Az óvodai térítésekről és az „önkéntes” szülői felajánlásokról

„Az óvoda nevelési programjának jóváhagyásával a fenntartó kötelezettséget vállal a nevelési programban foglaltak végrehajtásához szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítására is” – válaszolta az oktatási és kulturális miniszter az állampolgári jogok biztosának.

A fenntartáshoz nem kapcsolódó, törvényben elő nem írt költségekről ki kell kérni a szülők véleményét és annak alapján kell dönteni. Hiller István miniszter levelében olvasható az is, hogy a helyi önkormányzatnak kell előteremtenie az alapvető higiéniai követelményekhez tartozó eszközöket.

A miniszteri válasz előzménye:  Szabó Máté ombudsman egy szülő panaszának kivizsgálása után  jelentésben állapította meg, hogy az óvodai étkeztetésért ugyan fizetni kell, de a törvényben rögzített ingyenes ellátásokért nem kérhető térítés a szülőktől.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint csak a mindennapi neveléshez nem tartozó többletszolgáltatásokat szabadna megfizettetni, a higiéniai eszközökkel és kellékekkel például nem a szülőknek kellene ellátniuk az óvodát. Az ombudsman a mai gyakorlat, az „önkéntes szülői hozzájárulás” visszásságait a nem egyértelmű jogszabálynak tulajdonítja, a változásért, valamint az óvodai étkeztetéssel kapcsolatos panaszok átfogó orvoslásáért  az oktatási és kulturális miniszterhez fordult.

Hiller István a közoktatási törvény hatályba lépését megelőző szokásjognak tulajdonítja a jelenséget, ezért nem tervezi a nevelési-oktatási intézményekről szóló rendelet módosítását.

Az óvodai étkeztetéssel kapcsolatos panaszokra – például arra, hogy a szülőkkel pótoltatják a hiányzó élelmiszereket – a miniszter úgy válaszolt, hogy a közétkeztetési versenypályázat dokumentációjában szerepelnek az ellátásra vonatkozó megfelelő ajánlások, ezek teljesülését számon lehet kérni.

A speciális étkezési igényű (például ételallergiás, cukorbeteg) gyerekek ellátása sincs megoldva, pedig erre a fenntartók jelenleg is jogosultak – áll az ombudsmannak írt válaszban, amelyben a miniszter kijelenti: az óvodai jogviszony létesítése nem tagadható- és szüntethető meg olyan indokkal, hogy a speciális étkezést igénylő gyermekek ellátása nem biztosított.

Hiller István arra is emlékeztetett, hogy már 2008-ban egyeztetést kezdeményezett az illetékes szaktárcákkal a gyermekétkeztetés szabályozásának, ellenőrzésének átgondolására. „Ha az ellenőrzések alkalmával feltárt hiányosságok nem kerülnek korrekcióra, akkor a gyermekek egészséges ellátása is veszélyeztetetté válhat” – fogalmaz válaszában a miniszter.

hirdetés

17 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Elárulná valaki, mi az az „ISO”???
    Érdekesnek tartom ezt az egészet, mi bármikor bármilyen kéréssel fordultunk az óvodavezető felé mindig szívesen látott minket és mindig igyekezett tisztességes megoldást találni a problémánk megoldására. Sose kért semmilyen ISO-t tőlünk. Ezért nem is foglalkoztam vele eddig, hogy mi az az ISO, de most már felkeltettétek az érdeklődésemet.

    Sőt, nemrég volt a szülinapja a lányomnak és a saját magam által sütött tortát vittük be az oviba és úgy örültek neki, hogy még én is meglepődtem. Azt mondták, hogy végre egy jó kis házi torta és nem az a sok bolti+cukrászdai műmaszlag.
    És egy budapesti jónevű oviról van szó.

    Szóval, ne vonjon le senki az után semmilyen negatív konzekvenciát, hogy az ő gyereke esetleg egy rossz vezetői kézbe került, negatív szemléletű oviba járt, mert nem lehet egy kalap alá vonni az ország összes oviját. Az egyik ilyen, a másik olyan.

    Ja, és az „önkéntes felajánlásokról” is csak annyit, hogy kiscsoportos volt a lányom, akkor nehezebb helyzetbe volt az ovi, azon az éven végig vinnünk kellett folyékony szappant, zsebkendőt, szalvétát és fogkrémet is minden hónapban, és minden héten 1-szer gyümölcsöt is. Fel voltam rá készülve, tudtam, hogy ez lesz, nem háborogtam.

    Középső csoportban már közölték az óvónők, hogy az önkormányzattól kaptak egy évre való adagot mindenből, így nem kell nekünk szülőknek vinni, és fogkrémet sem kellett, mert az előző évről annyi megmaradt, hogy abból is volt bőven.

    Szóval, én azt mondom, hogy igenis az önkormányzat sokat segíthet egy óvodán bármilyen településről is legyen szó, akár vidék, akár város. Az önkormányzatokat kell mindig csesztetni, pumpolni, hogy segítsenek és akkor a szülők válláról is lehullik az, amit az önkéntes felajánlásokkal kapcsolatban sok szülő tehernek érez. Minden önkormányzatnak kötelező az gyermeknevelési intézményeire is fordítani x összeget. Csak vannak olyan önkorm.-ok, ahol a testület lenyúlja és ugyanúgy zsebreteszi az erre szánt összegeket, mint a kormány tagjai az adófizetők pénzét, utána meg papíron összeírják/összehazudják, hogy igenis ők arra a célra fordították a pénzt, amire kellett volna és visszaküldik a hivatalos jelentést. Ennyi. Szóval, ha valakit, vagy valamit az önkormányzatokat nyugodtan lehet pumpolni, nekik kötelességük segíteni.

  2. Elsősorban ahhoz az anyukához szólnék, aki arról írt, hogy 20 évvel ezelőtt mennyi mindenben és mennyi mindennel segítették a szülők azt az ovit, ahová az ő nagyobbik gyermeke járt.

    Ne haragudj meg rám, azért amit írni fogok, nem bántásképpen írom, de kicsit úgy hangzott az egész hozzászólásod, mintha 20 évvel ezelőtt ti (a szülők) tartottátok volna el/fenn az óvódát, ahová nagyobbik gyermeked járt és az ovi semmilyen támogatást nem kapott volna. Azért 1989-ben még volt miből támogatnia az önkormányzatoknak az óvódát. Szóval, nem értem az okát miért volt ennyire elszegényedve az ovitok.

    És úgy érzem az egész leírásodból, hogy ti szülők kicsit ki lettetek használva, ha ennyire sokmindennel kellett támogatni az ovit. (minden ünnep alkalmával sütni-főzni, nagytakarítás, függönymosás, ablaktisztítás, szerelés, javítás stb.) Azért ne haragudj meg, minden intézménynek vannak saját takarítónői és karbantartója erre a célra, ezt amit ti műveltetek kicsit túlzásnak tartom. Nem félek a munkától, én is szívesen segítek bárhol, bárkinek, bármikor, de mindennek van határa.

    Lehet, hogy az összefogás sokkal jobban összetartotta a szülőket is és a kis csapatot is, ezt nem vonom kétségbe, de erős túlzás, az amiket leírtál.

    Ha ezek a dolgok, még most 20 év elteltével is így lennének, a szülők fél havi fizetése rámenne csak az óvódára, és akkor miből fizetnék ki a számlát, miből ennének minden nap, miből öltözködnének, stb. stb????

    NAGYON MEGVÁLTOZTAK A DOLGOK AZ ELMÚLT 20 ÉV ALATT!!!!!!!!!!!

    Itt már nem pusztán az egoról van szó, csak megváltoztak a pénzviszonyok. Ugyanis 20 évvel ezelőtt az a 23000 Ft-os fizetés százszor többet ért, mint most egy szaros mondjuk 90.000 Ft-os fizu. Most képtelenség a jövedelmeket úgy beosztani, hogy az ember még spórolni és szórakozni is tudjon tisztességesen. Régen azért futotta egy mozira minden hónapban, minden nyáron 2 hetes nyaralásra stb. és ezért voltak adakozóbbak az óvódák, iskolák számára is a családok. Mostanában már nagyon sokan nem járnak se moziba, se nyaralni, mert örülnek ha ki tudják fizetni a számlákat és jut minden nap valami finom étel az asztalra. Ha csak azt veszem alapul a saját magam bőrén, hogy régen milyen sokszor vettem könyvet magamnak is, és a családtagjaimnak is fillérekért, most meg már pár éve félévenként 1-szer veszek könyvet, mert súlyos ezresekbe kerülnek….! Hát ezeken kell elgondolkozni! 20 évvel ezelőtt is voltak szegény emberek, de más volt az a szegénység, mint a mostani! Sokkal több remény volt a szegények számára, mint most! Most már őrült nagy a létbizonytalanság és nem lehet egyezkedni senkivel, mert

    1. borzalmasan bürokratikus országban élünk, ahol mindenki, de az égvilágon mindenki két kézzel hárít el magától minden felelősséget és oldd meg az ügyeidet, ahogy tudod, ha meg nem tudod megoldani le vagy pottyantva,
    2. a banki világ sem hajlandó kompromisszumokra, lesajnálja, hogy milyen helyzetben vagy, hány gyereked van stb. visz mindent, te meg mehetsz az utcára.

    Marhára nevetséges fizetésekből élünk mi magyarok, és az ehhez viszonyított rezsi és élelmiszerárak túl magasak ahhoz, hogy igazán felhőtlenül éljünk, ezért háborognak az emberek! Ezért veszik zokon, hogy ha az ovik túl sokmindent kérnek! Sok embernek vannak anyagi gondjai, csak sokan titkolják.

  3. Száz szónak is egy a vége: ahány ovi, annyi féle.
    Az én lányom olyan oviba járt, ahol mindent meg lehetett beszélni az óvódavezetővel és igyekezett úgy intézni a dolgokat, hogy az a szülőnek is, de főként a gyermeknek kedvező legyen.

    Így nyugodtan jártam dolgozni, mert tudtam, hogy a lányom tényleg jó helyen van.

    És ez a szóhasználat, hogy „nemcsak bedobni kell reggelente a gyereket az oviba”, azt hiszem, sok szülő nevében kikérhetem magamnak is, meg másoknak is!

    Senki se úgy indul el az oviba, hogy bedobja reggel a gyereket és alig várja, hogy berongyoljon a melóhelyre! Azért álljon meg a menet!

    A szülő van rákényszerítve arra, hogy halál korán felébressze szeretett csemetéjét és bevigye az oviba, és lóhalálába siessen a munkahelyre gályázni, mert örülnie kell, hogy egyáltalán van munkája és jövedelme. És ehhez az ovik nem igazdonak, mert azt szeretnénk, ha 9 előtt senki nem vinné be a gyereket, de már du. 4-kor mindenki hazavinné. És ez így nincs rendjén, mert nincs párhuzamba vonva a szülők munkarendje és az óvódák nyitvatartási ideje! És a szülőnek rossz, aki kétoldalról kapja a pofonokat, mert egyik oldal a munkahely, ahol haragudnak ha hazamész pontban akkor, amikor lejár a munkaidő, mert sok helyen szeretnék ha ottmaradna még az anyuka túlórázni, a másik oldal pedig az ovi, ahol viszont azért haragudnak, mert későn megy a szülő az oviba a gyerekért!

    Sajnos nem mindenkinek van kéznél a nagyszülő, vagy bármilyen rokon, aki be tud segíteni abba, hogy elvigyék-hozzák a gyereket az oviból. Sok szülő egyedül oldja meg. TEHÁT EZ NEM A SZÜLŐ HIBÁJA!

    Ez is durva felfogás, hogy örüljünk annak, hogy ha felveszik a gyereket oviba és van hová járnia! Hát bakker, ezért van a kormány, az állam, hogy igazdojon minden évben az óvodáskorú gyermekek létszámához, és megteremtse az ehhez szükséges óvódai férőhelyeket! Minden országnak meg van a maga családpolitikája, ahol naprakészen segítik a családokat, hogy ne legyenek fennakadások a rendszerben. Itt ebben a nyomorult országban ezt miért nem lehet megvalósítani??????

    Itt sokkal inkább az a gond a férőhelyhiányokon túl, hogy sok szülőnek nem elég flancos a körzeti óvóda, és egy másikba akarja beíratni a gyerekét, mint ahová lakóhely szerint tartozik. És ezekben a felkapottabb ovikban persze, hogy nem veszik fel a gyereket és nincs férőhely. Érdekes, én a körzeti oviba írattam be a lányomat és egy percig nem kellett azon aggódnom, hogy felveszik-e vagy sem. Már érdeklődésünk alkalmával megmondta az óvódavezető, hogy a körzetisek elsőbbséget élveznek, így biztos hogy felveszik a lányomat.

    Általános iskolai beíratásnál szintúgy. És nyugodt szívvel írattuk be férjemmel mindkét helyre nagyobbik gyermekemet, mert mindkét körzeti intézmény nagyon jó! Az óvónők nagyon képzettek voltak, és jelenlegi tanítónénink is a lehető legjobb. 🙂

    De minden szülő úgy intézi a dolgait, ahogy akarja!
    Ebbe sose szóltam bele, mert ahány ember annyiféle és mindenkinek a saját életéhez kell alakítania a dolgokat. De higgyétek el, ha nem lenne ennyi flancolás, és divatmajomkodás, meg zseniképzés 0 éves kortól, akkor nem lenne ennyi panasz sem.

    Mindig az a fontos, hogy ki milyen értékrendet képvisel.

  4. Kicsit ledöbbentem azon, hogy volt akinek a szülei „fúrtak-faragtak” az oviban és „sütöttek-főztek”, hogy a gyerekeknek minden jó legyen az oviban 20 évvel ezelőtt.

    Ez azért érdekes számomra, mert én egy elég soklelket számláló nagyközségben nőttem fel és jártam oviba, (tehát nem nagyvárosba, még csak nem is a fővárosba, mégis) és oda a pzs-n és szalvétán kívül semmi mást nem kellett vinni a szüleimnek, ja meg persze a havi ebédpénzt kellett kifizetni és annak ellenére, hogy sose tartoztunk a gazdagok közé, csak a középosztálybeliek közé, mégsem okozott túl nagy terhet az ebédpénz kifizetése anyukámnak.

    És tudjátok miért? Mert mintahogy azt előttem már írták, NEM VOLT EKKORA NAGY A LÉTBIZONYTALANSÁG, MINT MOST!!!!

    Akkor is létezett az ÁNTSZ, akkor is ügyeltek a higéniára, mégis születésnapok alkalmával be lehetett vinni az otthon elkészített nagyon finom házi tortát és házi készítésű szörpöt, ami sokkal egészségesebb, mint a bolti.

    És nem utolsósorban, ha valamiben segítség kellett az ovinak, nem a napi 8 vagy 12 órában, vagy több műszakban dolgozó szülőket fárasztották, hanem az óvóda az önkormányzathoz fordult, ahonnan sikeresen megszervezték és kiküldték embereiket az önkorm. egy-egy festés, szerelés vagy bármi más alkalmával.

    Én nem panaszkodhatom és a szüleim sem, mert a 80-as évek elején még új volt az az ovi, ahová én jártam és az akkori kornak megfelelően jól felszerelt és ellátott ovinak számított, és az önkorm. is besegített, de nézzük meg a mostani óvódákat.

    Úgy kell szinte könyörögni az óvódavezetőnek, ha a szülők a gyerekek érdekében el akarnak érni valamit, és sokszor az sem hatja meg az óvódavezetőt, ha a szülő ajánlja fel, hogy a szükséges anyagokat elhozza ingyen és bérmentve ő, és meg is csinálja. EZ MÁR NEM AZ A VILÁG, AMI 20-25 ÉVVEL EZELŐTT VOLT!!!!

    Ha nem tudod, kellőképpen leigazolni a dolgaidat, akkor az ovi két kézzel utasít vissza.

    Tehát nem úgy van az, hogy bemész és felajánlod a segítségedet és minden úgy van, ahogy azt te elképzelted. A JELENLEGI VILÁGUNKBAN MÁR NAGYON SOK AKADÁLYT GÖRDÍTENEK A SZÜLŐK ELÉ!

    És tudjátok, mit?
    Nem hiszem, hogy itt pusztán az egoról van szó!

    Sok szülőnek van gyomoridege a létbizonytalanság miatt és ez szüli azt a sok-sok panaszt és vitát minden olyan dolog felett, amit ti most pitiáner dolognak véltek.

    Ezeket a szülőket is meg lehet érteni!

    Az iskolai kiadásokról meg csak annyit, hogy az az iskola, osztályfőnök vagy osztályközösség gombol le súlyos ezreket és százezreket a szülőkről, ahol a szülőknek többet ér a flancolás és a divat, mint a normális értékrendek.

    Igenis, hogy meg lehet értetni az iskolával azt, hogy nem tud minden szülő hasamra ütök havonta 5-10 ezer forintos osztálypénzeket beadni.

    Ezeket mind meg lehet beszélni, mert azért bármennyire is szeretne megadni mindent a gyermekének egy szülő, vannak határok, mert senkinek sem végtelen a fizetése!!!!

    Úgyhogy nem teljesen igaz az, hogy súlyos százezreket gombolnak le a szülőkről az oktatás során! Csak arról, aki hagyja magát! Főiskolára, egyetemre meg nem muszáj mindenkinek járnia! Oda már tényleg csak az járjon, aki nagyon-nagyon okos és pénze is van rá!

      • Te most miről beszélsz? Mi az amit „azután mégis lehetett”? Egyébként bárki bárhogy háborog, minden óvodafüggő. Van olyan ovi, ahol kenyérre lehet kenni az óvodavezetőt olyan kedves, és nem utasít vissza semmilyen szülői kérést. Viszont vannak ovik, ahol annyira csökönyösen ragaszkodnak a bürökratikus elveikhez, hogy a szülő, és a szülőn keresztül a gyermek látja kárát.

  5. Sziasztok!

    Én ezzel mindennel egyetértek.
    Mondám is, hogy ettől még köpedelem.
    Csak az a baj, hogy azt kell megérteni, hogy lehet szólni, talán kell is, de ennek nem lesz eredménye. Itt ez a bőrünkre megy. Szándékosan. Keményen. És ezeknek az a céljuk, hogy ne is legyen semmi, hogy ne szülj gyereket, meg hogy dögölj meg.

    Az általunk demokráciának csúfolt dolog meg a butácskák többségét jelenti: „a szülés az magánügy, az szüljön aki fel is tudja sajátból nevelni” De azért majd a nyugdíjat felveszi, amit a mi gyerekeink termelnek, és sokszorosát mint mi, akik „dolgoztunk” velük.
    Mellesleg az adót a Gyesre mi is fizetjük, meg a szüleink is… És könnyen ugat a „külföld”, ahol apuka ugyanabban a szakmában a 10szeresét viszi haza.

    És sajna mégis igaz, hogy amit magunknak valahogy nem teremtünk meg, az nem lesz. Akár úgy, ahogy mi a lakhelyünkön próbálunk túlélni, hogy aki nagy szarban van, azt segíti a többi csóró, úgy ahogy tudja. Múltkor pl. egy 15%os DM kedvezményfüzetet adtam az egyik csajnak, mert most nekem csak ez volt…
    Szánalmas, de ez van, és rosszabb lesz. Talán egyszer majd jobb is, de erre már elég rég várunk….
    Ja, és örvendenék, ha nem lenne igazam, és ha tényleg hülye lennék…

    A szülés áráról meg annyit, hogy ahol én szültem, azokat is ugyanúgy ellátták, akiknek nem volt fogadott orvosuk, csak oda tartoztak, oda hozta őket a mentő, legfeljebb hoztak az ügyeletes dokinak egy piát utólag.
    Nekem ugyan volt, de tudta, hogy én is, és a férjem is diákok vagyunk, és csak jelképes összeget tudunk adni. Mégse maradt bennem a gyerek. Sőt, a második se…
    Szerintem ebből sokan túl nagy ügyet csinálnak, utána meg isszák a levét…
    Mert addig kérnek százezreket egy szülésért, amíg megkapják….

    Mindenkinek sok erőt, és szép babákat!!!

    • Szia!

      A szülés egy nagyon bonyolult téma szerintem, mert sok fogadott orvos kerekperec kijelenti, hogy neki pl: 70.000 Ft a tarifája és ha tetszik, kifizeted neki, ha nem, akkor mehetsz más orvoshoz, vagy ha maradsz nála, de kevesebbet adsz neki, akkor úgy is fog bánni veled. Ez sajnos akármennyire nem tetszik az embereknek, attól még így van.

      És ne felejtsük el, hogy sok kismama is el van szállva ilyen téren, mert ismerek nőket, akik sportot űznek abból, hogy fűnek-fának azzal dicsekednek, hogy mennyit fizettek a szülésért és lenézik azt, aki kevesebbet, vagy egyáltalán nem fizet. Én egyik gyermekemet ügyeletes orvosnál szültem egy jó nevű kórházban (nekünk az a körzeti kórházunk), mert döntenünk kellett férjünkkel, vagy fogadunk orvost, és kifizetjük a magánrendeléseivel együtt, és akkor nem lesz pénzünk a babaholmik bevásárlására, vagy szülünk az ügyeletes orvosnál, és azt a pénzt a babacuccokra fordítjuk.

      A szülés után velem egy kórteremben lévő 2 nappal előttem szült kismama szó szerint nekem állt, hogy hogy lehetek ennyire kicsinyes, hogy nem fogadott orvosnál szültem és nem fizettem ki neki az adott összeget? Az utána lévő pár napban úgy is kezelt engem, mintha hajléktalan lennék, nagyon lenézett. Szóval, a hála pénzt sem azért adják sokan, mert ilyen sok ablakon kidobálni való pénzük van, hanem azért, hogy a környezetük ne nézze le őket.

      Én pont ezért vagyok a kivétel. Nem vagyunk csórók, de gazdagok sem. Mindent amire szükségünk van, meg tudunk venni magunknak is és a gyerekeinknek is, de soha nem néztem és nem nézek le senkit amiatt, hogy nem tud hálapénzt adni a szülésért, hogy nem jár a legmárkásabb, legdivatosabb ruhákba, hogy nem tud külföldre járni nyaralni stb. stb. Sőt, ott segítek, ahol tudok. Adtam már élelmiszert és ruhát is az arra rászorulóknak és jól esett adni. Jó érzés volt.

      SZERINTEM OTT SEGÍTSÜK EGYMÁST, AHOL CSAK LEHET, ÉS AHOGYAN CSAK TUDJUK!

  6. Üdv mindenkinek. Az én gyerekem 20éve volt ovis, a most úton lévő meg lehet hogy nem fogja tudni mi az ovi – mert addigra valami teljesen mássá formálódik a világ – mert a dolgok már csak változnak – azok olyanok:-)

    Nos 20 évvel ezelőtt az oviba kellett fizetni havi „ovipénzt”,az akkori fizetésekhez képest nem keveset( 2800 ft-ra emlékszem)a havi fizum 23ezer ft-volt )az apukák szerelték, hegesztették a mászókákat, meg a kerti eszközöket. Javították a kisbiciklit, az anyukák meg minden ünnepre sütöttek,sütit tortát, meg beugrottak egy egy délután kisegítésre, ha nagytakarítás volt. :-)akkor vettük a tisztítószereket, meg függönyt – és nem óbégatot ám senki, mert aki dolgozott az nem ment, a többiek akkor is összerakták a gyerekek Szeretete!! miatt, meg egymás megbecsüléséért!
    Ezen felül mindenki vitt havi adagot wc papírból fogkrémből, pzs.ből, sőt kiló cukor tea, keksz havi norma- dolog volt.Karácsonykor szaloncukor, húsvétra süti meg csokitojás a tálca festeni való tojások mellé:-)).A zöldséges felajánlott egy csomó fincsiséget, ha valaki tehette vett ezt azt. Akinek nem volt miből, és nem is tudta hogy mit, az segített festeni, és szerelni, meg kertet rendbe tenni.
    Cserélhettünk ruhákat, adtunk egymásnak megunt cuccokat, és a gyerekeink a mai napig felismerik az ovis társaikat – pedig van már aki a világ másik végén él, mások meg családosok, megint mások meg egyetemisták, vagy dolgoznak.

    Tehát nem igaz, hogy most kell „felajánlani” – ez mindíg is így volt – csak pár éve – különösen a fiatal szülők körében vélem felfedezni, hogy a mérhetetlen ego, és a másokkal való nemtörődés itt-ott furcsa formákat ölt. önmagamra vonatkoztatott Jogokat hangoztatni, sérelmeket vélni, sokkal könnyebb, mint megkérdezni az Óvodavezetőt, hogy mit lehet segíteni, ami ha meg kéne fizetni – akkor sokba kerülne – de ingyen is lehetne.(tévedés ne essék, a szakmunkákat régebben is szakmunkás apukák, anyukák végezték!)
    Én sem vagyok gazdag – nem is voltam soha! De a gyerekem jóérzése, meg biztonsága megért annyit, hogy amennyi telik tőlünk azt megtegyük.
    Hisz a magunk munkahelye is akkor jó, ha megteremtjük magunknak a „jódolgok” összetevőit – ugyebár? szeretünk kávézni, vagy pihenni kicsit, a napi 12 óra gályában, és veszünk gyümölcsöt vagy bármit magunknak ha megkívánjuk. A gyerekünknek meg nem vinnénk be??? -nahát.
    Akkor lehetne panasz, hogy az önkormányzati ovikat a szülők „tartják” fenn – ha minden költséget kiszámláznának. No ettől nagyon messze van a dolog( a magánoviba járók szüleit meg lehet kérdezni, hogy mennyit kell fizetni, és milyen lista alapján kell beszolgáltatni a dolgokat.)

    Az meg hogy az oviban is felment a villany, gáz, víz ára, és azt biztosan ki kell fizetni, sajnos lehet, hogy a szülők megértését kívánja. Ha másként nem, úgy hogy visz a gyerekének pzs.t:-) Meg ha lehetősége van valami rágcsát, vagy gyümölcsöt.
    De aki ezen van felháborodva, ne járassa oviba a gyerekét, lehet otthon is etetni – meg foglalkozni vele:-)
    Nem csak abból áll ám egy óvodai -szülői közösség- hogy belököm a gyereket reggel, és verem az asztalt este- hogy mi nem tetszik.

    nagyon kevés pénzből ki lehet ám hozni:-)) a törődést, megértést, meg a segítséget – mondhatnám: normális embernek lenni nem kerül semmibe. egy zsák! pzs. meg legyen 500 ft. na megnézem azt a családot ahol ennyit nem szánnának saját gyerekükre…

    Ja szólnék előre… most kell kezdeni gyűjtögetni, mert az alapképzéstől középiskolán át, az egyetemig szaggatják a súlyos százezreket (milliós tételt jócskán meghaladva) a szülő pénztárcájából, aztán majd jól visszasírja az ember a kiló barackot, meg a pzst:-DD
    (pedig isinél is állam bácsi a fenntartó)

    de mint tudjuk – kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond – aki nem hiszi majd megtapasztalja:-))

    legjobbakat mindenkinek

    • Szia!

      Azzal a részével teljesen egyetértek, hogy szívesen áldozok a gyerek gyümölcsére, és hogy nekünk is tenni kell.
      A gond az, hogy azóta (apukámék is úgy csinálták velünk ahogy írtad) a másik oldal hozzáállása is változott.

      Az én gyerekeim ugyanoda járnak, hova én jártam, és apám szögelte a padokat. Most is szar a helyzet, be is ment a férjem, meg apám, hogy szögelné, meg csinálná, még anyagot is áldozunk rá. Erre az undok kérdés: és hogyan igazoljuk, az ISO minősítésünket?? Hát mivel azt nem tudtuk, így nem mentünk.

      Aztán pont az én gyerekemet érte baleset egy ilyen rossz játékon. Erre mondtuk, hogy ha nem engedik megcsinálni, és nem csináltatják meg, akkor valamit lépni fogunk.
      Csakhogy az a helyzet, hogy nemigen tudunk hova lépni, mert az önkormányzat el akarja adni az óvodát, és ezért zülleszti le.

      Végül csak bementek, és dolgoztak, de hát napi 8 óra munka mellett lassan készültek a dolgok (de elkészültek, és jól), és még minket piszkáltak, hogy milyen lassúak…

      Sütit meg ilyesmit nem vihtünk, mert az ANTSZ nem engedi. Csak olyan tortát, amit cukrásztól igazolunk, hogy meddig áll el…

      Nem tarthatnak a gyerekek előadásokat, mert ez diszkriminálja a gyengébb képességű gyerekeket…
      Úgy kellett eltitkolni az anyáknapi ünnepséget…

      És a jövedelem-kiadások arányában sokkal nagyobb a létbizonytalanság, mint anno volt…
      Persze az is igaz, hogy az ego is…..

  7. Ja, és igaz, hogy az még egy másik rendszernek volt köszönhető, de amikor én oviba jártam, az ovitól kaptunk fogkrémet, fogkefét, gyümölcsöt, sőt valami fluoridos tablettát is a fogak védelmére, ezt nem a szülőknek kellett finanszírozni.

    Ezeket most is mind a kormánynak kellene biztosítani az önkormányzatok részére egy erre elkülönített összeggel, az önkormányzatoknak pedig az óvodai, bölcsödei intézmények számára, és mentesíteni a szülőket ez alól. Ilyen egyszerű lenne az egész.

    Az a baj, hogy ebben az országban annyira természetesnek tartják az emberek, hogy mindent áthárítanak a szülőkre és senki sem mer nemet mondani, mert attól félnek, hogy akkor lenézi őket majd a többi szülő, és még az is, aki szegény és alacsony jövedelmekből él, csendbe marad, hogy nehogy kiközösítsék őket mondván: „egy kis gyümölcs, vagy egy fogkrém megvásárlása nem vág földhöz.”

    Pedig vannak sajnos családok, akiket mégis, mert meg lehet nézni idén a gyümölcsárakat is. A télen a banán is marha drága volt végig, a földieperről már nem is beszélve, és az olcsóbb gyümölcsök kilója kerül most annyiba, mint amennyibe 1-2 évvel ezelőtt a drágábbak kerültek.

    De olyan ez, mint a hálapénz.
    Mindenki kifizeti, még az is, akit marhára megvág anyagilag, van olyan család, aki emiatt vesz fel hitelt, hogy ki tudja fizetni a szülészorvosnak, vagy bármelyik másik orvosnak a műtét után a súlyos hálapénzeket, és senki nem mer szólni, hogy ebből elég, mert attól félnek az emberek, hogy emiatt lenézik, kiközösítik őket.

    Nem jól van ez így!!!!!
    Nagyon nem jól!!!!!

    Igenis, hogy merni kell szólni ezek miatt!

    Vagy ha folytatódik minden ebben a mederben, akkor oké legyen. De akkor a fizetéseket emeljék a duplájára, hogy mindent vígan kifizethessen a magyar gond és hitelek nélkül!!!!!!!!!!

  8. Kedves Előttemszóló!

    Nem azon voltam felháborodva, hogy vinni kell az oviba szappant, meg gyümölcsöt, mert rendszeresen ezt tesszük mi is. Sőt, tőlünk fogkrémet és PZS-t is szoktak kérni. Nem emiatt háborogtam. Megvesszük, elvisszük, kibírjuk. Sose lázadoztam emiatt.

    Azt tartom köpedelemnek, hogy tavaly ősztől duplájára emelkedtek az óvodai étkezési díjak, ha jól tudom, idén ősztől ismét emelnek rajta valamennyit, és ezt nem minden szülő tudja gond nélkül kifizetni. Azért gondolj bele, nemrég még alig fizettünk kb. 5-6000 Ft-ot havonta az étkezésért, idén már 11.000 Ft, ősztől meg megint ki tudja mennyi és még emellett kell finanszírozni óvodától függően, a gyümit, fogkrémet stb….

    Az a köpedelem, hogy ennyi mindent ráterhelnek a szülőkre anyagilag, miközben a havi fix fizetések egy nagy nullák, egyenlők a semmivel. És vedd figyelembe azt is, hogy a válság óta sok családapát vagy elküldtek a munkahelyéről és most munkanélküli, vagy jobb esetben jelentősen csökkentettek a fizetésén, és a jelenlegi helyzetben igenis, hogy megterhelő az egyre növekvő élelmiszer és benzinárak mellett még az oviba a drága étkezési díjakon kívül az ilyen „apróságnak vélt”, mégis pénzbe kerülő dolgokat is finanszírozni.

    Ennek ellenére én nem panaszkodom, mert a mi önkormányzatunk hozzájárult a szülőknek egy 50%-os kedvezménnyel az étkezési díjak finanszírozásához, de ezt nem minden önkormányzat teszi meg, és pont ezért nagyon is együtt tudok érezni azokkal a szülőkkel, akik eddig a középosztályhoz tartoztak, de jelenlegi helyzetük szerint erősen csúsznak anyagilag lefelé a szegényebb rétegekhez és valószínűleg egy ilyen elkeseredett szülőtől származik ennek a témának a felvetése is, aminek most teljesen jogosan utánanéztek.

    Ha belegondolsz, és kicsit utána nézel dolgoknak, valóban nem a szülő feladata lenne a gyümölcs, a fogkrém, a PZS, és a szalvéta megvásárlása az óvoda számára.

    Az egy dolog, hogy otthon is ugyanúgy eszik gyümölcsöt a gyerek, kezet és fogat is mos, és emiatt otthonra is ugyanúgy megvásárolja a szülő ezeket a dolgokat gyermeke számára, de ismered azt a mondást, hogy:

    SOK KICSI, SOKRA MEGY?????

    Magyarul, ha minden hónapban mindenből duplaannyit vásárolsz, jelentősen növekedni fognak a kiadásaid és lehet, hogy te olyan anyagi helyzetben vagy, hogy bármit megengedhetsz magadnak, de most így a válság idején nagyon sokan vannak, akiknek minden forint számít, mert épp lakáshitelt is törlesztenek a lakás rezsije mellett.

    Szóval, elgondolkodtató ez az egész, nem igaz?

  9. Lehet ezen felháborodni, de ha nem viszünk, nem lesz nekik szappan, meg gyümi. Nem az óvónénik lopják haza az erre szükséges pénzt… hanem mások…
    Ha otthon lenne a gyerek, akkor is adnánk neki gyümit, meg fogyna a szappan…
    Ettől még persze persze, hogy köpedelem….

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .