„Az is elég, ha nem utálsz tanulni…”

Bodzame.jpg

Huszonöt év. Ha hat éves kora óta számítjuk, ennyi ideje tanul szinte folyamatosan nyíregyházi Császár Noémi. Öt diplomájából hármat dolgozó, egyet pedig az anyaság örömeivel és nehézségeivel ismerkedő nőként szerzett. Mi motiválja? Honnan merít erőt? Miből fakad a lelkesedése? Kitől kap támogatást? Hogyan egyezteti össze a családdal és a munkával?

Babafalva: Tanító, szociálpedagógus, szociális szakigazgatás szervező, gyógypedagógus és pszichológus diploma. Nappali, levelező, esti, majd újra nappali tagozat. A felsőoktatásban töltött 13 éved lenyűgöző mérlege ez. Mesélj erről a hosszú útról, hogyan kezdődött, milyen lehetőségek és döntések mentén formálódott?

Császár Noémi: Óvónői szakközépiskolában érettségiztem, ami igencsak behatárolta a továbbtanulási lehetőségeimet. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolára jelentkeztem, ahol a tanító szak a szociálpedagógussal párosult. Ez utóbbi a kilencvenes évek közepén még ritkaságnak számított, én magam sem tudtam, hogy mit takar, talán pont ezért vonzott annyira.

A főiskolai évek végére a cél is kikristályosodott: tudtam, hogy ha nem is oktatási intézményben, de mindenképpen gyerekekkel szeretnék foglalkozni. A diploma megszerzése után egy nyíregyházi gyermekotthonban helyezkedtem el. Pályakezdő diplomás közalkalmazottként bruttó 33 600 Ft-ot kaptam, ami már akkoriban is elkeserítően kevés volt. Arra gondoltam, talán egy köztisztviselői álláshoz kellene diplomát illesztenem, ezért választottam a a szociális szakigazgatás szervező szakot.

Infinety hirdetés

Miután elvégeztem a gyermekotthonban felajánlottak egy magasabb pozíciót, ami több fizetéssel is járt. Nem kellett sokáig győzködnöm magamat a maradásról, hiszen a munka mellett a helyet és a gyerekeket is hamar megszerettem. Mivel sokan közülük betegek, sérültek voltak, én pedig minél többet és jobban szerettem volna segíteni nekik, magától értetődött, hogy gyógypedagógus szak lesz a következő. Az ötödik, és mostanáig utolsó diplomámat a Károli Gáspár Református Egyetemen, pszichológia szakon szereztem. Ezt a képzést a minisztérium és a munkáltatóm is támogatta, hiszen azt a célt szolgálta, hogy minél több pszichológus dolgozzon a gyermekvédelemben.

– Az egyes iskolákban folytatott tanulmányaid között alig tartottál szünetet. Gondoltál-e valaha is arra, hogy abbahagyod, vagy nem kezded újra?

Az első szünetre az államigazgatási és a gyógypedagógiai főiskolák között kényszerültem, ez utóbbira ugyanis csak második próbálkozásra vettek fel. Később kiderült, hogy pont ez volt a szerencsém, hiszen a felvételem évében nem Budapesten, hanem Nyíregyházán indult a képzés. Noha ez jelentős könnyebbség volt, a szak elvégzése után komolyan gondolkodóba estem a folytatást illetően.

Addig csak a konzultációs napokra kaptam tanulmányi szabadságot, a vizsganapokra és a felkészülési időre a szabadnapjaimat, illetve a saját szabadságomat kellett „használnom”. A pszichológia szak nagyon vonzott, de csak úgy vállaltam, ha a munkaadóm az utazási költségtérítés mellett a maximálisan adható tanulmányi szabadságot is biztosítja.

– Másodéves pszichológia szakos hallgató voltál, amikor megszületett a kislányotok, Bodza. Mi változott annak hatására, hogy immár anyaként kellett helyt állnod a felnőtt-diák szerepében?

Szerencsésnek tartom magam, mert Bodza nagyon nyugodt csecsemő volt. Két etetés között akár 4-5 órát is aludt, így zavartalanul készülhettem a vizsgáimra. Mégis sokszor éreztem azt, hogy dupla annyi időre és energiára lenne szükségem, mint amennyi adatott. Nem csak a 280 km-es utazás volt kimerítő, de az elszakadást is nehezen viseltem, főleg amikor még nagyon kicsi volt. Később rájöttem, hogy felüdítő érzés, ha kiléphetek a mindennapi mókuskerékből, a fogbújáson, a bébiételen és a popsi kenőcsön kívül másról is beszélgethetek. Gyerek mellett iskolába járni olyasmi, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. Ebben az időszakban az egyes konzultációk, de akár még a vizsgák is valódi kikapcsolódást, sőt, feltöltődést jelentenek.

– Rutinos diákként igénybe tudtál-e venni bármilyen kedvezményt, vagy lehetőséget, hogy csökkentsd a terheidet?

A GYED és GYES idején költségmentesen tanulhattam, a plusz kiadások fedezésére azonban diákhitelt kellett felvennem. Néhány, korábban már teljesített tantárgyat sikerült elfogadtatnom a soron következő főiskolán, bár a másoddiplomás képzések egyébként is kevesebb időt vettek igénybe, mint az elsődiplomás-, vagy alapképzések. A gyógypedagógia esetében két, a pszichológia esetében egy évvel rövidült a képzési idő.

– Hogyan lehetett összeegyeztetni – illetve össze lehetett-e egyáltalán egyeztetni – a tanulást a munkával, családdal, barátokkal, szabadidővel?

Azt gondolom, hogy aki igazán elszánt és komolyan veszi a tanulmányait, megtalálja az egyensúlyt. Persze a megértő, támogató környezet is nagyon fontos. Számomra a legnagyobb segítséget a családtagjaim nyújtották, közöttük is elsősorban a férjem, akire a legtöbb plusz feladat és teher hárult mind a gyereknevelés, mind a háztartás terén. Szerintem kevés férfi veszi olyan könnyedén az akadályokat, mint ahogyan azt Gábor tette. Természetesen a szüleim is teljes mértékben mellettem, mellettünk álltak, szükség esetén bármikor számíthattam rájuk. A barátaim pedig már megszokták, hogy én mindig tanulok valamit.

– Mi az, amitől a felnőttkori tanulás más – könnyebb, vagy éppen nehezebb -, mint az ifjúkori?

Nem tudom elválasztani az ifjúkori tanulást a felnőttkoritól, hiszen egy-két év kihagyással ugyan, de hat éves korom óta folyamatosan tanulok. Az biztos, hogy az évek folyamán egyre könnyebbé válik a tanulás. Az ember, ha ismeri önmagát, tisztában van a képességeivel és saját teljesítményének határaival, akkor nem csak azt tudja felmérni előre, hogy megbirkózik-e az adott szakkal, de azt is kitapasztalja, hogy milyen módszerrel, struktúrával tanul a leghatékonyabban. Idővel könnyebb a memorizálás és enyhül a vizsgadrukk is.

– Tanulhat-e sikeresen az a felnőtt, aki gyerekként nem szeretett tanulni, vagy nem teljesített jól?

Szerintem nem feltétlenül a tanulás szeretetére van szükség az eredményességhez. Az is elég, ha nem utálsz tanulni. Lehet, hogy furcsán hangzik, de én sohasem szerettem tanulni. Ez alatt a könyv feletti görnyedést értem. Már gyerekként is a reál tárgyak álltak hozzám közelebb, ahol legtöbbször nem tanulni, hanem érteni kellett. A szó szerinti tanulást igénylő humán tárgyak sohasem vonzottak. A felsőoktatási tanulmányaim során már nem lehetett ilyen éles vonalat húzni a reál és humán tárgyak között, talán ezért is vált könnyebbé a tanulás, hiszen a hangsúly a tudás és az információ megszerzésére helyeződött.

A tanulás folyamatát ma sem szeretem, de az újdonságok mindig érdekelnek, azok a munkámhoz kapcsolódó módszerek és eszközök, amelyekkel nem biztos, hogy hatékonyabban, de mindenképpen másként tudok segíteni a gyerekeknek.

– Bodza hamarosan elkezdi az első osztályt. Te mikor ülsz vissza az iskolapadba?

Konkrét terveim még nincsenek a közeljövőre vonatkozóan, de azt egyre inkább érzem, hogy a pszichológia diplomám önmagában kevés. A legtöbb munkakörhöz ugyanis szükséges valamilyen szakpszichológusi végzettség. Nem tudom, hogy mikor, de ez még biztosan vár rám. Addig is éppen ideje lenne megszerezni a jogosítványt. (nevet)

Gáncsos Kármen

Szólj hozzá Te is!