Gyermekülés mustra – a szabványos a szabályos

pici baba alszik az autóülésben bekötve

Bármikor kelünk útra, a gyermekek biztonságára kiemelten figyelni kell. Akár kisbaba, akár óvodás korú gyermekünk, nézzük meg, milyen hordózóba vagy gyerekülésbe kötjük be. Legyünk óvatosabbak, vigyázzunk gyermekeinkre. 

A szabályokhoz ne a rendőrségi ellenőrzéstől való félelmünkben igazodjunk, hanem gyermekünk biztonsága érdekében.

Első és legfontosabb lépésként gondoskodjunk gyermekünk számára biztonsági gyerekülésről, és mindig tartsuk be annak használati előírásait.

A KRESZ főszabálya alapján

  • 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a hátsó ülésen és csak a testméretének és testsúlyának megfelelő gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható.
  • Az első ülésen kizárólag 150 cm fölötti gyermek utazhat,
  • valamint szintén első ülésen menetiránynak háttal rögzített babaülésben szállítható csecsemő, légzsák nélküli járműben, illetve kikapcsolt állapotban lévő légzsák mellett.
  • A három évnél fiatalabb gyermek csak integrált biztonsági övvel rendelkező gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve ülhet.
  • A gyermeket a biztonsági gyereküléshez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.

Orvosi vélemények szerint ahhoz, hogy a gyermek elől ülhessen, testmagasságának el kell érnie a 150 cm-t, mert ez alatt a kötelezően előírt becsatolt biztonsági öv nem képes a kívánt hatást elérni, a gyermek ugyanis kicsúszhat. Az ütközéskor a légzsák burkolatát nyitó töltet, valamint a légzsák csak egy adott testmagasság felett funkcionál biztonságosan, ez alatt bizonyos helyzetekben akár maga a mechanizmus is sérülést okozhat.

Meséljünk gyermekünknek az okokról

Az autós szülő felelőssége, hogy a gyermekülésből esetlegesen előre kívánkozó gyermeknek ne csupán a törvény tilalma miatt tagadja meg ezt, hanem magyarázza el valós veszélyeit.

Ugyancsak veszélyes, ha a gyermek egyedül a hátsó ülésen feláll, ide-oda sétál vagy éppen a hátsó ablakban, kalaptartón könyökölve figyeli a mögöttes forgalmat. Ha erre idejében – már csecsemő korától – felkészítik, akkor az válik számára természetessé, hogy menetközben az autóban gyermekülésben vagy ülésmagasítón övet használva kell utaznia.

A gyerek súlya szerint kell választani

A gyermekülés kiválasztásánál fontos, hogy a gyermek testsúlyának megfelelőt válasszunk.

Kategóriák:

  • 0. súlycsoport: 10 kg testsúly alatt,
  • 0+. súlycsoport: 13 kg testsúly alatt
  • I.súlycsoport: 9-18 kg testsúlyig
  • II.súlycsoport: 15-25 kg testsúlyig
  • III.súlycsoport: 22-36 kg testsúlyig.

A német ADAC autóklub minden évben vizsgálja és értékeli a gyereküléseket. A szempontok között szerepel a biztonságon kívül a kezelhetőség, az ergonómia és a káros anyagok jelenléte a termékben. A meglehetősen látványos és hatásos teszteket videón is meg lehet tekinteni a www.adac.de honlapon. A legsokkolóbbak kétség kívül azok, amelyek a rosszul bekötött gyermekülés veszélyeire hívják fel a figyelmet. Éppen ezért az ADAC az ISO-fix rendszerű – tehát közvetlenül az autóba rögzíthető – üléseket favorizálja.  

 

Autósülések – Gyerekülések vásárlása a Pepitán

 

A tavalyi év tesztjének néhány eredménye:

A 2015-ös tesztet továbbfejlesztett, több szenzort tartalmazó, és ennek köszönhetően fontosabb adatokat szolgáltató bábuval végezték, nagyon jó minősítést egyik modell sem kapott.

Jó minősítéssel több, mint a tesztelt ülések fele, 14 modell zárt, négy típus megbukott. Az ADAC videójában felhívta a figyelmet arra, hogy

nem elég jó minőségű és biztonságos gyerekülést vásárolni,
a bekötést is előírásszerűen kell végrehajtani.

ADAC gyerekülé teszt eredményei 2015

 

ADAC gyerekülé teszt eredményei 2015

ADAC gyerekülé teszt eredményei 2015 ADAC gyerekülé teszt eredményei 2015

Hogyan olvassunk a jelekből?

A biztonsági gyermekülések jóváhagyására vonatkozó ENSZ-EGB 44. számú szabályzata érvényben lévő 03 sorozat-számú módosítása (hatályba lépett 1995. március 10-én) valamint a 04 sorozatszámú módosítása (hatályba lépett 2005. június 23-án) tartalmazza a tartozékokra vonatkozó egységes előírásokat. A hivatkozott előírás korábbi 00, 01, 02 (44.00, 44.01, 44.02) sorozatszámú változatai alapján kiadott biztonsági gyermekülés jóváhagyások érvényessége 2008. május 09-én megszűnt.

2009. január 1-jétől CSAK a 03, 04 (44.03, 44.04) sorozatszámú előírás alapján jóváhagyott, közlekedésbiztonsági szempontból korszerűbb követelményeknek megfelelő tartozékokat lehet használni.

A biztonsági gyermekülések megfelelhetőségét a kötelezően feltüntetendő jóváhagyási jelcsoport tanúsítja, melyet minden tartozékon fel kell tüntetni. A jóváhagyási jelcsoport tartalmazza a

  • jóváhagyási jelet (olyan kör, amely az „E” betűt és utána a jóváhagyó ország számát veszi körül)
  • és alatta a jóváhagyási számot (számsort). E számsor első két karaktere (az alábbi példa szerint „03”) határozza meg a változat sorozatszámát.

 

Gyerek autósülések szabványának jelei

 

Forrás:
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya,
hvg.hu, origo, ADAC

Autósülések – Gyerekülések a Pepitán

hirdetés
Színész, újságíró, de mindenekelőtt édesanya vagyok. 2001-ben szereztem színész oklevelet, évekig szabadúszó színészként dolgoztam, majd 2007-ben diplomáztam az ELTE-n kommunikáció-művelődésszervező szakon. Dolgoztam PR-asszisztensként, segédszerkesztőként a Magyar Televíziónál, majd megszülettek a gyerekeim (Kincső, Bence) és főállású anya lettem. Eközben vágtam bele az újságírásba, fő témámat a gyermekeim szolgáltatták.  2010-15 között az Anyák Lapja és a Babamagazin újságírója voltam. Érdeklődési területem szerteágazó: színház, kultúra, pszichológia, társadalom, gyereknevelés, életmód… Ezért az újságírás mellett tettem le a voksom: így mindenbe belekóstolhatok, izgalmas emberekkel, sorsokkal találkozhatok; érdekes történetek és témák után kutathatok
Előző cikkMunkába való visszatéréskor kedvezmény jár!
Következő cikkKoraszülött babáik mellett lehetnek a szegedi anyukák

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .