Bármilyen problémával forduljanak is hozzám, az egyik legfontosabb személy, akivel kapcsolatban rengeteg blokkot szoktunk oldani az esetek többségében, az a páciens édesanyjának a személye. Nagyon ritka eset, hogy valakinek az édesanyja kapcsán nincs semmilyen múltbéli stressze.
Vagy olyan tanult, hozott mintája, ami az ő esetében már nem vagy nem úgy működik, és aminek kapcsán ne lettek volna elakadások, konfliktusok az életében. Igaz ez elsősorban a nők esetében, akik jó esetben(?) esetleg az édesanyjuk mintáját igyekszenek görcsösen lemásolni, követni vagy éppen ellenkezőleg, attól minél inkább távolodni igyekszenek a saját életükben.
Az első esetben gyakran egy igen fontos hitrendszert kell oldani, nevezetesen, hogy „Anyám tökéletes”. Ez nagyon veszélyes tévhit, beidegződés egyeseknél: folytatva a természetes gyermekkori hozzáállást a mai napi szinte Istenként tekintenek az édesanyjukra és a neki való megfelelési vagy, a hozzá való igazodás akár teljesen ellehetetlenítheti a saját felnőtt személyiségük kibontakoztatását…
Nagy munka ilyenkor felismerni, hogy az édesanya és az Én az két külön személyiség, a leválás nehéz és gyötrő is lehet – például akár a kineziológia módszere, a meditációk és a két agyféltekét összehangoló gyakorlatok is sokat segíthetnek ebben. (Nagyon fontos tudni: attól, hogy valami nehéz és munkaigényes érzelmileg-lelkileg, azért nem feltétlenül kell benne „györtrődni” hónapokig-évekig, hiszen nagyon sokat számít a személyes hozzáállás is – és hogy akarjunk túl lenni rajta!)
A második esetben – amikor valaki akár felnőttként is „lázad” az édesanyja ellen, tudatosan és szándékosan éppen a lehető legtöbb mindent ellenkezőleg csinálva, ahogyan az édesanyja – az illető ismét erősen bekorlátozza magát. Ugyanis a vélt(!) vagy valós sérelmek olyan dühöt és dacot generálnak, hogy még az anyuka jó példáit sem látja meg az ember (lánya), és totálisan elutasítva a mintát esetleg több pozitív női, emberi dolgot nem ismer fel és alkalmaz a saját életében – amit pedig megtehetne…!
És ezen vonások esetleg a saját életében kínzó hiányt támaszthatnak. Ha például az édesanya ugyan egy kevésbé házias, ámde agilis, széles látókörű, aktív nő (volt), és ha a lányának – érthető módon – éppen az édesanyja anyai mivolta hiányzott egykor, a felnőtt életében akár meggyűlölheti azokat a nőket (teljesen hibásan), akik világjáró, szabad szellemek és/vagy ő maga görcsösen ennek az ellenkezőjét megvalósítva akár „be is zárhatja magát” anyaként a gyermekei mellé, lekorlátozva a saját természetes, emberi-női igényeit – ami rossz esetben akár a saját családja széthullásához is vezethet… És mindez egy hibásan berögzült anyai minta miatt.
Sajnos ezek nem szélsőséges, hanem nagyon is élő, mondhatni hétköznapi példák és a sort sajnos sokáig folytathatnánk.
Ugyanez a helyzet egyébként a nagyanyai mintákkal is. Igen sokszor előfordul, érdekes, hogy sok szempontból két tökéletesen ellentétes nagyanyai mintával találkozunk a két oldalon, amelyekből az illető csak az egyik oldallal képes részben vagy egészében azonosulni. Ez azért nem túl jó, mert azt jelenti, hogy a nőisége másik „örökségét” szinte megtagadja ezzel az egyoldalú elfogadással, így pedig azt a sok jó tulajdonságot is, amit az a másik oldal „hagyott rá örökül” – genetikailag és energetikai szinten is. Nem véletlenül azok a szüleink és nagyszüleink, akik, ezt sosem szabad elfelejtenünk! Minden oldalról kaptunk jót és kevésbé jót egyaránt, az ősök megítélése nem a mi feladatunk! Mi annyit tehetünk, hogy ami „jót” kaptunk (és ugye ez mindig relatív!), azt megköszönjük és elfogadjuk és azok nyomán kezdünk hozzá a saját személyiségünk felépítésének, egybeolvasztva a számunkra pozitív örökséget.
A minap egy hölgy páciensem házasságának intim problémáira oldva derült ki egy korábbi életkoránál, hogy a két nagymamából – a fenti példámtól éppen eltérően – ő csupán a jó szervezőkészséggel megáldott, aktív, ismerősök körében népszerű, közkedvelt, egygyermekes nagymamával (illetve ezen, számára is ismert tulajdonságaival) tud sok szempontból azonosulni. A másik, tízgyermekes, háziasszony nagymamára a feledés homálya merült, alig emlékezett rá és nem hitte, hogy tőle bármit is „hozott” volna… És ugyan miért nem? A tűzhely-őrző, a befogadó, az „anyai-nő” – hiszen éppen ezek azok a tulajdonságok, amelyek hiánya a jelen házasságában problémát okozhatnak! A felismerés után többek között egy meditációval a páciensem mindkét nagyszülő női energiáit befogadta, „amire csak szüksége van a jelen életében tőlük”, aztán elbúcsúztak és szeretettel útjukra engedte őket.
