Az otthonszülés szabályozásáért demonstráltak Budapesten

demo-80x80.jpg

Az otthonszülés szabályozatlanságára és a Geréb Ágnessel történtekre hívták fel a figyelmet a demonstrálók szerdán Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete előtt. Geréb Ágnes közeli hozzátartozói, a Napvilág Születésház dolgozói, bábák, dúlák és civilek ily módon tiltakoztak a szülész-nőgyógyász őrizetbe vétele ellen.

Békés Bence, a demonstrációt szervező Napvilág Születésház szóvivője elmondta, 22 éve próbálja elérni Geréb Ágnes, hogy szabályozzák az otthonszülést, és engedélyeket adjanak ki, de ez nem történik meg. A kórházakban évente több ezer esetben történik komplikáció, „képzeljük el”, hogy ekkor a rendőrség minden esetben kivonul, lezárja a szülőszobát, nyolc órát helyszínel, kihallgatja és őrizetbe veszi a szaksegítséget. „Ez egy eszement történet” – fogalmazott a szóvivő.

Geréb Ágnes ügyvédje azt mondta, védencének kötelessége volt segíteni azon a várandós asszonyon, aki csupán egy vizsgálatra ment a születésházba, de spontán módon megindult nála a szülés. Fazekas Tamás álláspontja szerint Geréb Ágnes nem követett el bűncselekményt. Az anya megbeszélés alapján érkezett kedden a XII. kerületi Alma utcai intézménybe, ám spontán módon megindult nála a szülés, ami az egészségügyi törvény szerint sürgős szükséghelyzetnek minősül, ezért kötelezettségük volt ellátásban részesíteni – mondta az ügyvéd.

Fazekas Tamás hangsúlyozta, hogy a szülés megindulásakor az intézmény dolgozói értesítették a mentőket, de az is igaz, hogy az apa az utcán leintett egy másik mentőt is.

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkHivatalos állásfoglalás az otthonszülésről
Következő cikkEsküvői divat 2011

2 EDDIGI KÉRDÉSEK

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .