Ezt a sorsot szánja a kormány a családi pótléknak

családi pótlék 2017

Mivel 2008 óta nem emeltek a családi pótlék összegén Magyarországon, így igencsak időszerűvé vált a kérdés, mit tervez a kormány a juttatással. A Pénzcentrum megkeresésére az Emmi elárulta, bár figyelemmel kísérik a nemzetközi – köztük a lengyelt is – programokat, egyelőre egyéb családtámogatási intézkedésekre helyezik a hangsúlyt.

Az MTI tudósításából idézzük, hogy a magyar kormány figyelemmel kíséri a lengyel családtámogatási programot. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára még tavaly nyár végén, egy Lengyelországban tartott gazdasági fórumon szólalt fel:

„a lengyel és a magyar családpolitika egymás tapasztalataiból merít. A lengyel kormány például a magyar otthonteremtési program, a családi típusú adózás rendszere vagy a bölcsődei rendszer iránt érdeklődik, a magyar kormány viszont „kíváncsian figyeli” a Lengyelországban tavasszal bevezetett 500 plus programot. Ennek keretében minden második és további gyermek után havi 500 zloty (mintegy 35 500 ezer forint) támogatást fizetnek gyerekenként.”

A kijelentés azért volt különösen fontos, hiszen idehaza 2008 óta nem emeltek a családi pótlék összegén. Sőt, ahogy arra a 2017-es költségvetés tervezetéhez készített anyagában a Gyerekesély Közhasznú Egyesület is felhívta a figyelmet, az elmúlt 9 évben a családi pótlék reálértéke mintegy 25 százalékkal csökkent Magyarországon. Novák Katalin kijelentését így akár úgy is lehetett volna értelmezni, hogy újabb paradigmaváltásra készül a kormány, és a családi adókedvezmények növelése mellett (vagy helyett) újra előtérbe kerülhetnek az univerzálisan járó juttatások.

Novák Katalin felszólalása, na meg az elmúlt évek statisztikái kapcsán természetesen megkerestük a minisztériumot is. Arra voltunk kíváncsiak, napirenden van-e jelenleg Magyarországon a családi pótlék összegének emelése. Nos, többszöri levélváltás után a következő választ kaptuk az Emmi sajtóosztályától:

„Nem a családi pótlékot, hanem a hasonlóan univerzális jellegű családtámogatási intézkedéseinket bővítjük tovább a jövőben is (ilyen például az ingyenes tankönyv).”

Tehát a családi pótlék összege marad a 2008-ban kőbe vésett szinten; az Emmi által említett, „hasonlóan univerzális jellegű családtámogatási intézkedések” bővítés pedig forintosítva a következőket jelenti: „hazánk az OECD-átlag közel kétszeresét, a GDP 4,7 százalékát, 1741 Mrd forintot költ 2017-ben a családok támogatására” – írta válaszában a minisztérium.

„A lengyel 500 Plus program mellett más európai országok családtámogatási rendszereit is figyelemmel kísérjük, a családtámogatások rendszerét folyamatosan fejlesztjük, de nem egyetlen elem változtatásán keresztül.” – jegyezte meg a nemzetközi programoktól átvehető lehetőségek kapcsán az Emmi.

Ennyit kapnak a családok 2017-ben

A gyermekek után 2017-ben is alanyi jogon jár a családi pótlék (azaz hivatalos nevén: nevelési támogatás, ha a gyerek még nem jár iskolába; illetve beiskolázási támogatás, ha már iskolás), de két – életkorhoz kötődő – kitétel köti a támogatás kiutalását:

  • Óvodás korúaknál az a feltétel, hogy a gyerek nem hiányozhat többet 20 napnál (természetesen igazolatlanul).
  • Iskolás korúaknál pedig 50 órában határozták meg az igazolatlan hiányzások maximumát.

Az igényléseket az idei évtől azonban már, a Magyar Államkincstár helyett, a megyei és budapesti Kormányhivatalok ügyfélszolgálatain lehet kezdeményezni (mint írtunk róla, az átállás miatt február elején volt is némi akadozás a rendszerben). Az egy vagy több, egészséges gyermeket nevelő családok (ill. egyedülálló szülők) pedig a következő összegekkel kalkulálhatnak 2017-ben. Természetesen az összegek gyermekenként értendők:

családtámogatások 2017-benMindezen felül fontos kiemelni, hogy a gyermek 3 éves koráig emelt összegű családi pótlék jár abban az esetben, ha 1500 grammnál kisebb súllyal született (kivéve, ha a gyermek után fogyatékossági támogatást kap a szülő!).

Forrás: penzcentrum.hu
Képek: penzcentrum.hu, freepik.com

Erről a témáról a Pénzügyek rovatban olvashatsz többet!

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .