Tudományos vizsgálat alapján készül az országos méretű boldogságszint felmérés, amelynek végeredményeként megrajzolják hazánk boldogságtérképét. A kutatással arra keresik a válaszokat, mely városok, térségek lakói lehetnek a legboldogabbak, és vajon tényleg olyan borúlátó, pesszimista nép vagyunk-e, ahogyan világszerte tartanak minket…

A boldogságkutatást a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogság Intézete és az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratórium közösen végzi Bagdi Bella és Prof. Oláh Attila vezetésével. Bagdi Bella, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke, és Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriumának professzora régóta küldetésüknek tartják a boldogságkultúra terjesztését. A vizsgálatban alkalmazott módszereket az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjának munkatársai dolgozták ki, és a kérdések között olyanok is szerepelnek, amelyeket több országban már alkalmaztak így a kutatás lehetőséget teremt a nemzetközi összehasonlításra is.

„Nagyon izgatott vagyok, mert ez egy jó tükör lehet, arról nem is beszélve, hogy ilyen még nem volt Magyarországon. Kiderül majd, hogy mely országrészben van nagy szükség a boldogságszint növelésére, és nem titkolt szándékunk az sem, hogy a jövőben az ő boldogságuk, örömérzetük érdekben is tevékenykedjünk” – nyilatkozta Bagdi Bella, személyiségfejlesztő, életmód tréner a mára több mint 1300 oktatási intézményben működő Boldogságóra program megálmodója.

„A koncertjeimen és közösségi fórumokon kapott visszajelzésekből is látom, hogy az emberek mennyire szomjaznak a boldogságra, és igénylik azokat az élményeket, amikor az örömre, feltöltődésre tudnak fókuszálni. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a boldogság elérése tanulható, a siker kulcsa pedig a cselekvésben rejlik” – tette hozzá Bagdi Bella.

„Ez a most indult kutatás nem arra kíváncsi, hogy mi van az árnyékban hanem, hogy mi van a napos oldalon – vette át a szót Oláh Attila. „A cél a magyar népesség érzelmi, pszichológiai, szociális és spirituális jóllét szintjének a felmérése, ezek az összetevők együttesen formálják meg azt az élményt, amit boldogságnak hívunk. A boldogságtérkép megrajzolásával nem csak hazai viszonylatban kapunk majd képet, de elhelyezhetjük magunkat Európában, sőt a világban is: kiderül, hol is állunk igazán a lakosság boldogságszintje alapján” – tette hozzá a professzor.

A kérdőív már február közepe óta elérhető a www.boldogsagkutatas.hu oldalon, amelyet bárki kitölthet, ajánlhat ismerőseinek, és így hozzájárulhat ahhoz, hogy kiderüljön milyen is a magyar népesség boldogság szintje 2016-ban.

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..