Ébresztő! Mire várunk?

Szakemberek, döntéshozók, gyógyult betegek beszélgettek egész napon át arról, hogyan kellene időt nyerni a betegséggel küzdők számára. Önmagunkat, az orvostársadalmat és a döntéshozókat egyaránt megszólító kiáltvány is született a mellrákbetegekért.

Az idei megmozdulás nemcsak a szűrésen való részvételre mozgósított, hanem ébresztőt fújt orvosoknak, az egészségügyi szakmának, a betegeknek, az egészségeseknek és a döntéshozóknak is, hiszen valamennyiünk éberségére szükség van.

Felhívták a figyelmet arra, hogy nem természetes, ha egy diagnózisra, az azt követő újabb vizsgálatokra, illetve a megfelelő kezelésre hónapokat kell várni, és nem természetes a rendszerben való kallódás – sajnos gyakori – jelensége sem.

Az Egészség Hídja Összefogás partnerei, így Jó Marianna, az Egészség Hídja Összefogás vezetője is idén arra hívta föl az egész társadalom figyelmét, hogy lépjen, mozduljon mindenki ott, ahol erre lehetősége van. Hiszen a mellrák nem megelőzhető, de gyógyítható betegség – ha idejében felfedezik! A szűrést viszont nem akadályozhatják tévhitek, hozzáférési nehézségek, mert minden egyes elvesztegetett perc, nap életeket sodor veszélybe!

Mire várunk? ÉBRESZTŐ!

A szűréseken való részvétel alacsony, a meghívott nők épphogy a fele jelenik meg a lakossági szűrővizsgálatokon, pedig ha akár hetven százalékuk megjelenne, ezerrel kevesebb anyát, feleséget, testvért, gyermeket veszítenénk el évente!

Az idei rendezvényen nagy tömegben vonultak át a rózsaszínbe öltöztetett hídon, ezúttal ébresztőórákkal, hogy az egész társadalom figyelmét ezzel hívják fel arra, hogy a mellrák nemcsak a nők ügye, hanem az egész családé, az egész társadalomé – ráadásul sokszor a férfi veszi észre a nő testében az elváltozást. Ezért újított idén más szempontból is a mozgalom. Nem csak női „nagyköveteket” kértek fel arra, hogy részvételükkel segítsenek a lakosság irányába kommunikálni, Pásztory Dóri paralimpiai bajnok úszó, Südi Iringó táncművész mellett idén Nagy Ervin színművész is vállalta, hogy a mellrák-kampány arca lesz és kiáll a betegség időbeni felismeréséért, azokért a nőkért, fiatal lányokért, akik az éberség hiánya miatt veszítik el esélyeiket a betegséggel szemben. Pásztor Anna énekes a gyönyörű “Márti dala” című szerzeményét ajánlotta a rendezvényhez, melyet egy rákbetegségben elhunyt rajongója emlékére írt.

Mire várunk? ÉBRESZTŐ!

Az esemény megnyitója a Gyuricza Gergely pop-art művészt bemutató portréfilmmel kezdődött, amelyben édesanyja elvesztéséről, hiánya feldolgozásáról beszélt. A személyes hangvételű nyitányt a szakemberek folytatták.

Mert mire is várunk?- A diagnózistól a kezelésig eltelt idő protokolljáról, illetve a gyakran elfogadhatatlanul hosszú várakozási időről beszéltek a szakma képviselői.

Dr. Bittner Nóra onkológus, a Magyar Rákellenes Liga elnöke közös harcra szólította fel az orvosokat és a betegeket. Meggyőződése szerint kettőjük kapcsolata nagyban meghatározza a kezeléssel eltöltött idő hosszát is. Olyan bizalmi viszonyt tart fontosnak, ahol nincs ,,ciki” kérdés, ahol a páciens mer kérdezni és nem azért keres más alternatívákat, mert fél, vagy információk híján nem tudja, mi vár rá, az idő pedig közben szalad.

Dr. Bodoky György, az Egyesített Szent István és Szent László kórház onkológiai osztályvezető főorvosa, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) tiszteletbeli elnöke is hisz abban, hogy a beteg igenis legyen érdekérvényesítő, ha azt látja, akadályoztatva van. Szerinte, ha már a beteg az onkológusok elé kerül, legfeljebb a ,,tenni akarás hiánya” lassíthatja ezt a folyamatot. Miután a rákgyógyításban különböző szakterületek együttműködése a kulcs, épp ezért a kezelés minden pontján mindenkinek arra kell törekednie, hogy minden akadálymentesen működjön, ha pedig ez nem megy, annak adjanak hangot!

David J. Kostelancik, az USA helyettes misszióvezetője az eseményen elmondta: ,,Nagyszerű, hogy a program minél szélesebb körben szeretné elterjeszteni a szűréseket, beleértve a szociálisan hátrányos közösségeket. Tisztában vagyok azokkal a nehézségekkel, amelyekkel egyes betegek szembesülnek, amikor felvilágosításra van szükségük, időpontot kell egyeztetniük, vagy amikor egy távoli városban lévő központba kell eljutniuk. És tudom azt is, hogy a civil szervezetek és az orvosok munkáját sok, a betegek köreiben terjedő megtévesztő információ is nehezíti. Ám biztos vagyok abban, hogy mindezek a nehézségek legyőzhetők, ha mi mindannyian – aktivisták, egészségügyben dolgozók, civil szervezetek, és vállalatok – összedolgozunk. A mellrák elleni küzdelem évek óta fontos eleme az Amerikai Nagykövetség munkájának. 2002-ben Brinker Nagykövet állt az első Hídséta élére, 2010-ben pedig Kounalakis Nagykövet megalapította a Nancy Brinker Díjat. Megtiszteltetés számomra, hogy folytathatom e hagyományt, és bízom abban, hogy közösen további eredményeket érhetünk el a mellrák elleni harcban.”

Mire várunk? ÉBRESZTŐ!

Dr. Ladányi Márta, újonnan kinevezett egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár az esemény sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy ahhoz, hogy hazánk lakosságának egészségügyi mutatói, a testi-lelki állapota javuljon, fontos az egészségtudatos magatartás is. A kormány, az ágazat szakmai javaslatai alapján pedig számos intézkedést tett az emberek egészségének megóvása érdekében. ,,Gondoljunk csak a dohányzás visszaszorítását, a nemdohányzók védelmét szolgáló intézkedésekre, vagy arra, hogy Magyarország Európában az elsők között lépett fel az egészségre káros transzzsírsavakkal szemben. A kormány a hazai oltási rend további erősítése érdekében önkéntes, 2014 szeptemberétől bevezette a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást. Az elmúlt években, az országban 61 egészségfejlesztési irodát hoztunk létre, ahol a lakosságot életmódváltó programokba vonják be, kockázatbecslést végeznek és mozgósítják őket a népegészségügyi szűrővizsgálatokon történő részvételre”- mondta a helyettes államtitkár.

Hozzátette: az életkor alapján veszélyeztetettnek épült ki a szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálati rendszer azért, hogy a lehető legtöbben vegyenek részt benne. A szervezett méhnyak szűrés mellett szervezett emlőszűrésre várják a hölgyeket, hiszen a korai felismerés elengedhetetlen az esetleges daganatos megbetegedések hatékony gyógyításában.

Dr. Szabó Éva, radiológus, a 2015. San Antonio ösztöndíj tavalyi győztese leginkább arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos az érintettnek megjelölt korosztályok szűrése és ébersége. Ugyanis már 40 éves kortól megugrik a betegség előfordulásának kockázata, az idő előrehaladtával pedig folyamatosan emelkedik a veszélyeztetettség: míg 40 éves korban minden tizedik, 70 év után pedig minden 6-7. nő számíthat arra, hogy kialakul szervezetében a mellrák. Épp ezért lenne fontos a szűrést kiterjeszteni, de addig is, kérjen minden érintett beutalót háziorvosától vagy nőgyógyászától, menjen el a vizsgálatra, mert semelyik korosztályban sem szabad a betegséget, vagy annak lehetőségét elbagatellizálni.

– A mellrák (vagy bármilyen más kritikus betegség) pszichológiai terhének (distress) azonnali, vagy minél koraibb érzelmi feldolgozása nagyon fontos – erre emlékeztettek dr. Rohánszky Magda, dr. Riskó Ágnes és dr. Majláth Mónika onkopszichológusok, akik az idő témáját több aspektusból is körbejárták. Egyrészt, hogy mi lehet lelki szempontból az oka a szűrésen való részvétel halogatásának, vagy elutasításának. Másrészt, hogy mennyire fontos a már biztos rák-diagnózis birtokában érzelmi támogatást, pszichés kapaszkodókat, lelki erőt adni az úthoz, hogy legyen tudásunk, hitünk és akarásunk, és így önérvényesítési képességünk is leküzdeni a rendszerben lévő akadályokat.

És ahol sikerült felvenni a harcot az idővel – Kaposvár!

Itt egy teljesen új modellt vezettek be, amely nem engedi elkallódni a pácienst az egészségügy útvesztőiben. Megteremti a lehetőségét, hogy ne maradjon el műtét azért, mert nem végeztek el időben valamilyen vizsgálatot, vagy elveszett egy lelet. Dr. Moizs Marianna, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója szerint azóta Kaposváron egy páciens maximum egy hónapon belül teljeskörű diagnózist kap, további két héten belül pedig a kezelését is megkezdik.

forrás: egeszseghid.hu
fotók: facebook.com/rozsaszin.lanchid, egeszseghid.hu

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkÍgy válassz szemüveget gyermekednek! – Gyakorlati tippek szülőknek
Következő cikkLassan kihal az olvasás?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.