Kisgyermekes anyukák rugalmas foglalkoztatását segítő központok nyílnak

NöKözPontok országszerte

Országszerte 67, elsősorban, de nem kizárólag kisgyermekes anyukák rugalmas foglalkoztatását segítő szolgáltató központ nyílik. Az auditálást követően az elsők már heteken belül, majd év végéig az összes intézmény folyamatosan várja a szakmai, jogi kérdésekkel hozzájuk forduló nőket.

Heteken belül megnyílik az első, kisgyermekes anyukák rugalmas foglalkoztatását segítő szolgáltató központ – jelentette be a család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár. Novák Katalin hozzátette: minden megyében 3-4, összesen 67 központ jön létre az év végéig.

A lehetőség biztosítása a cél

Ennek az uniós forrásból, pályázat útján megvalósuló projektnek kifejezetten a nők rugalmas munkavállalása a célja – emelte ki az államtitkár. Megjegyezte ugyanakkor: nem az a cél, hogy emelkedjen a 3 vagy többgyermekesek foglalkoztatása, sokkal inkább az, hogy mindenki az igényei szerint dönthessen a munka és a család összehangolásában.

A központokban választ kapnak a nők arra, hol van álláslehetőség, milyen képzéseken vehetnek részt, és jogi kérdésekben is felkészült munkatársak várják őket. Lehetőség lesz a munkavállalók és munkaadók egymásra találására.

A projektet a Családbarát Ország Nonprofit Kft. irányítja. Feladata, hogy a 67 megyei központ mellett 6 regionális központot is létrehozzon, amelyek a program egységes megvalósítását segítik. Az intézményekben képzett emberek dolgoznak majd; akik ide fordulnak segítségért, magas szintű szakma támogatást kapnak – hangsúlyozta az államtitkár.

Felkészülés a visszatérésre

Nagy az igény

A fejlesztési forrásból megvalósuló pályázat 9 milliárd forint keretösszegből valósult volna meg, ám a nagy igény miatt végül 13,3 milliárd forintra emelték az összeget – közölte Novák Katalin. Beszélt arról is: egyre többen dolgoznak Magyarországon, emelkedett a nők, a kisgyermekes anyák foglalkoztatottsága is. Van még tennivaló, a kormány feladata az, hogy megadja a választás lehetőségét – fogalmazott az államtitkár. Közölte: hosszabb ideig, akár három évig otthon maradhat az anyuka, de gyermeke 6 hónapos korától vissza is mehet dolgozni. Úgy fogalmazott: a család alapvetően rugalmas közeg, folyamatosan változik annak dinamikája, hogy mennyire van szükség a szülők jelenlétére. Az lenne a jó, ha ezt a változást a foglalkoztatók rugalmas foglalkoztatási formákkal támogatnák – tette hozzá.

Bő szakmai háttér segít

Székely András, az e témával foglalkozó projekt szakmai vezetője kijelentette: a társaság feladata, hogy megfelelő szakmai hátteret biztosítson annak érdekében, hogy az alulról jövő szervezetek egységes szakmai színvonalat képviseljenek. Elmondta: készült egy kézikönyv, amely a központ működéséhez szükséges minimumfeltételeket tartalmazza. Tananyagok is vannak, amelyek egyebek mellett a reintegráció, illetve a munka-magánélet témakörben tartalmaznak hasznos információkat. A munkáltatók számára is szerveznek képzéseket.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója 5 gyermekes dolgozó nőként nagyon fontos lehetőségként értékelte az atipikus foglalkoztatás elterjesztését. Mint mondta, a FiCSaK is segítséget nyújt ebben, képzéseket, fórumokat szervez. Megjegyezte, hogy a 2010-es mélypont óta 270 ezerrel nőtt a foglalkoztatott nők száma, a 15-24 éveseké 25 ezerrel emelkedett.

Lehet kényszer, vagy akár ambíció

A Családbarát Ország Nonprofit Kft. fővárosi épületében kedden projektindító értekezletet tartottak a létrejövő központok képviselői. Novák Katalin megnyitó beszédében úgy fogalmazott: amikor családokról beszélünk, leginkább a kisgyermekesekről esik szó, pedig nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik idős szüleiket gondozzák. Számukra is fontos lehet a rugalmas foglalkoztatás. Elmondta, a munka nem mindig ambíció, gyakran kényszer, de van, akinek fontos az önmegvalósítás is.

Nő-Köz-Pont – Mi is az?

Kitért arra is, még mindig nem születik annyi gyermek, amennyi a társadalom szempontjából jó lenne, de annyi sem, amennyire vágynak a párok. Régen a tradicionális társadalmakban volt magas a gyermekvállalás kedv ott, ahol a nők nem, vagy alig dolgoztak munkahelyen. Mára ez a tendencia megfordult: ott emelkedik a gyermekvállalási kedv, ahol munkalehetőséget kapnak az anyák. Ezért is fontos népszerűsíteni és támogatni a rugalmas foglalkoztatást – hangsúlyozta Novák Katalin.

forrás: család.hu

Erről a témáról még az Anya munkába megy! rovatunkban olvashatsz többet!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .