A 12. heti az első hasi ultrahang a terhesség során. Nemcsak láthatjuk a babánkat, hallhatjuk a szívdobogását, a vizsgálat során az orvosok méréseket végeznek. Megmérik a babánk bizonyos testrészeit, ezzel kiszűrve esetleges rendellenességet.
Személy szerint a 13. héten tudtam elmenni erre a vizsgálatra. A klinikán, az ultrahangon láthattuk, hallhattuk a kicsit, miközben az orvos diktálta az asszisztensének a méréseket, ő pedig lelkesen gépelte azokat. A végén közölte velünk: genetikai konzílium javasolt, a tarkóredő vastagsága a határértéken van.
Leizzadtam. Nem tudtam, melyik érték a megfelelő, milyen rossz a helyzet. Persze a telefon a barátunk, hát rákerestem. Ez az, amit nem szabad tenni, mert ilyenkor az ember képes magával elhitetni minden rosszat.
Természetesen felhívtam az orvosomat, aki elküldött egy másik kórházba, ahol szakirányú rendelést tartanak.
A genetikai tanácsadás az a hely, ahova túlélő csomaggal kell érkezni. Minimum várakozási idő két óra, mi három órát vártunk a sorunkra.
Először egy kedves, idősebb hölgyhöz kellett bemennünk, aki megkérdezte, miért is vagyunk ott. Jogos volt a kérdés, hiszen ez a vizsgálat 35 év felett kötelező.
Elmondtuk, hogy a tarkóredő vastagsága 3 mm – ami a határérték – így ide küldtek. Kikérdezte a családi (genetikai) hátterünket, és mesélt a lehetőségekről. Egy mintavételről volt szó, ahonnan kiderül, van-e valamilyen rendellenessége a picinek és grátiszba megtudhatjuk a nemét. (Ez is választható, ha nem akarjuk tudni, titok marad a szülésig.)
Vállaltam és tudni szerettem volna, ki lakik a pocakban.
A másik ajtó mögött egy szintén nagyon kedves, idős főorvos várt minket, aki megvizsgált, majd megbeszéltük a dolgok menetét és időpontot egyeztettünk.
Februárban kellett mennem a mintavételre, ami egy fél napos kórházi benntartózkodást jelentett. Reggel recepció, adatfelvétel, fel a szobába, majd az osztályon is adategyeztetés és szurkálás.
Komolyan mondom, az ember a terhesség végére hozzászokik a bökdöséshez.
9 óra fele már kint ültünk a műtő előtt egy másik anyukával, akinek ez volt a második ilyen beavatkozása, mivel ő már elmúlt 35. Úgy éreztem magam, mint aki a mészárszék előtt vár a sorsára. Behívtak, ott volt a kedves, idős hölgy is és folyamatosan beszélt hozzám.
Kaptam érzéstelenítőt a pocakra, majd egy kis szúrást éreztem. A doktor úr nagyon profi volt. Gyors mozdulatokkal mintát vett a lepényből, míg én monitoron megbizonyosodhattam arról, hogy a babámhoz hozzá sem nyúl.
Mielőtt hazamentünk volna, mind a ketten bejöttek és elmondták, hogy mit szabad és mit nem. Aznap csak feküdni lehetett, majd két hétig voltak megszorítások. Délután pedig haza is mehettünk.
Két héten belül telefonált a doktornő, hogy megvan az eredmény.
A kisbabánk egészséges és lányneveket nézegessünk.
Nagy kő esett le a szívemről, de ismét átélhettük a várakozás örömét, mert a leletért személyesen be kellett menni. Ott még egyszer ránézett a doktor úr a babára, javasolt még egy magzati szívultrahangot a biztonság kedvéért és elbúcsúztunk.
Közben elérkezett a 18. heti ultrahang is, ahová már nyugodtabban mentem, hiszen nekem kombinált vérvételi teszt helyett teljes kromoszóma vizsgálatom volt.
Az orvos itt is elárasztott minket a latin szóesővel, de a hangsúlyból éreztem, hogy valami megint nem stimmel.
Meg is jegyeztem neki, hogy én ebből egy kukkot sem értek. Erre azt a választ kaptam, hogy „pont ez a lényeg”.
Szerencsére vette a lapot és elmagyarázta mit látott. Az ereknél volt minimális eltérés, ha jól emlékszem, de nem befolyásolt semmit sem, mint ahogy az „eggyel” több lépemnek sincs élettani hatása.
A későbbi vizsgálatokon már nem ijesztgettek semmivel sem.
Amihez nem tudtam hozzászokni terhesség alatt, az a várakozási idő. A magzati szívhang vizsgálathoz szintén érdemes bepakolni némi élelmet és italt, de ez már egy másik történet.
Ha már számodra is kiderült kisbabád neme, és szeretnéd szobáját igazán neméhez illően és megfelelően berendezni, íme néhány tuti kellék, amire szükség lesz a babaszobában.
