Témakörök:
gyermeknevelés, gyermek fejlődés, családi kapcsolatok, párkapcsolatok
Szakértőnk 2016. február elejétől kisbabájával szülési szabadságát tölti. Kérünk benneteket, hogy e-mail címére ne küldjetek kérdéseket, mert jelenleg – idő hiányában – még nem tudja azokat megválaszolni!
Visszatérését jelezni fogjuk felétek.
2001-ben végeztem a kolozsvári „Babeş – Bolyai” Tudományegyetem pszichológia szakán. Szakmai továbbképzéseim különböző, de számomra egyaránt kedves irányvonalakat követtek: a pszichodrámát, a családterápiát, és az autogén tréninget. Mesteri fokozatot iskolapszichológiából szereztem.
Iskolapszichológusként, majd gyermekvédelmis szakemberként dolgoztam. Ez utóbbi területen hatáskörömbe tartozott az örökbefogadó családokkal, valamint a hivatásos nevelőszülőkkel, és családjaikkal való munka. Önkéntesként együttműködtem anyásközpontban élő anyákkal és gyerekeikkel. Munkám során lehetőségem volt megismerni a család különböző formáit, problematikájának széles skáláját.
Jelen élethelyzetem – főállású feleségként kísérem férjemet, jelenleg Németországban élünk – egy időre lehetetlenné teszi hivatásom gyakorlását hagyományos keretek közt. Hasonlóképp lehetetlenné válik a pszichodrámás tevékenységem.
A Babafalva szakértői oldala viszont lehetővé teszi, hogy tudásomat, tapasztalataimat latba vetve hatékonyan együtt gondolkodhassunk a párokat, családokat érintő különböző kérdésekben, problémákban, ami természetesen magában foglalja a családok legnagyobb öröm-, de olykor legnagyobb problémaforrását, a gyerekeket érintő gondokat is. Ezekkel kapcsolatosan érdeklődéssel várom kérdéseiteket.
Kérdezni a HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ mezőben tudsz és a választ is itt találod majd meg. Kérlek, tekerj egy kicsit lefelé.
Kedves Réka!
Kisfiam most júliusban volt 2 éves, közben megszületett áprilisban kislányunk is.
Kisfiamnál kisebb magatartási változásokat észlelek, sajnos nem volt más lehetőségünk a kislány érkezése miatt márciustól-júliusig bölcsibe kellett adnunk.Talán ez testvérféltékenység?????
A bölcsőde magán volt így sose kaptam pontos információt csak annyit jól viselkedik a gyerek.
Nade itthon harap, és verekedik, üt minket ok nélkül.
Egy-két szülő azért említette a bölcsibe, hogy fiam megharapta gyermekét.
Július óta nincs bölcsibe de ha gyerek társaságba kerül csíp, és megüti a másikat.( felnőtteket is )
Hozzá kell tennem húgát is rendszeresen harapta( ezt már kevésbé teszi), de ütni, csípni még igen.
Próbálok nyugtot higgadt lenni, és ha ezt csinálja rászólok, s valamivel büntetem, pl játék elvétel, szobába beküldöm míg lenyugszik.
Nagyon rossz hiszen félek gyerek társaságba vinni.Viszont októbertől oviba megy ahol ilyen korú gyerekeket is bevesznek.
Mit csinálok rosszul, vagy mit tegyek hogy megértse másokat nem bántunk!!!!!
Köszönöm szépen:-)
Kedves Éva!
Kisfia magatartását az életkora, az azzal beköszöntő dackorszak, a kistestvér születése és a nagyjából azzal egyidejű bölcsődekezdés mindenképp magyarázhatja. Ha még nem olvasta volna, mindenképp ajánlom figyelmébe az oldalon a dackorszakról megjelent cikkemet: https://babafalva.hu/a-dackorszak-avagy-a-gyermekkori-hiszti/
Továbbá picit megmagyarázva az összefüggéseket mondanám, hogy a frusztrációja, amit a bölcsi okozhatott – „már nem vagyok egész nap otthon anyával” -, mi több érkezett egy új „jövevény” a családba, aki „velem ellentétben egész nap otthon lehet, elveszi, leköti anya figyelmét” jelentkezik agresszivitás formájában, azaz csípésben, ütésben, harapásban.
Próbáljon, próbáljanak a kicsi lány mellett is rá minél több, ha lehet külön minőségi időt szánni, és szeretni, szeretni és még jobban szeretni. Ha kitörni látszana valamiféle agresszív magatartása figyelmét kreatív módon – játékosan, csiklandozva, stb., stb… – elterelni. A cél ez lenne és nem az utólagos dorgálás, „nevelés”, esetleg büntetés.
Természetesen minden olyan élethelyzetben, melyben megjelenik mások bántása fontos annak – az ő nyelvén való – megbeszélése, hogy másokat soha nem bántuk. Ebben természetesen benne foglaltatik az is, hogy őt sem bántják soha.
Kívánok sok-sok türelmet és kreatív megoldásokat!
Réka
Kedves Réka,
Kislányom mindjárt 2 éves. Imádja az apukáját, sokat játszanak együtt. Pár hete kezdte el mondogatni, hogy „Apa nem bánt” és hozzám szalad.Majd a másik pillanatban már kacérkodik apával. Hozzá kell tennem, hogy sem a férjem, sem én soha nem bántottuk és nem is fogjuk. Ha megüt minket, akkor sem csapunk a kezére. A maximum az, hogy apa felemeli a hangját, ha veszélyes dolgot csinál. Férjemet nagyon aggasztja a dolog.
Mi állhat ennek a hátterében?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel,
Eszter
Kedves Eszter!
Köszönöm türelmét!
Nem gondolom, hogy aggódniuk kellene, a kicsi viselkedése érzéseim szerint inkább az incselkedésre, a játékosságra, mint a félelemre utal. Talán valahol, valamilyen környezetben frissen hallhatta, érthette meg a „bánt” kifejezést és most ezzel is él, eljátszik.
Amíg önfeledten, boldogan, vidáman szalad apjától anyjáig és vissza, addig nem gondolom, hogy okuk lenne az aggodalomra.
Minden jót,
Réka
Kedves Réka!
Kisfiam 3,5éves, szeptember 1-én kezdi az óvodàt.
A szoba tisztaság nehézségeivel küzdünk, azon belül
is a kakilással.Már teljesen leszoktunk a pelenkáról, pisilni
minden probléma nélkül elmegy a wc-re.A kakit viszont nem hajlandó a
wc-be elvégezni,csak az alsónadrágba.Azt is úgy,hogy valamiféle
sorompót épít maga köré,pl. partvis keresztbe két szék között.Ha szóba hozzuk hogy üljön wc-re ,azonnal tiltakozik és kiabál, nem tudok oda kakilni.Ha mégis rászánják magát és ráül,elmúlik az inger és aznap nincs széklete. Tanácstalan vagyok, vajon az óvoda kezdésre lesz változás? Miben tudok segíteni neki?Már mindent megpróbáltunk, van több fajta bili, szűkítő a wc-re.
Várom mielőbbi válaszát!
Üdvözlettel:Kinga
Kedves Kinga!
A leírtak alapján nem gondolom, hogy kialakult szobatisztaságról lenne szó.
Hogyan, mikor, miért kezdték el a bili/wc szűkítő használatát. Hogyan alakult a folyamat?
Kérem próbálja részletesen felidézni és leírni, hogy nyomára akadhassunk az elakadásnak.
Réka
Igazából 2014. őszén amikor kezdtük a bölcsődét, akkor teljesen visszatértünk a pelenkára, ami előtte már napközben legtöbbször lekerült. Bilit nem használtunk, mindjárt a WC szűkítővel kezdtük. A bilit nem is szerette és nem is szereti. Fürdés előtt mindig úgy ültettük rá a szűkítőre, ez szokássá vált. Nem igazán kérte, hogy kipróbálhassa, mi szoktattuk rá. A bölcsődében folyamatosan elkezdtük a pelenkát elhagyni a tavasz közepén, május környékén. Nem is pisilt be, elment wc-re a többi kisgyerekkel együtt, de a kakilás ott is problémát okozott. A végén már csak itthon kakilt, haza hozta. Kérte a pelenkát eleinte, aztán szépen lassan elhagytuk. De azután is csak az alsónadrágba kakil. Ha észre veszem és időben elkapom, a wc-re ülünk és oda végezzük a dolgunkat.
Kedves Kinga!
A leírtak alapján nem beszélhetünk kialakult szobatisztaságról, csupán szoktatásról, ami félrecsúszott. Sajnos ez lényeges különbség. Mivel a probléma már legalább egy éves, illetve az előbb említett okból kifolyólag sem remélhető, hogy pár nap alatt orvosolható.
Milyen a gyerek széklete? Lehet esetleg kemény, ami fájdalmassá teszi számára a székelést?
Kérem írja le részletesen hogyan játszódik le egy kakilás, ha észreveszik, illetve, ha nem. Térjen ki kérem részletesen a gyerek és a résztvevő szülő magatartására az adott helyzetben, az elhangzó párbeszédre, illetve ami a legfontosabb a megjelenő (netán elfojtott) érzelmi megnyilvánulásokra is.
Beszéltek már minderről a gyerekkel egy nyugodt helyzetben, mikor mindannyian boldogak, elégedettek? Megfogalmazták már konkrétan az elvárásukat (számára érthetően) e téren? Ha igen, mi volt a kisfia reakciója, válasza?
Amennyiben szeretné, hogy megpróbáljuk együtt felgöngyölni a problémát, kérem válaszoljon részletesen a fenti kérdésekre. Ha viszont szeretné, fordulhat személyesen is szakemberhez.
Minden jót,
Réka
Kedves Réka!
Kezd körvonalazódni bennem, hol lehet a probléma.
A kisfiam széklete szerencsére normálisnak mondható, tehát nem a keménységével van a gond, azt gondolom ez nem okoz neki problémát.
Ha nem vesszük észre az ingert, ami általában olyan mintha hidegrázása lenne, akkor bekakil az alsónadrágba, egy idő után jelzi azt. Akkor rendbe teszem és átöltöztetem. Előfordult, sokadik alkalommal, hogy megszidtam, hiszen megbeszéltük már, hogy az lenne a helyes, ha a wc-be vagy a bilibe kakilna. Talán itt hibát követtem el, most már belátom.
Ha észrevesszük a folyamatot, gyorsan wc-re ültetjük, ami először hadakozással kezdődik, azt mondja, nem tud a wc-be kakilni. De miután kap valami elfoglaltságot, sikerrel jár. Ezek az alkalmak ritkán fordulnak elő. Mert többségében elbújik valahova és nem hajlandó addig elő jönni, míg el nem végezte a dolgát.
Az utóbbi időben sajnos apa is és én is türelmetlenebbül fogadtuk, hogy nem járunk sikerrel, pedig megteszünk mindent annak érdekében. Megteszünk mindent??? Most már felmerül bennem a kérdés.
Valószínű ez is gátat szab a fejlődésnek.
A folyamatot már több szempontból magyaráztuk neki. Használtuk a bili könyvet, lerajzoltuk, elmagyaráztuk a kaki útját, gondolván a félelmeire, ami esetleg gátolja a bilire illetve a wc-re ülésben.
Megígértettük vele, hogy ha érzi, hogy kakilnia kell, szól és akkor mi segítünk neki. Mindent tud, ha megkérdezzük, elmondja, hogy ha kakilnia kell a wc-re üljön, mert mindenki ezt teszi. Tisztában van vele, mi lenne a dolga, csak azt állítja, nem tud a wc-be kakilni.
Köszönöm eddigi válaszait is, remélem meg tudjuk oldani ezt a problémát. Számítok a segítségére!
Üdvözlettel:Kinga
Kedves Kinga!
Mivel nem a kemény széklettől való félelem okozza a fia székelési szorongását, valószínűnek tartom, hogy egy szakember személyes segítségével – aki személyesen dolgozhat a gyerekkel – hatékonyabban fény derülhet a probléma okára.
A cél nem az, hogy Önök mindig észrevegyék a székelési ingerét és azonnal cselekedjenek, hanem, hogy ez a külső kontroll belsővé váljon és a gyerekük akarjon együttműködni ebben az ügyben. Ameddig ezt nem tudják – akár segítséggel – elérni nem sok esély van az előrelépésre.
Fontos lenne kideríteni – és nagyon valószínű egyszerű kérdez-felek alapján nem fog menni -, hogy miért érzi azt, hogy bilibe/vécébe nem tud kakilni? Mi az amitől fél, szorong? Amint ezekre fény derül és oldódnak benne a gátak, akár magától is kialakulhat az együttműködési szándéka.
Ezek azok, amihez azt gondolom, hogy szükség van a szakember közvetlen munkájára. Kérem lépjenek mielőbb e témában!
Minden jót,
Réka
Kedves Réka,
Kisfiam 16 hónapos és a mai napig cicin alszik el ebéd után és este is, illetve éjszaka is, amikor fölébred. Úgy érzem eljött az ideje, hogy ezen változtassunk, több okból is. Októberben kezdi a bölcsit, ott egyedül kell majd elaludnia, illetve szeretnénk néha 1-1 napra rábízni a Nagyszülőkre, mert hiányzik már, hogy kicsit kettesben legyünk a Párommal. Tudom, hogy a bölcsi nagy változás lesz mindkettőnknek, ezért a reggeli es esti szopizásokat szeretném még egy darabig megtartani, csak úgy, hogy ne közben aludjon el. Milyen módszert javasolna, hogy átszoktassam az egyedül elalvásra? A Ferber módszerről olvastam a Minden gyerek megtanul aludni c. könyvben, de mikor próbáltuk, elég sok sírással járt, ezért fölhagytam vele. Hiába mentünk be megvigasztalni, nem nyugodott meg, és még álmában is tovább hüppögött, szipogott. Ennek ellenére folytassuk ezt? Hiszen itt nem sírni hagyásról van szó. Vagy a szokás megváltoztatása mindenképpen sírással jár, amíg ki nem alakul? Van esetleg más lehetőség is? Vagy közösségben, illetve a nagyszülőknél más lesz, mert tudni fogja, hogy ha nincs anya, nincs cici és nem lesz gond?
Köszönöm előre is a válaszát.
Üdvözlettel: Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Gondolom olvasta a július 20-i bejegyzésemet, miszerint augusztus közepe után leszek csak elérhető.
Lehetne kicsit a szoptatást előbbre hozni és a lefekvést meg kizárólag apára bízni. Napközben a szopi helyett kapjon cumiból inni. A nagyszülőknél való alvást meg jóval a bölcsi előtt érdemes lenne kipróbálni. A gyerekek okosak, általában tisztában vannak azzal, hogy csak anyánál lehet szopizni. Helyette legyen kéznél a cumisüveg. Az „anyaszagot” pedig pótolhatja egy állatka, kispárna, vagy bármi, ami picit átvette az Ön illatát.
Kitartást, menni fog!
Réka
Kedves Réka!
Kisfiam most 22 hónapos. Több dolgot régóta nem csinál, amit egy éves korában és kevéssel azután csinált, pl. nem integet, nem küld puszit, nem mondja hogy csinál a cica. Csak a tapsolás maradt meg. Ez problémát jelenthet??
Nem nagyon foglalkozik ismerőseinkkel, gyerekekkel, ha elmegyünk társaságba. Max. egy pillantás, egy mosoly és megy a dolgára, játszik, szaladgál. A többi kisgyereket látom, hogy tanulmányozzák a tekintetet, hosszan felveszik a szemkontaktust. Az én fiam nem. Ha pedig igen, csak rövid időre az apjával és velem. Nagyon szeret kukucsolni, focizni, huncutkodós-kergetőzős játékot játszani velem és apájával. Sajnos a közelben más családtag nem igazán van, külföldön élünk.2-3 nyelvet hall, még nem beszél, csak 2-3 dolgot mond, amihez kedve van. Nagyon mozgékony, de kb. 2 hónapja nyugisabb.Ha szólunk neki nem mindig figyel, sokszor nem, nagyon el tud mélyülni játékokban és mesenézésben. Ami aggaszt, hogy nem -e hiperaktív, autista vagy figyelem zavaros.???? Várom kedves válaszát!
Kedves Beáta!
Gondolom olvasta a július 20-i bejegyzésemet, miszerint augusztus közepe után leszek csak elérhető.
A többnyelvű környezet előnyös, de nem könnyű a picik számára. A nyelvi fejlődést hátráltathatja, akár lassíthatja a más területeken való fejlődést is. Később viszont cserébe több nyelven beszél mondhatni anyanyelvi szinten a gyerek.
Ennél többet azonban látatlanban, a gyerek vizsgálata nélkül nem tudok mondani.
Amennyiben aggódik és úgy érzi megnyugtatná egy szakvélemény, javaslom keressenek fel személyesen egy gyógypedagógust, pszichológust (akár az otthoni szabadságuk alatt), aki bővebb felvilágosítással szolgálhat.
minden jót,
Réka
Kedves Réka!
Közel egy éve fogadtuk örökbe gyerekeinket, egy akkor másfél éves kislányt és egy két és fél éves kisfiút. A kislány nehezebben fogadott el minket, viszont mára láthatóan és érezhetően stabilan kötődik, kiegyensúlyozott, jókedélyű, életkorának megfelelően viselkedő, „problémamentes” gyerek.
A kisfiúval azonban vannak gondjaink, főleg, mióta egy „kedves” szomszéd úgy egy hónapja a füle hallatára üvöltözte, hogy vigyük őket vissza a putriba, ahova valók (mert szerinte túl hangosan játszanak az udvaron).
Ő eleinte nagyon gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, látszólag hamar elfogadott, viszont folyamatosan éreztem – érzem, hogy nem bízik bennünk, és ez a bizalmatlanság csak nagyon lassan csökkent. A fenti eset után viszont bizalmi szempontból rosszabb helyzetben vagyunk, mint a kezdetekkor, és teljesen tehetetlennek érezzük magunkat, mert úgy tűnik nem is tudunk javítani a helyzeten. Ha rászólunk bármiért, olyan sírásban tör ki, mintha épp nyúznánk, elrohan, jobb esetben csak elbújik, rosszabban játékokat dobál, csapkod, belerúg a kutyába vagy a macskába, a húgát üti meg (eddig nem volt jellemző rá az agresszivitás), ha nem sikerül sírnia, a saját fejét veri bele a padlóba, hogy sikerüljön. Nehezen megnyugtatható, ellök magától, hogy aztán a következő pillanatban szorítson. Ha felemelem, fél, hogy leejtem, aztán hisztizik, hogy vegyem fel. Ha otthon vagyok, ül az ölemben egész nap, nem játszik, nem csinál semmit, velem sem hajlandó játszani, csak az ölemben ülni. Ha a húga is megpróbál a közelembe férkőzni, löki el. Ha az apja megpuszil, abból hiszti lesz. Ha lemászik az ölemből, akkor végigcsinál mindent, amiről tudja, hogy nem szabad, nézi a hatást, az arcára van írva, hogy tudatosan provokál (sokszor sikerrel). Nyilván sokszor, naponta többször elmondjuk neki, hogy nagyon szeretjük, hogy ő a mi kisfiunk, és mindig az is marad, de ez kevés. Ha az ébren töltött 12 órájából 12-ben öleljük, az is kevés. Egyébként okos értelmes, ha épp jobb passzban van, akkor tündéri kedves kisfiú (azért 1-1 olyan nap, vagy fél nap van), de egyszerűen nem tudunk ezzel a helyzettel megbirkózni, eléggé kétségbe vagyunk esve. Hogy lehet ezt megoldani? Vagy csak várnom kell, és elmúlik magától? Kéne vinnem pszichológushoz? Egyáltalán, tud mit kezdeni egy pszichológus egy 3 és fél évessel? Szeptemberben kezdjük az óvodát, mi lesz így ott vele?
(Mellékesen próbáltunk segítséget kérni a gyermekvédelmi szakszolgálattól is, akiknek a feladata lenne az örökbefogadás után az utánkövetés és a pszichológiai segítségnyújtás, de úgy tűnik nem tudnak, vagy nem akarnak segíteni)
Kedves Judit!
Gondolom olvasta a július 20-i bejegyzésemet, miszerint augusztus közepe után leszek csak elérhető.
Nem tudom változott-e bármiben is a helyzetük a levél írása óta? Kerestek fel esetleg személyesen (nem gyermekvédelmis) szakembert? (Ekkora gyereknél elsősorban a szülőnek tud segíteni, illetve a szülő által a gyereken.)
Hol éltek a gyerekek az örökbefogadást megelőzően? Mit lehet tudni a koragyermekkori élményeikről, a kötődésükről?
Ki van mondva – természetesen az ő nyelvükön -, benne van a mindennapjaikban, hogy örökbefogadott gyerekek?
A kisfiú reakciója valamilyen szinten természetes, hisz ő nagyobb volt, több – esetleg rossz – élménye, emléke lehetett az örökbefogadást megelőzően. A sok bújással, ölben üléssel pótolni próbálja mindazt a feltétel nélküli szeretetet, amit esetleg két és fél éves koráig hiányolnia kellett. Hagyja, hagyják, hogy bújjon, szeressék, szeretgessék, ha lehet még ennél is jobban és többet.
Természetesen a húgával szebeni agressziójának nincs helye a történetben, mint ahogy nagyon fontosak az egészséges korlátok is, amelyek – bár próbálgatja a határait – a testi-lelki biztonságát szolgálják.
A helyzetet tovább rontja, bonyolítja, hogy valószínű tombol nála a dackorszak is, és természetesen lehetetlen a két problémát szétválasztani. E témában ajánlom figyelmébe az oldalon megjelent cikkemet.
Amennyiben úgy érzi, szívesen olvasnám válaszát, levelét sorsuk további alakulásáról.
minden jót,
Réka
Kedves Réka!
21 hós kislányommal vagyok itthon, a kistesó szeptember közepén érkezik.
Férjemmel azon tanakodunk, vajon érdemes-e a nagyot beadni fél napos családi napközibe (ebéd után elhoznám). Azért jutott eszünkbe mert kislányunk nagyon mozgékony igényli a sok játékot nagy sétákat és ez a picivel télen sajnos nem működne. Félek hogy unatkozna otthon illetve egész nap azt hallgatná hogy most a picit etetem, állj egy kicsit arrébb, most játssz egyedül… stb. Mert a picit el kell látni és eddig a naggyal szinte egész nap foglalkoztam játszottam az volt amit szeretett volna.
Viszont azon aggódunk hogy kb. 2 hetünk van a beszoktatásra, utána születik a tesó. Nem viseli meg lelkileg a nagyot ez a sok változás ilyen rövid idő alatt? Nem fogja úgy érezni hogy a kicsi miatt kell bölcsibe mennie?
Férjem szerint egy próbát megér, ha nem megy akkor kivesszük. De érdemes egyáltalán megpróbálni? Nagyon szeretjük és nem akarunk neki rosszat….
Ami még megnehezíti a helyzetet hogy kicsi korától hagytam hadd vigyázzanak rá pár órára közeli rokonok illetve nagyszülőnél már ott is aludt és nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük, kislányunk mindig szívesen volt náluk, de kb. 2 hete nincs el mással csak velem meg az apjával. Elenged ugyan de egy idő után elkezd keresni és sír ha nem talál. Addig nem nyugszik míg érte nem megyek.
Várom véleményét.
Előre is köszönöm a segítséget!
Kedves Dia!
Gondolom olvasta a július 20-i bejegyzésemet, miszerint augusztus közepe után leszek csak elérhető.
Valószínű már döntöttek is a napközi ügyében. Ha még mindig aktuális a kérdése, kérem jelezzen vissza.
Amúgy a kislány reakciója magáért beszélt…
Minden jót,
Réka
Kedves érdeklődők!
Mától, július 20-tól augusztus közepéig nem vagyok elérhető. Esetleges kérdéseikre csak ezután fogok tudni válaszolni.
Kívánok mindenkinek szép nyarat, feltöltő élményeket!
Réka
Kedves Kitti!
Valóban nem szoktak ebben a korban a dadogással foglalkozni, hisz ahhoz túl kicsi a gyerek – szükséges az együttműködése -. Bár én ebben nem vagyok szakember – logopédushoz kellene fordulnia a kérdésével -, de az élettani dadogás hátterében általában a gyermek robbanásszerű értelmi fejlődése áll, amelyet nem tud még megfelelően, illetve elég gyorsan kifejezni a korából adódóan szűkösebb kommunikációs lehetőségeivel.
Mivel ennyire aggasztja a probléma, és ebből adódóan a kislány is jobban rágörcsölhet a dadogására, javaslom keressenek fel személyesen egy logopédust, aki bővebb, szakszerűbb felvilágosítást adhat ez ügyben.
Minden jót,
Réka
Kedves Réka! Olvastam, hogy 3 éves kor elött nem kell foglalkozni a dadogàssal, engem és a csalàdomat viszont nagyon zavar, és màr úgy veszem észre, hogy az érintett 2,5 éves kislànyomat is. 2 éves koràtòl nagyjábòl havi rendszerességgel jön elö dadogàs, 1-2 hétig tart. Azért aggòdom, mert felfigyeltem arra, hogy jellemzöen a hisztisebb, zürösebb napokban jön elö, ezért gondolom, és remélem nincs igazam, hogy lelki eredetü. Amikor dadog, szinte minden egyes szavàban jelen van és akàr tízszer is elismétel egy szòtagot. Sokszor inkàbb nem is mond semmit, mert azt mondja, hogy ö mostnem tudja elmondani. Idegenek is észreveszik, mert egyébként nagyon kommunikatív, sokat beszélget màsokkal. Nem akarom, hogy tudatosítsàk benne, hogy „dadog”, de màr nekem is fàrasztò, hogy mindenkinek magyaràzkodjam, hogy ebben a korban ez természetes, mert mindig azöa vàlasz, hogy màs gyerektöl ök még ilyet nem hallottak. És valòban, bennem is vannak kétségek, mert sokat jàrunk gyerekek közé, de ilyen élettani dadogàssal még én sem talàlkoztam. Tényleg nem kell ezzel foglalkozni? Elöre is köszönöm a segítséget!