Nagyon izgalmas hetünk volt, és ilyenkor veszem észre, mennyire szép az élet. A legjobb az egészben, hogy mindenhol tanulok valamit. Emberekkel ismerkedni, kapcsolatokat ápolni szintén nagyon jó és nagyon fontos.
A hetünk úgy kezdődött, hogy meglátogattuk nagyit. Nagyon jól telt, ilyenkor mindig jókat beszélgetünk, a múltat felidézzük, és Arnold is új környezetbe kerül. Elkezdtem kötni Arnoldnak egy sálat és egy mellényt. Kicsit bajban vagyok a kezdéssel, így Anyu segített. Anno sok zoknit, mellényt kötött Anyu. Igazi profi benne. Nagy öröm volt számomra is, amikor megkötöttem tizenévesen a saját mellényemet.
Elég kevés a szabadidő, hogy még kötögetni is legyen időm, de mindennap egy keveset, és Karácsonyig meg leszek vele. Akkor szeretném Arnoldnak adni ajándékba. Nincs is értékesebb, mint a saját kezűleg készült ajándék!
Így a templomban is, a Tappancs gyermek foglalkozásokon való részvétel is nagyon hasznosnak bizonyul. Mindig készítünk valami cukiságot. Ezt valójában a gyerekek készítik, de nyilván „segítek” Arnoldnak. Ezeket nagyon jó elrakni emlékbe, és majd elővenni őket.
A baba–mama klubban pedig most a fotózás rejtelmeit tanultuk, amit szintén nagyon hasznosnak találtam. Olyan dolgokra figyelek oda azóta fotózásnál, ami eddig eszembe sem jutott, és picit kritikus szemmel figyelem a fotókat. Mindig is érdekelt a fotózás. Az edzésemet mondtam le ezért a napért…
A másik nagyon érdekes hely, a légókiállítás volt. Hatalmas élmény.
Órákat lehet ott tölteni, és megcsodálni minden apró részletet. Mi azt is tettük. Három órát voltunk ott. A játszóházban Arnolddal játszottunk, és nagyon büszke voltam, hogy amikor bejöttek a hatodikosok, Arnold nem ijedt meg a tömegtől és zajtól, hanem nézte őket és játszott tovább.
A másik dolog, amiért még nagyon büszke vagyok, az pedig az, hogy 6 másodpercig megállt egyedül a lábán. Csodás érzés volt, és neki is nagy boldogság. Összebarátkoztam az egyik rendezővel, és órákon át beszélgettünk. Az email címemet is tudja, mert akartam írni a vendégkönyvben, de nem találták, így leírtuk egy lapra.
Jó kis csacsogás volt, alig hittem a szememnek, amikor láttam, mennyire eltelt az idő. Arnold nagyon jól viselte, nyugodt volt, oly annyira, hogy amikor megálltunk egy helyen, és beszélgettünk, miközben a vonat szorgosan ment körbe – körbe, a jó kis monoton hangra elaludt az ölemben.
Nagyon jó olyan társasághoz tartozni, ahol olyan emberek vannak, akik szeretnek, vagy legalábbis elfogadnak. Egyforma az érdeklődési kör, és megadjuk a kölcsönös tiszteletet. A napokban vettem észre ismét, hogy egy ismerős mennyire irigy, rosszindulatú, a nyers megjegyzések utaltak erre. Rögtön megszakítottam vele minden kapcsolatot. Ilyenre nincs szükségem.
A másik dolog, amire rájöttem az, hogy vannak páran ismét, akik ki akarják használni azt, hogy sok az ismerősöm. Sokan megkeresnek munka ajánlattal, de elég hamar rájövök, hogy mire megy ki a játék. Régen bedőltem, de már nem.
Nagyon fontos, hogy a jó dolgokra koncentráljunk, és olyan emberek társaságát keressük, akik pozitív irányba visznek minket.
Boldogok csak úgy lehetünk. Talán erre is szokták mondani, hogy mi felelünk a saját boldogságunkért, mert igenis mi tehetünk arról, hogy kiket engedünk be az életünkbe. Ezáltal el tudjuk dönteni, hogy boldogok akarunk – e lenni vagy sem…
A verses oldalamon pár verset kiemeltem, és óriásira nőtt a nézettség, több ezren nézték meg a versem, ( majdnem tízezren ), és több százan nyomták meg a „tetszik” gombot.
Nagyon örülök ennek, és ezt úgy is értelmezhetem, hogy jó, amit csinálok, tetszik az embereknek, csak szükség van a reklámra, hogy lássák, rátaláljanak. Ez nagyon motivál engem. De még akkor sem csüggedek, ha némelyiket kevesen olvassák, mert az arra ösztönöz, hogy írjak újat, minél többet, minél jobbat…
Videót is készítettem a témáról, ha érdekel kattints IDE.
