Három hónapos rendezvénysorozat indul Józsefvárosban

Három hónapon keresztül 15 helyszínen 150 ingyenes programmal várnak mindenkit Józsefvárosba. A tematikus rendezvényeken koncertek, egész napos gyerekprogramok, színházi-, bábszínházi- és táncelőadások, kézműves vásár, sör és gasztrozene sétány fogadja a járókelőket. A főváros egyik legszínesebb nyári, összművészeti rendezvénysorozata június 21-én, Szent Iván Ünnepével kezdődik.

palotanegyedJózsefváros történelmi negyede a kultúra és a művészetek belvárosa, ahol ismét a fesztiválhangulaté a főszerep! Június 21-én, a nyári napforduló ünnepén megnyitja kapuit a Palotenegyed Fesztivál, amely egészen szeptember közepéig kultúrával és minőségi szórakozással tölti meg a Múzeumkertet, a Szabó Ervin teret, a Muzikum Klubot, az Építész udvart és a kerület más tereit, utcáit.

A „Szent Iván Ünnep – NapÉjZene Fesztivál” a rendezvénysorozat nyitányaként a programok színpompás kavalkádját tárja a budapestiek és fővárosba kikapcsolódni érkezők elé. Ezen a hétvégén Szalóki Ági, Ferenczi György és a Rackajam, valamint Lovász Irén adnak koncertet a Múzeumkertben. Emellett egész napos gyerekprogramokkal, báb és színházi előadásokkal, tűztánccal és tűzszínházzal csalogatják ki otthonaiból az érdeklődőket.

Az ünnep hagyományainak megfelelően szombaton reggel a közönség bevonásával egy több méter átmérőjű mandalát kezdenek el építeni kövekből és virágokból. A kész alkotáson ezernyi mécses gyullad majd fel vasárnap este Lovász Irén és Gulyás Anna énekével kísérve. Emellett kihagyhatatlan látvány és élmény lesz a szombat esti tűzugrás és a szerelmes ifjak összeéneklése is.

A Palotanegyed Fesztivál még öt kiemelt, tematikus hétvégét, a MÁV Székház és a Párbeszéd Háza Dísztermében pedig számtalan komoly- és jazz zenei koncertet foglal magában. Körítésként ezeken a hétvégéken kézműves vásár, sör, gasztrozene sétány, valamint utcazenészek, gólyalábas komédiások és egész napos gyerekprogramok színesítik az utcákat és a tereket.

További tematikus hétvégék: „Magyar Jazz Jam” (július 3-4-5.); „Etnozene Vigalom” (július 12-13.), „Költészet Ünnep – Báb és Utcaszínházi Találkozó” (augusztus 16-17.) „A Nő” – világzene, kiállítás, divatshow (augusztus 23-24.), „Józsefvárosi Sör és Örömzene Fesztivál” (szeptember 12-13-14.).

A három hónap alatt a Múzeumkert PORT.hu nagyszínpadán, a Muzikum Klubban és az Építész udvarban a jó hangulatról többek között olyan hazai és külföldi zenészek gondoskodnak majd, mint a Balkan Fanatik, Bognár Szilvia, Besh o droM, Buborék együttes, Ferenczi György és a Rackajam, Dresch Mihály, Herczku Ágnes, Kaláka, Kerekes Band, Lovász Irén, Magonc, Makám, Misztrál, Mystery Gang ft. Péterfy Bori, Palya Bea, Sebestyén Márta, Szalóki Ági, Szirtes Edina „Mókus”, vagy a Radzsasztánból érkező indiai zenészek. A zenei kínálatba az idei évben is bekapcsolódik a majdnem 60 fős, Kathy- Horváth Lajos hegedűművész által vezetett Józsefvárosi Zenekar is. A változatos és a műfajban a legkiválóbb zenészek 8 helyszínen, a kerület terein és vendéglátó helyein, piacain lépnek fel.

A rendezvénysorozat minden programja ingyenesen látogatható!

További információk elérhetők az esemény honlapján vagy Facebook oldalán.

 

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkZsebpénzt a gyereknek? – 2. rész
Következő cikkÁtadták az év védőnője díjat

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .