Motoros akció a rák ellen

Distinguished Gentleman's Ride

A világ 90 országának 600 városában 70 ezer motoros felvonulása hívta fel a figyelmet a prosztatarák megelőzésére és a szűrés fontosságára egy időben vasárnap, szeptember 24-én; a budapesti vonulásra 220-an regisztráltak.

A Distinguished Gentleman’s Ride (DGR) a világ legnagyobb motoros jótékonysági eseménye. A program teljes bevételét prosztatarák-kutatásra, prevenciós kommunikációra és férfi mentálhigiénés programokra ajánlták fel a szervezők. A tavalyi 3,6 millió dollár után az idén 5 millió dollárt összegyűjtése volt a cél.

A budapesti, 27 kilométeres magyar DGR-futamra több mint 220-an regisztráltak, az egyéni támogatások és a szponzori felajánlások összege pedig meghaladta az 5000 dollárt – ismertette Regős Dániel, a hazai DGR-futam fő szervezője.

prosztatarák

A szervezők felhívták a figyelmet: Magyarországon évente 4000 új megbetegedést és 1500 halálesetet tartanak nyilván, az Európai Unióban mintegy 90 ezer, a világon pedig több mint egymillió új beteget diagnosztizálnak minden évben, és minden harmadik percben meghal valaki a betegségben.

Mítoszrombolás a rákos megbetegedések kapcsán

Szakértők szerint a betegség egyik legaggasztóbb jellegzetessége, hogy akár évekig is tünetmentes, ezért a rendszeres prosztatarák-szűrés életet menthet, 40 éves kor felett ajánlott az éves szűrés.

forrás: MTI
fotó: gentlemansride.com, MTI-Illyés Tibor

Erről a témáról még az Ép testben… rovatban olvashatsz többet!

 

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkEzeket vidd a kórházba szülés utánra
Következő cikkCsaládok szeretete, az anyaság tisztelete

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .