Ehetünk-e lejárt ételt?

Kétmillió tonna élelmiszer: évente ennyit dobunk Magyarországon a kukákba. Az élelmezési világnap kapcsán érdemes foglalkozni az okok mellett azzal is, hogyan csökkenthető a hulladékba kerülő ételek mennyisége.

Világszerte sok élelmiszer egyszerűen a szemétbe kerül, a túl szigorú minőségi előírások, a lejárat vagy éppen a felelőtlen vásárlás következtében.

Dr. Kasza Gyula, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársa szerint Magyarországon évente hozzávetőlegesen kétmillió tonna kidobott élelmiszerről beszélünk, világszerte pedig az összes megtermelt élelmiszer egyharmadára becsülik a kidobott mennyiséget – ez körülbelül 1,3-1,5 milliárd tonna lehet. Pontos adataink a téma jellegéből adódóan azonban nincsenek, jelenleg is több kutatás folyik a mérési módszertannal kapcsolatban. Az azonban világos, hogy a fejlettebb országokban jóval többet pazarolnak a háztartások, a fejletlenekben pedig a termelés, feldolgozás, tárolás, szállítás technológiai hiányosságai miatt keletkezik szükségtelenül sok élelmiszerhulladék.

„A magyar háztartások pazarlása messze elmarad az élen
járó angolszász országokéhoz képest, ugyanakkor még így is körülbelül egymillió ember lakhatna jól abból, amit évente kidobunk”
– tette hozzá.

Minőségét megőrzi, de meddig fogyasztható?

A csomagolt élelmiszereken kétféle jelöléssel találkozunk, amelyet a fogyasztók többsége nem is különböztet meg. Pedig kis figyelemmel évente több tíz kilónyi élelmiszer kidobását előzhetjük meg, ha tudjuk, melyik mit jelent. Dr. Kasza Gyula segítségével néztük meg, milyen jelöléssel találkozhatunk az élelmiszereken.

Fogyasztható: ezt a jelölést jellemzően a mikrobiológiai szem-pontból gyorsan romló (jellemzően hűtőtárolást, azaz 0-10 ⁰C fokot igénylő) élelmiszerek (tejtermékek, felvágottak, hideg-konyhai saláták) esetén találjuk a csomagoláson. A megjelölt felhasználhatósági dátum után fogyasztásuk kockázatos lehet, veszélyt jelenthet az egészségre még akkor is, ha esetleg nincsenek látható romlási jelek.

Minőségét megőrzi: a hosszabb ideig eltartható élelmiszereken található dátum azt az időtartamot mutatja meg, ameddig elvárhatjuk, hogy a gyártó által garantált minőséget, azaz például ízt, illatot, színt vagy állagot nyújtja. „Az adott dátum után minőségükből, élvezeti értékükből veszthetnek, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem fogyaszthatók. Ilyen jelölést találunk jellemzően a konzerveken, kekszeken és a szárított vagy gyorsfagyasztott élelmiszereken” – mondta el számunkra az élelmiszerbiztonsági szakember.  Hozzátette, hogy ezeket a dátumokat a gyártók állapítják meg, akik általában óvatosak a lejárati idő tekintetében, hiszen ez egyben a felelősségre vonásuk időbeli korlátját is jelenti. A helytelen tárolás, sérült csomagolás az élelmiszerminőség és élelmiszerbiztonság ellen dolgozik, ha a termék ezeket a problémákat elkerülte, nyugodtan tehetünk vele próbát a minőségmegőrzési idő lejártát követően is.

Ehetünk-e lejárt élelmiszert?

Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője szerint az utóbbi évtizedekben az élelmiszergyártók számos fejlesztést végeztek, hogy a feldolgozott élelmiszerek minél tovább fogyaszthatók maradjanak. Gondoljunk csak a tejre: az úgynevezett ESL technológiával a friss tej akár 21 napig is eltartható, miközben ízéből, értékes tápanyagaiból szinte semmit sem veszt.

A dietetikus arra azonban felhívja a figyel-met, hogy a rövid lejárati idővel rendelkező élelmiszerek, például tejtermékek, húsfélék, felvágottak, tojás és hal esetén a megadott fogyaszthatósági határidőn már ne használ-juk fel azokat, mivel ételfertőzésnek, esetleg mérgezésnek tesszük ki magunkat. A fenn-tartható fogyasztás érdekében azonban a minőségmegőrzési időt azonban kezelhet-jük rugalmasan: ha az élelmiszeren nem látható, érezhető minőségi probléma, egy ideig még fogyasztható.

Ha jobban odafigyelünk a lejárati időkre, és jól tervezzük meg étrendünket, az életmódunk sokkal fenntarthatóbbá válik, és felére-harmadára csökkenthetjük a kidobott élelmiszerek mennyiségét – összegzi a szakértő. Ezt pedig környezetünk és természetesen pénztárcánk is meg fogja hálálni.

7 tipp, hogy elkerüljük az élelmiszerpazarlást az otthonunkban

  1. Tervezzük meg előre a család étrendjét, és készítsünk hozzá bevásárlólistát!
  2. Ne csábuljunk el a boltban, csak azt vegyük meg, amit biztosan elfogyasztunk majd.
  3. Ha valamiből több darab is van otthon, használjuk azt az elvet, amelyet a boltok vagy az üzemek is: a legrégebbit használjuk fel először, vagyis azt, amelyiknek a legközelebb van a lejárati ideje.
  4. Az élelmiszeripar folyamatos fejlesztéseket hajt végre annak érdekében, hogy a feldolgozott élelmiszerek minél hosszabb ideig eltarthatók legyenek. Vásároljunk minőségi, tovább eltartható termékeket, amivel környezetünket és pénztárcánkat is kíméljük.
  5. Használjuk ki a mélyhűtőt: a legtöbb alapanyag, el nem fogyasztott étel lefagyasztható. Gondoljunk erre a közeli lejáratú élelmiszerek esetén is, amelyeket így megmenthetünk a kukától.
  6. Sok élelmiszer a minőségmegőrzési idején túl rövidebb-hosszabb ideig is elfogyasztható. Tájékozódjunk erről, mielőtt kidobnánk.
  7. Az ételmaradékokból új ételeket varázsolhatunk, ehhez az interneten számos receptoldalon találhatunk segítséget.

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .