Áprilisi bolondságok – 1. rész

Áprilisi bolondságok

A tavasz második hónapja nem véletlenül bolondos. Túl vagyunk a rövid és hamar sötétedő estéken, fagyos napokon. Fölenged a természet, kivirulunk magunk is. Április első napja pedig hivatalosan is a derű ünnepe.

Egészen sokáig meg is feledkeztem erről a napról, egészen addig, amíg egyszer átgondoltam azokat az alkalmakat, amikor gyermekeim rábeszélhetnek mindenféle szokatlan dologra. Kézenfekvővé vált, hogy a gyereknapon túl, április elsején is mindenki megbolondulhat.

Bolondságok kezdőknek és haladóknak

Kezdődött azzal, hogy ezen a napon a gyerekek ott alhatnak, ahol akarnak. A vacsorához pedig az asztal alá terítünk, így fölöttébb mulatságos és hangulatos a közös étkezés. Felcserélhetjük a szerepeket is, a gyerekek lefektethetik a szülőket, mesélhetnek nekik, a gyerekek meg akkor bújnak ágyba, amikor akarnak…

Üljünk be egy cukrászdába, és a megszokott meghatározott számú sütemény helyett, vegyünk annyi sütit, vagy fagyit a csemetéknek, amennyi csak beléjük fér. Vagy bízzuk a gyerekekre az aznapi menüt, nem baj, ha tortát eszünk ebédre, és virslit, és le se merem írni, mert utálom: chipset, uzsonnára.
Ha esik, menjünk pocsolyavadászatra, gumicsizmában, koszolható ruhában. Érezzük jól magunkat, és gondoljunk arra, hogy maradandó élményt szerzünk ezzel a csemetéknek.

Pocsolyavadászat

Ne feledjük, hogy a két-három éves csöppségeinknek is szükségük van arra, hogy ha csak egy nap erejéig is, kipróbálhassák magukat. Aznap ha nem akarnak felöltözni, nem kell, a főzeléket el lehet utasítani, és legalább ilyenkor kerüljük a „csak még egy utolsó kanállal” felszólítást. Ezen a napon ő mondhatja meg, mikor indulunk haza a játszótérről és alvás előtt annyi mesét mondjunk neki, amennyit csak akar.

Bolondozás nemcsak bolondok napján

Sok pici és nagy iskolás gyerekkel találkozom, rajtuk látom, tőlük hallom, hogy mi az, amire több évre visszamenőleg is emlékeznek. Legutóbb egy hét és kilenc éves fiú testvérpár ecsetelte hatalmas lelkesedéssel,”emlékszel, amikor apa king kongosat játszott és csumástól kapta be az epret?”.

Mikor a lányom a barátnőjénél nyaralt pár napig, a pedagógiai érzékkel és humorral megáldott nagypapa konzervdobozos akadálypályát készített nekik. Másik egyszerű játékos ötletét a mai napig emlegetik a lányok. A nagypapa, Bandi, feküdt a függőágyban és mesét olvasott. A mesék végén lehunyta szemét és azt mondta, hogy ő most aludni fog, fussanak el, számoljanak háromszor hatvanig, majd osonjanak vissza, és egyikőjük óvatosan fújjon az arcába, amitől majd felébred. Jó kis mulatság volt ez a három lánynak, a nagypapának pedig jó pihenés.

A gyerekek imádják a meglepő dolgokat, szeretnek meghökkenni, és mulatságosnak látni szüleiket. Ezek apró dolgok, melyek nem pénz és nem időigényesek, mégis talán az egyedüli dolgok melyekre biztosan emlékeznek hosszú évek múltán is.

A kisebb bolondságokra hétvégén vagy szünidőben is vevők lehetünk, ha úgy hozza a helyzet. Így történt, hogy amikor nyáron meglátogattak minket négygyermekes barátaink, az ő és a mi rangidős palántáink, akik tizedik évüket taposták, kitalálták, hogy süssünk szalonnát. Mi egész mást terveztünk, mondtuk nekik, hogy nincs szalonna, kenyér se. „Akkor mi most elbiciklizünk és megvesszük a hozzávalókat”-vágták rá egyszerre. Összenéztünk a barátnőmmel és bólintottunk, „hát legyen”. Kicsit megijedtünk, mert tizenöt perc helyett fél óra alatt járták meg az utat, mert a sarki, közeli boltban nem volt szalonna, és a távoliba karikáztak. Furcsa kinézetű, zsíros szalonnával tértek vissza. A tűzrakásban azért segédkeztünk, és egy nagyon klassz délutáni szalonnasütés lett a vége (miért is kéne estig várni, mint máskor?). Arról nem is beszélve, hogy az egész napot áthatotta a két nagy büszke ábrázata. Így rángattak bele a horgászás kipróbálásába is, ami azóta családi méreteket öltött és szokássá vált.

Áprilisi bolondságok – 2. rész

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .