Folytatódik a II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika költözése

A Korányi projekt keretében megvalósuló Központi Betegellátó Épület építése újabb fázisba ért, így időszerű lett a leginkább érintett klinika, a II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika részleges költözése. Az átszervezés a klinika szülészeti ellátását és a koraszülött intenzív osztályt (PIC) érinti, melyek a tervek szerint 2013. június 17-21. között költöznek át az Üllői útról a Tömő utca 25-29. alá.

A helyszín már nem ismeretlen a kismamák körében, hiszen a szülészeti és nőgyógyászati szakrendelőket már tavaly ősszel áthelyezték a Tömő utcába. A két épület néhány száz méterre van egymástól, gyalogosan pár perc alatt megközelíthető.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAA Tömő utcában magas színvonalú ellátás (császárműtő, szülőszoba, vajúdó, őrző és kórterem) várja majd az édesanyákat és az újszülötteket. A költözést úgy szervezték, hogy a lehető legkevésbé érintse a betegeket, így azokat a gyermekágyas kismamákat, akik a költözés ideje alatt az Üllői úti épületben hozták világra gyermeküket, onnan is engedik haza, illetve a Tömő utcában a hét második felétől fokozatosan fogadják a szülő nőket.

A szülészet (várandós osztály, gyermekágy és a normál újszülött osztály) 70 felnőtt ággyal költözik, e mellett a kiszolgáló egységek (pl. az ultrahang, a vérvétel labor és az aneszteziológia) is a Tömő utcába kerülnek át. A 35 ágyas nőgyógyászati osztály marad az Üllői úti klinikán az épület legvédettebb, már felújított részében.

Akinél a szülés várható időpontja a költözés idejére esne, azt előzetesen kezelőorvosa tájékoztatja a változásokról. Az átszervezést annak érdekében hajtják végre, hogy a betegellátás folyamatos és zavartalan legyen az építkezés ideje alatt is.

Minderre azért volt szükség, mert a II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán a közműveket részlegesen felújítják. Az Üllői út felőli részen új előcsarnok épül, ez lesz az új főbejárat. Az építkezés II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikát érintő része a tervek szerint 2013.10.31-ig készülhet el.

A beruházás megvalósításának időszakában az esetleges kényelmetlenségekért a betegek és a látogatók megértését kéri a kivitelező és a Semmelweis Egyetem.

Az éppen folyó munkákról felvilágosítást kaphatnak a www.koranyiprojekt.hu oldalon, illetve az [email protected] e-mail címen.

forrás: Korányiprojekt.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .