Ingyenes balesetbiztosítás 3 éves kortól 18 éves korig

hirdetésLevilla Pöttöm Tanoda

Magyarországon 3 éves korától 18 éves koráig minden gyermek ingyenes balesetbiztosításban részesül, de a szülők többsége nem tud róla! – áll a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének közleményében. Az általános balesetbiztosítási szolgáltatás automatikusan jár, független az óvodától, iskolától, nincs szükség semmilyen szerződéskötésre.

A Magyar Állam nevében a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere 2006. december 27.-én 3 évre szóló szerződést kötött a Generali-Providencia Biztosítóval annak érdekében, hogy az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003. sz. Kormányrendeletnek megfelelően biztosított korosztály tagjai a 3. életévük betöltésének napjától 18. életévük betöltésének napjáig államilag finanszírozott biztosítási védelemben részesüljenek.

Ez a biztosítási forma 2003. augusztus 31.-óta van érvényben, eddig több százmillió forintot vettek fel az együttbiztosításban résztvevő biztosítók.

2007. január 1-jétől csak a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-nél történik kárrendezés. Ismereteink szerint 2008-ban 350 millió forint költségvetési támogatás került be a kockázati alapjukba.

Infinety hirdetés

Szülők jelezték, hogy az óvodák, iskolák egy része arra kötelezi őket, hogy fizessenek be 600-10 000 forint összegű kiegészítő balesetbiztosítási díjat, akkor megemelkedik a kifizetésre kerülő biztosítási összeg. Ez nem igaz! Ez félrevezető üzleti magatartás. Az általános gyermek és ifjúsági biztosítást nem lehet kiegészíteni, sem többszörözni. Ha a szülők kifizetnek valamilyen csoportos gyermek vagy tanulói biztosítást az óvodában, iskolában, kollégiumban, akkor két egymástó független biztosításuk van, vagyis egy sajnálatos baleset után kétszer vehetik fel a biztosítási összeget.

Szülők panaszolják azt is, hogy óvodai, iskolai baleset esetén lebeszélik őket a biztosítás esemény bejelentéséről, illetve a biztosítási összeg felvételéről, hogy ne rontsák az intézmény baleseti statisztikáját. Ha szülők nem ismerik, vagy nem veszik igénybe az Állam által finanszírozott balesetbiztosítást, akkor az állami támogatás a biztosítónál marad.

A biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az alábbiakban meghatározott mértékű szolgáltatást teljesíti:

  • Baleseti halál: 200 000 Ft biztosítási összeg
  • Csonttörés, csontrepedés: 3 000 Ft biztosítási összeg
  • Maradandó egészségkárosodás (rokkantság):
    amennyiben a rokkantság foka 1-9%: 3 000 Ft
    amennyiben a rokkantság foka 10-29%: 50 000 Ft
    amennyiben a rokkantság foka 30-100%: 300 000 Ft biztosítási összegnek a rokkantság fokával megegyező százaléka

A baleset: a biztosított akaratától független, olyan hirtelen fellépő külső behatás melynek következtében a biztosított a baleset megtörténtétől számított egy éven belül meghal, vagy két éven belül az e mellékletben meghatározott állandó egészségkárosodást vagy múlékony sérülést (csonttörést) szenved.

Jelen feltételek szempontjából sajnálatos balesetnek minősülnek a gyermekbénulás, kullancscsípés következtében kialakuló agyburok- vagy/és agyvelőgyulladás, veszettség, valamint tetanuszfertőzés is.

Forrás: Magyarországi Szülők Országos Egyesülete, www.mszoe.hu

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkNóra a rengetegben
Következő cikkForradalmi törvényváltozás

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.