2015 júniusában elvesztettem az akkor 5 hetes magzatomat, amely számomra a mai napig feldolgozhatatlan. Szerencsére nem kellett orvosi beavatkozás, spontán elvetéltem.
Sajnos elég sokan vagyunk így, akik az elején elvesztik a babájukat, ami miatt nehezebben mehet egy következő terhességnél a szexuális élet. Mondjuk ez érthető, hisz óvni kell minden bajtól a magzatot.
Június után jött egy hónapról hónapra történő körforgás. Menstruáció késés, orvosi vizsgálatok, tesztek tömkelege, menstruáció. Ez ment 2016 novemberéig, amikor is pozítivat teszteltem. Az előző vetélés miatt, hüvelyi gyógyszert írtak fel nekem, hogy ne történjen újabb gond. Emellett folyamatosan hánytam, az ágyból való felkelés is nehezemre esett. Így az első időkben nem történt együttlét a férjem és köztem.
A 13-20. hét között nem volt gond. De amikor megvolt a 20. heti ultrahang, a férjem is ott volt velem, látta a babánkat a képernyőn, onnantól fogva frusztrálta a dolog. Nem szerette volna, ha valami gond legyen, bármi baja essen a babának.
A harmadik trimesztertől, nagyon minimálisra csökkent az együttlét közöttünk. Az utolsó hónapban már semmi nem történt, amit én rosszabbul viseltem mint a párom. De érthető, hogy a nagy pocakkal nem voltam épp annyira kívánatos számára, és nem kockáztattunk, hogy hamarabb érkezzen a kis csöppségünk. A szülés utáni 6 hetes kontroll után minden visszaállt a régi kerékvágásba.
Nekem szerencsém volt, a férjem személyében. Hisz óvott, védett minket a 9 hónap alatt.
Vannak viszont olyan férfiak, akik nem tudják feldolgozni, hogy nincs annyi szex a kapcsolatban, mint előtte. Nem értik, hogy miért fáradt, kedvetlen a párjuk. A nők is csak veszekednek, a párjukkal, mert ők csak „azt” szeretnék.
Akik igazán szeretik egymást, azok túl teszik magukat ezen a nem egyszerű időszakon. Mindkét félnek megérteni, támogatni kell a társukat. Együtt, szeretetben kell átélni a várandósság minden percét.
