Költészet, báb- és utcaszínház a Palotanegyed Fesztiválon

A Palotanegyed Fesztivál soron következő hétvégéjén Költészet Ünnep, Báb- és Utcaszínházi valamint Zsonglőr és Egykerekűs Találkozó élénkíti fel Józsefváros utcáit és tereit. A Múzeumkertben többek között a Kaláka, a Misztrál és a Makám együttesek verskoncertjei; színházi és bábszínházi előadások; a Muzikum Klubban Versszínház; a Szabó Ervin téren pedig mutatványos utca, kézműves vásár és gasztrozene sétány várja az érdeklődőket. Az augusztus 16-17-i rendezvény minden programeleme ingyenesen látogatható!

A Költészet Ünnep, Báb- és Utcaszínházi Találkozó egyedülállóan színes és színvonalas kikapcsolódási lehetőséget nyújt az egész család számára a belváros szívében. A rendezvény szombaton 11 órakor veszi kezdetét a Palotanegyed terein, utcáin átkígyózó, látványos óriásbábos, gólyalábas felvonulással. Ugyanezen a napon a Múzeumkert számos meglepetést tartogat, megzenésített verseket a költészetet kedvelők számára. A Múzeumkert PORT.hu nagyszínpadán kora délután a Kosbor zenekar Tandori 75,5 koncertjével majd 17 órától a Kaláka együttes családi verskoncertjével lép színpadra, de ugyanitt találkozhatunk Lackfi János és Gryllus Dániel sziporkázó versműhelyével is. Este a Misztrál együttes legújabb zenei produkcióját, a Babits műsort hallgathatjuk. A koncerten felcsendülő másfél tucat hiánypótló zenei feldolgozás egyik célja, hogy Babits Mihály sokszínű – az antik, a későbbi európai és a magyar költői hagyományokból egyaránt merítő költészetét közelebb hozza a mai kor emberéhez.

Mak+ímVasárnap 18:30-kor az idén 30. jubileumát ünneplő világzenei csapat, a Makám együttes Weöres dalok koncertjét élvezhetjük, mely első alkalommal a Palotanegyed fesztiválon kerül bemutatásra. Az aprónépeket két napon keresztül a Bóbita Bábkert várja mesés kalandokkal, ahol többek között Világfa meselabirintus, a Térszínház Holdbeli csónakos előadása, a Ládafia Bábszínház és a legnagyobb mesemondók egyike, a felvidékről érkező Écsi Gyöngyi meseszínháza szórakoztat kicsiket és nagyokat egyaránt. Az Irodalmi Szeglet könyvműhellyel valamint könyvbemutatóval és vásárral várja a fesztivál közönségét.

A rendezvény lelke a költészet, így a Muzikum Klub programjai kifejezetten a versek szerelmeseihez szólnak szombaton és vasárnap. Augusztus 16-án a Turek Miklós Versszínháza 10. évfordulóján a VERS-et, költőiket és a 10 éves Versszínházat ünnepeljük ezen az estébe hajló délutánon, melynek keretében lesz Versszínházi kerekasztal-beszélgetés és közönségtalálkozó, Nágel Kornél grafikusművész kiállítás megnyitója valamint a Versszínház jubileumi Radnóti előadása. A társulat tevékenysége nemcsak világhírű, de felbecsülhetetlen értékű is: magyar klasszikusok költészetét és életét mutatják be az irodalom, a színház, a zene és a képzőművészet különleges ötvözetével.Vasárnap ugyanitt Rozs Tamás Weöres 101 műsorát kísérhetjük figyelemmel.

Egykerek+-Óriási látványosságnak ígérkezik a Múzeumkertben megrendezésre kerülő Zsonglőr és Egykerekűs Találkozó, fergeteges egykerekűs attrakciókkal, zsonglőr tanodával. A slackline és egykerekű komoly koncentrációt igénylő sportok, szenzációs újdonságok, amelyekkel eddig még lehet, hogy nem is találkozott a közönség. A színházi attrakcióknak beillő mutatványok egyszerűbb változatait a közönség is kipróbálhatja. Ne szalassza el senki sem megnézni! A szédületesen sokszínű programkínálat része még a Szabó Ervin téren a Mutatványos utca, ahol a Tintaló Társulat cirkuszi produkciója, a Netz Táncszínház virtuóz „kortárs hagyományőrző” utcai performanszai és óriásbábosok szórakoztatják a publikumot. A vásárban egyedi kézműves portékákat és gasztronómiai ínyencségeket vásárolhatnak a látogatók.

Az összművészeti rendezvénysorozat összes programeleme belépő díj nélkül látogatható! Családdal érkezőknek, a költészet szerelmeseinek, a látványos utcai flashmobokat kedvelőknek, a különleges irodalmi csemegék iránt érdeklődőknek ajánljuk a figyelmébe ezt a kiváló kulturális felfrissülési lehetőséget! A Józsefvárosi Önkormányzatcsaknem 40 milliós támogatásával létrejött Palotanegyed Fesztivál még egészen szeptember közepéig tartogat meglepetéseket!

További részletek a fesztivál Facebook oldalán.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .