Egyedülálló anyák mindennapjai

anya-baba-pepitablog

Saját tapasztalataim alapján írom most ezt le, úgy gondolom, egy egyedül álló anyának számtalan megpróbáltatással kell szembenéznie. Kihangsúlyoznék párat: például az egyedülléttel, anyagi nehézségekkel, gyermekneveléssel. Minden szerepet saját magamnak kellett és kell betölteni.

Néha volt kicsi segítségem a nagymamáktól, de az tényleg nagyon ritka, hiszen ők is aktív dolgozók. Nincs pihenés, nincs megállás, csakis azt érzed legbelül, hogy csinálni és csinálni kell, sohasem adhatod fel, hiszen felelős vagy a gyermekeidért.

Egy anya életében a gyermekei az életet, a mindent jelentik.

Igen, és most jön az a kérdés, hogy milyenek egy egyedülálló édesanya mindennapjai? – Kihívással néz szembe nap mint nap. A mi esetünkben hajnali négykor keltem, kicsit otthon összepakoltam, a gyermekeket keltettem, összekészítettem, ezután következett a reggeli.

Egyszülős családokat támogató központ nyílik Budapesten

babák-pepitablog

Közben én is elkészültem, a nagyobbik gyermeket útnak indítottam a buszhoz iskolába, mi meg rohantunk a kicsivel a bölcsődébe. Gyorsan átöltöztettem és rohanás a munkahelyemre. Ott elvégzem, ledolgozom a 8 órámat, addigra délután kettőt mutat az óra. Próbálok igyekezni a bölcsődébe, utána pedig rohanunk a boltba.

Ha mindezzel végeztem és hazaértünk nekilátok főzni valami finomat, mosok, takarítok, közben a picivel foglalatoskodom. Megérkezik közben a nagyobbik gyermek iskolából megterítek és együtt eszünk, közben megbeszéljük, kinek hogyan telt a napja.

étkezés-pepitablog

Mire végzünk addigra ránk esteledik, viszem a kicsit fürdetni, és aludni. A nagyobbik gyermekkel pedig, ha szükségét érzi együtt tanulunk. Ezután összepakolom a konyhát, gyorsan elmosogatok, ha végeztem lezuhanyzok és gyorsan lepihenek, mert hamar eljön a reggel. Ez egy mókuskerék, ami csak forog és forog, de próbálok pozitívan hozzá állni, hogy egyszer talán minden jobb lesz.

Az apa természetesen nem tölti be az apai szerepet, hiszen csak egyszerűen lelépett.
Hétvégén próbálok minél több időt fordítani a gyermekeimre, hogy tudassam velük, mennyire nagyon szeretem őket, és mindig is számíthatnak rám.    

Félnek az új párkapcsolattól az egyedülálló anyukák

Néha igen, arra gondoltam, mennyire jó lenne egy igazi párt találni magam mellé, aki igazán szeret, és egy kis terhet is levenne a vállamról. Társkeresésre egyáltalán nem volt időm, de voltam olyan szerencsés, hogy a munkahelyemen megismerkedtem valakivel.

szerelem-pepitablog

3 hónapig csakis szigorúan beszélgettünk, ismerkedtünk egymással. Éreznem kellett azt, hogy esetleg újra bízhatok valakiben. Nagyon sokat gondolkoztam és át kellett rágnom, hogy bele merjek-e kezdeni ebbe az új kapcsolatba, hiszen nem szerettem volna a gyermekeimet is kitenni újabb atrocitásoknak.

Végül belementem ebbe az új kapcsolatba, amit mai napig nem bántam meg. Teljesen megváltozott és átformálódott az életünk. Rengeteg közös programot szervezünk a párommal és a gyerekekkel, sokat nevetünk.

család-pepitablog

Üzenem az egyedülálló anyáknak, hogy sohase adják fel, mert úgy gondolom, mindenkinek megvan a párja a nagyvilágban, csak meg kell találni! A remény hal meg utoljára.
Jó újra boldognak lenni, hinni, bízni és szeretni.

Az anyaság nem egy verseny, hogy kinek van a legokosabb gyermeke, a legtisztább otthona, vagy kifőzi a legfinomabb vacsorát…
Az anyaság a te végtelen utazásod a te gyermekeiddel.

Örülök, ha esetleg ezzel a cikkel segíthettem. 🙂

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .