“Az anyasággal találtam rá a hivatásomra!” – anyai vallomás

Hogy mit csináltam akkor, amikor még nem voltak Ők, a Családom? Jó kérdés. Annyi mindent, de leginkább úton voltam. Közeledőben, távolodóban emberek, dolgok felé. Felfedezőúton jártam, ismerkedtem.  

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem, Germanisztikán. Az 5 éves képzés során megszereztem a tanári végzettséget, és hosszú időt töltöttem ösztöndíjas keretek között Drezdában és Berlinben. Itt írtam meg a diplomamunkámat, melyben belső-külső életterek, legfőképpen kertek az emberre gyakorolt hatásáról gondolkodtam. Egyet már akkor tudtam, az emberi találkozásokat élem meg a legnagyobb kalandnak – az adás és kapás folyamatát.  És hát akkori fejemmel azt is tudni véltem, egyet nem akarok: tanítani.

Azt gondoltam, ha csak azért tanultam ennyi mindent, hogy a der, die, das-t magyarázzam, azzal nem leszek boldog. Azt hiánynak élem majd meg, mert az olyan gépies dolog. Gondoltam akkor… Aztán jöttek egymás után a kisebb-nagyobb lehetőségek. Számos nyelviskolában, cégnél tanítottam, felnőtteket – pusztán pénzszerzés céljából, ezzel nyugtattam magam. Majd dolgoztam a Goethe Intézetnél, mint kulturális asszisztens. Izgalmas szakasza volt ez az életemnek, de nem itt találtam meg a helyem.

Az anyaság változtatta meg a szemléletemet

1999-ben ismerkedtem meg a férjemmel, ő számomra a nagy találkozás. Az a fajta, amikor úgy érzed megáll az idő. 2006-ban született meg nagylányunk, Luca. Óriási vízválasztót képezvén az életemben. Ahogy azt minden édesanya megtapasztalja, szépen feladod az anyaságod megelőző életedet lépésről lépésre.

Infinety hirdetés

Az időbeosztásodat, a prioritásaidat, a felelőtlenségeidet. Belemerülsz az éjszakázásokba, abba a parttalan, másért való ottlétbe, ami aztán anyává érlel. Majd egyszer csak megérzed, egész eddigi életed folyamán nem fejlődtél ennyit, mint egy ölnyi csöppség hatására.

Akkor úgy véltem, két válaszút előtt állok;

  • vagy azt élem meg, hogy a gyermekem elvon mindentől, amit amúgy tehetnék,
  • vagy belebonyolódok egyfajta kompromisszum-keresésbe. Hogyan tudnék mégis -mondjuk majdnem  – mindent, úgy csinálni, mint előtte?

Egyik utat sem ismerem, nem választottam, sem szakmai téren, sem a magánéletemben. Éreztem, már semmilyen szinten nem vonz, hogy cégeknél oktassak. Beüljek vezérigazgatókhoz és igyekezzek motiválni őket, hogy szenteljenek bokros teendőik mellett egy kis időt a nyelvtanulásra is.

Új utakon

Még egy ideig kerestek a nyelviskolák, de aztán elmaradtak. Ekkor gondoltam, talán fordíthatnék, kaptam is jó néhány megrendelést. Érdekes könyveket. Gondoltam, otthon vagyok a picivel, míg alszik, majd dolgozom. Praktikusnak tűnt, én és a laptopom. De hamar rájöttem, engem ez a felállás elszigetel. Mégis lassan és nehezen mondtam a fordításra nemet.

De visszatérve Luca lányomhoz, ahhoz, hogy őt a karomban tartom… ugye (?) minden anyuka fejében megfordul az a gondolat: itt vagyunk mi ketten magunknak. Szeretlek, beszélnék veled, de mit is mondjak neked? Emlékszem arra a pillanatra, amikor teljes bizonyossággal rádöbbentem, hogy a gyermekem ért – bármit, mindent. Nem gügyögtem hozzá. Elkezdtünk beszélni egymással, korlátok nélkül, mindenről. Elindultunk együtt felfedezni a világot, együtt örülni az életnek. Egy nap pedig, azon kaptam magam, hogy szavak után vadászok. – Hogy mondanám el ezt neki németül?

Rátaláltam a hivatásomra!

Nem akartam én őt tudatosan németül fejleszteni, eszembe se jutott. Csak kísérleteztem, mi volna, ha ezt számára németül fejezném ki? Hogyan tenném? Elkezdtem szavakat, szófoszlányokat keresni érzésekre. Elkezdtem mondókákat keresni, amik bizonyos érzéseket kifejeznek. Sok ismert mondóka szóba sem jött. Sok szépséges pedig igen. Beindult egy lázas gyűjtőmunka – ami azóta sem ért véget – nyelvi eszközök keresése, melyek képesek élethelyzetek kifejezésére, s megfogant a Krabbeldeutsch elnevezés is, ebből a perspektívából (jelentése: kúszó-mászó, négykézlábas német nyelvhasználat, utalva a Krabbelkind korszakra, amikor a gyerkőcök még négykézláb fedezik fel a világot – szerk.). Így visszatekintve, úgy érzem, ez a rendszer, amit a Krabbeldeutsch név fogalmán értek,  a nyelvi kibontakozás igencsak természetes formája lett. Aztán a gyűjtögetésből jöttek az első lépések, az első próbálgatások. Nálunk odahaza soha nem lett kizárólagos a német nyelv. Napszakra korlátozottan sem. Nálunk a játék nyelve lett a német, egyfajta szerepjátéké, kísérletezésé, s ennél fogva bármelyik percben előhívható, létjogosult és bármikor felfüggeszthető. A ma már 9 éves lányommal, bármikor bemehetünk egy boltba, felszállhatunk egy járműre, ahol lányom kérésére azt játsszuk, németek vagyunk.

Közel 9 éve indult útjára a Krabbeldeutsch, és vannak anyukák, gyerekek, akik azóta elkísérnek. Ők ráéreztek, miről is szól az egész! Alkotó részesei ők is a foglalkozásoknak- de elsősorban a gyerekek. Az ő reakciójukra építve formálódtak a foglalkozások és érték el mai formájukat. Illetve ma is változnak, folyamatosan formálódnak. Építek a “szakérők” véleményére…

Első lányom berobbant az életembe, ezzel formált. A második lányunkra hat és fél évet vártunk, amíg a maga lazaságával bejelentkezett: hellósztok, itt vagyok. Ő fegyelemre, kitartásra, türelemre tanított. Kemény volt a lecke. Az őrá történő várakozás, vágyakozás szintén rányomta a bélyegét a munkámra, a Krabbeldeutsch-ra. Sok-sok-sok energiát szabadított fel, amiről nem is gondoltam, hogy létezik, létezhet. Megszületvén, Hanna is elkísért számos foglalkozásra és alkotó részt vett ki a munkából. Ő ma három éves. Tehát már múltja van.

Visszatérve a gondolatra, hogy: az emberi találkozásokat élem meg a legnagyobb kalandnak és az ezzel járó adás-kapás folyamatát, nos a foglalkozásaimon ezt élem meg és élik meg azok a gyerkőcök, akikkel összeülünk egy szőnyegre, ezt élik meg az anyukák is, akik belefolynak a maguk módján ebbe a játékba. Van, aki tudatosan és van aki spontán módon.

Szeretem, amit csinálok. Megtaláltam a helyem.

Itt tartok most.

fotó: pinterest.com

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!