Fejjel vagy szívvel? Konfliktusmegoldás és az érzelmi kompetenciák

Az előző cikket ott hagytam abba, hogy leírtam, milyen lépésekkel lehet konfliktusainkat megoldani úgy, hogy ez ne rombolja, hanem építse kapcsolatainkat. Hivatkoztam az értő figyelem és az asszertív közlések használatára. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de akkor, ott, a konfliktusos helyzetben, érzelmeinktől elvakítva, ki tud ennyire tudatos lenni?

Mi is történik bennünk, amikor konfliktusba keveredünk? Először enyhe zavart érzünk, majd magunkban mérgelődünk – már ez befolyásolja gondolkodásunkat, aminek tisztaságára most nagy szükségünk lenne! Következő lépcső az a harag, ami már kifelé is irányul, ami már komoly energia, cselekvésre is késztet. Ha nem vigyázunk, eljutunk a gyűlöletig.

Milyen folyamat zajlik közöttünk, akik konfliktusban vagyunk? Először kommunikációnk hideggé, formálissá válik, majd elkezdünk koncentrálni a saját érdekeinkre – mondatokba rejtve. Elindul a személyeskedés – gyakran „racionális” érvekbe burkolva. Erősödik a polarizáció, szétválás – néha szövetségeseket keresünk. Jöhet a nyílt hadüzenet, a támadás! Ha itt nem állunk meg, és nem keresünk megoldást, belefutunk a rombolás szakaszában, ahol már minden mindegy – a vége: „együtt a szakadékba”…

Sokszor tanácsolják, hogy „zárjuk ki az érzelmeket”, gondolkodjunk „hideg fejjel”, „válasszuk szét” a racionális és az érzelmi igényeket. Én ezekben nem hiszek – az érzelmek ott vannak, akár tudomást veszünk róluk, akár nem, és érzelmi igényeink ugyanolyan fontosak, mint racionális megfontolásaink. Nem jó a konfliktusnak az a megoldása, ami racionális, de érzelmileg nem tudjuk elfogadni. Nehezen tudunk úgy együttműködni a megoldásban, ha partnerünk nem veszi tudomásul, és nem tiszteli az érzéseinket. Döntéseinket sokkal jobban befolyásolják az érzelmeink, mint azt hisszük.

Mit ajánlok helyette? Érzelmeink felismerését, tudomásul vételét, és felhasználását a konfliktus megoldásában.

Ehhez érzelmi intelligenciára van szükségünk – olyan kompetenciákra, amelyek fejleszthetők, és amelyek nagy segítségünkre vannak az életben! Több ilyen kompetencia van, lássunk néhányat, amelyeket használnunk kell konfliktusaink megoldásában (is).

1. Érzelmi tudatosság: érzelmeink és azok hatásának felismerése, döntéseinkben való felhasználása. Aki nem észleli, mi játszódik le benne, gyakran nem a helyzetnek megfelelően viselkedik. Azok, akik ezzel a kompetenciával rendelkeznek, tudják, milyen érzelmet élnek át, és miért, felismerik a kapcsolatot érzelmeik és a között, amit gondolnak, tesznek és mondanak, felismerik, milyen hatással vannak érzelmeik a viselkedésükre.

2. Érzelmi önkontroll: a hátráltató érzelmek és impulzusok kordában tartása. Nem érzéketlenséget jelent, hanem azt, hogy hangulataink nem befolyásolják munkánkat, döntéseinket. Például stresszhelyzetben, ellenséges környezetben is megőrizzük nyugalmunkat. Azok, akik ezzel a kompetenciával rendelkeznek, jól kezelik az impulzív és stresszkeltő érzelmeiket, emberpróbáló pillanatokban is összeszedettek, derűlátóak és rendíthetetlenek tudnak maradni, nyomás alatt is képesek tisztán gondolkodni és összpontosítani. Amikor stresszes helyzetbe kerülünk, agyunknak ősibb része veszi át az irányítást, és szinte „önkéntelenül”, vagyis meggondolatlanul reagálhatunk. Azonban képesek vagyunk arra is, hogy eldöntsük, a jelen pillanatban kimutatjuk-e vagy sem piilanatnyi érzéseinket!

3. Alkalmazkodás: a változásokhoz való rugalmas megfelelés, az új dolgokkal való azonosulás. Azok, akik ezzel a kompetenciával rendelkeznek, könnyedén tudnak dolgozni több különböző nézettel, képesek változtatni a dolgok fontossági sorrendjén, gördülékenyebben kezelik a nagy változásokat is, viselkedésüket és stratégiáikat a gyorsan változó körülményekhez igazítják, rugalmasak a különféle vélemények és történések megítélésben. A konfliktusban fontos, hogy képesek legyünk egy helyzetet többféle nézőpontból látni, jól tűrjük a bizonytalansággal együtt járó szorongást, hajlandók legyünk elvetni régi gondolkodás-és működésmódunkat, és újat kipróbálni.

4. Mások megértése: képesség és törekvés az emberek érzelmeinek megértésére, amivel ráérzünk vitapartnerünk szükségleteire. Azok, akik ezzel a kompetenciával rendelkeznek, odaadóan tudnak meghallgatni másokat, figyelnek az érzelmi jelzésekre, érzékenyek mások látásmódja iránt, megértik a másik perspektívát is, jók mások szükségleteinek megértésében/megérzésében. A konfliktusban lévők számára létszükséglet a másik fél mondandója mögötti érzelmek, indítékok felfogása. A jó meghallgatás azt feltételezi, hogy teljes valónkkal odafigyelünk a másikra, nem azon gondolkodunk közben, mit fogunk válaszolni. A másik fél igazi igénye csak így derül ki számunkra.

5. Együttműködés: képesség a közös megoldás-keresésre, együttműködő légkör kialakítására, a közös célok érdekében. Azok, akik ezzel a kompetenciával rendelkeznek, együttműködnek másokkal, megosztják véleményüket, az információikat, igényeiket. Barátságos, kooperatív légkör kialakulását mozdítják elő, meglátják az együttműködés lehetőségeit, s e lehetőségekre gondot fordítanak.

6. Megbízhatóság: őszinteség, becsületesség, a megállapodások betartása a bizalom, hosszútávú együttműködések alapja. Azok, akik ezzel a kompetenciával rendelkeznek, etikusan vitáznak, bizalmat gerjesztenek, megbízhatóságuk és hitelességük révén, beismerik saját hibájukat. A becsületesség – a nyílt, őszinte, kiszámítható viselkedés – alapja annak, hogy megoldjuk a köztünk lévő konfliktust, és bízhassunk abban, hogy a megállapodást minden fél be fogja tartani.

Érdemes önvizsgálatot tartani: hogy állunk ezekkel az érzelmi kompetenciákkal? Ha örökösen vitákba keveredünk, amiket nem tudunk jól – mindkét fél megelégedésére – megoldani, nem lehet-e, hogy ilyesmi hiányosságaink vannak? Ezek a kompetenciák fejleszthetők, tehát érdemes erőfeszítéseket tenni, gyakorolni – először persze derűsebb, nyugodtabb helyzetekben.

Hogyan gyakoroljunk? Érzelemdús helyzetekben, mielőtt reagálunk, figyeljünk befelé egy kicsit: tudatosítsuk érzéseinket, figyeljük meg, mire sarkallnának bennünket. Vegyük észre, hogy ezek sokszor ellentétes, különböző intenzitású, színezetű érzések – minél pontosabban nevezzük meg őket. Csalódottak, elkeseredettek, tehetetlenek, szomorúak, vagy megbántottak vagyunk? Legyünk őszinték, legalább magunkhoz: nem baj, ha dühösek vagyunk, nem baj, ha legszívesebben bántanánk a másikat. A baj az, ha meg is tesszük – tehát a következő lépésben tudatosítsuk: ki akarjuk-e fejezni, ami bennünk kavarog, és ha igen, hogyan lenne a legjobb? Olyankor, amikor partnerünknek vannak erős érzései, gyakorolhatjuk az empátiát, a másikra figyelést: vajon mi kavarog most benne? Ha szóban is kifejezzük, segítünk magunknak és partnerünknek is pontosítani – így „tanuljuk egymást”. Ezt a tudást használni fogjuk, amikor konfliktusainkat próbáljuk megoldani!

Dr. Bozsár Gabriella

fotó: freedigitalphotos.net

Szólj hozzá Te is!

1 KÉRDÉS

  1. Empatikus családi légkörben, ahol kölcsönös tisztelet és bizalom van a szülők és gyermekek közt, automatikusan fejlettebb lesz a gyermekek érzelmi intelligenciája.

Comments are closed.