről tudjuk, hogy hajlamosak intnezíven pánikolni.
  • Ne nézzünk olyan TV-csatornákat, ahol sok az ál-hír, inkább hallgassunk helyette rádiót.
  • Mérlegeljük az esetleges forgatókönyveket, hogy ne érjen minket kellemetlen meglepetés a közeljövőben.
  • Csökkentsük a nagyobb tömegben történő szociális érintkezéseket.
  • Kapcsolódjunk ki egy kicsit a családdal otthon, nézzünk jó filmeket és beszélgessünk.
  • Üljünk le egy regény mellé, ami feledtetheti a világban zajló nyomasztó eseményeket.

Amit nem győzök hangsúlyozni, fogadjuk el egymás véleményét és ne ítéljük el sem azokat, akik idegesek és felvásárolták a fél boltot, sem azokat, akik teljesen nyugodtan élik tovább mindennapjaikat. Próbáljunk nem viccet csinálni sem a koronavírusos megbetegedésekből, sem a korlátozásokból. Most nagyon nagy szükségünk lehet a társadalmi összetartásra és a fegyelmezettségre.

A témához kapcsolódó következő cikkben elhozunk nektek egy „túlélőcsomagot” ha amellett döntenétek, hogy nagybevásárlással beszereztek tartósabb élelmiszereket, termékeket. Leírjuk, hogy mi az, amire leginkább szükség lehet és miért. Addig is, mindannyiótoknak kitartást és jó egészséget kívánunk!

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkLegyél a gyermeked legjobb barátja
Következő cikkTavaszi nagytakarítás – fejben is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .