Gyerek mellett migrén?!

migrén-pepitablog

Önmagában ez a kijelentés is szörnyű annak, aki ilyet tapasztal, még gyerek nélkül is. És nekem a rengeteg jó mellett ez a rossz dolog kijutott… De amint véget ér, mindig új értelmet nyer az életem!!!

Évtizedek óta küszködök rettenetes fejfájásokkal, és valósággal megnyomorította az életemet. A fejem hasogat, a szemeim szikráznak, szédülök, hányingerem van, nincs étvágyam, és olykor hányok is. A leggyengébb fény és hang is az őrületbe kerget olyankor.

Ilyenkor azt éreztem, hogy sokkal kevesebb ember vagyok, nem vagyok képes előre tervezni, hiszen nem tudom, hogy mikor tör rám újra, és leszek mozgáskorlátozott. Fél embernek éreztem magam, és kerestem az okot, hogy miért történik ez velem, és mi ez egyáltalán?

El kezdtem keresni, kutatni, figyelni, hogy mit eszek, iszok, mit teszek, mielőtt rohamként utolér. Persze nagy lapáttal rátettem azzal, hogy cigarettáztam, alkoholt ittam. Ma már általánosan elfogadott tény, hogy a fiatalok kávéznak, de én nem értek egyet azzal, hogy egy 17 éves miért.

kávé-pepitablog

Azt hittem vagány vagyok attól, hogy egyik kezemben a cigi, a másikban pedig a kávé, vagy egy pohár bor… Nem voltam vagány, sőt!!!
2013 november végén új életet kezdtem, és nem hittem volna, hogy egyszer nekem is lehet normális életem. Boldog feleség leszek, és még boldogabb édesanya.

Amikor teherbe estem, teljesen megszűnt a fejfájás, és a szoptatási időszak alatt is. Életemben nem éreztem magam olyan jól, és azt hittem, hogy többé nem is fog visszatérni ez a fájdalom. De a kisfiam betöltötte a 16 hónapot, és ha már három alkalommal egymás után elutasítja a cicit, azt hiszem jogosan jelenthetem ki azt, hogy vége a szoptatásnak.

picibaba-pepitablog

Az utóbbi időben megterhelő is volt már, és mondhatni, hogy fájdalmas, amikor a kis fogacskák összezáródnak közben (…), és a felszisszenésem meg is zavarta mindig. Hihetetlen érzékük van a babáknak, tudják, mit mikor kell abbahagyni.

A fejfájás pedig úgy tért vissza, mint annak idején, lassan, heti egyszeri rendszerességgel. Hogy
szomorú vagyok – e olyankor? Igen, és azért, mert nem tudok 100 százalékosan teljesíteni, és annyit játszani a kisfiammal, amennyit szeretnék.

És hogy mennyire vagyok szomorú? Nem annyira, mint régen. Hiszen, van egy csodás családom, akikért muszáj átvészelnem ezeket a pokoli napokat. Legutóbb feküdtem az ágyon és néztem a kicsi fiamat, aki az édesapjával játszott, és hangosan nevetett. Hát ezekért a percekért érdemes élni, érdemes szenvedni, és érdemes meggyógyulni.

család-pepitablog

Az élet valamiért ezt a lapot osztotta nekem, de én hiszek abban, hogy semmi sem történik ok nélkül. Hiszen, amikor megszűnik a fájdalom, mindig új életet kezdek, újjászületek… Megújult erővel vágok neki a dolgoknak, jobban tudom mindig értékelni az egészséget.

Az egészségnél fontosabb nincs, és mivel én annak idején ezt nem értékeltem, most százszorosával nagyobb figyelmet fordítok rá, és mindennél jobban értékelem.

Videót is készítettem a témáról, ha érdekel kattins IDE.

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..