Házi fagylalt

Házi fagylalt

Van annak valami hangulata, ahogy az ember a mélyhűtőből a saját fagylaltját bányássza elő.  Sokfélét eltehetünk – ilyenkor úgyis elfogy mind pillanatokon belül. Legyünk bátrak az ízek kiválasztásánál!

Narancsos-mandarinos fagylalt

Verjünk kőkemény habbá egy fél literes habtejszínt. Öt-hat hatalmas narancs héját reszeljük le, nyomjuk ki a levüket, és jó néhány mag nélküli mandarint pucoljunk meg. Ha nagyon vékony a hártyájuk: rajtuk lehet hagyni, de tényleg csak akkor, különben szedjük le a mandaringerezdekről azt is, és vágjuk őket össze. Tegyünk hozzájuk három nagy kanál finom gyümölcsös jellegű mézet, egy csöpp fahéjat és kevés reszelt szerecsendiót.

Ezt a masszát nagyon óvatosan keverjük a tejszínhabhoz. Ha van fagylaltgépünk, tegyük bele az egészet – ha nincs, ahogy nekem sincs, egyszerűen tegyük a mélyhűtőbe, és 15-30 percenként keverjük át, hogy egyenletesen szilárduljon.

Van, aki szereti, ha étcsokoládé-forgácsot, pirított mogyorót teszünk bele – én inkább a tetejére teszek pirított pisztáciát vagy mandulaforgácsot, amikor tálaljuk.

Édes, hűvös magvak

Ezek lehetnek apróra tört diószemek, puha, édes mandula, zöld árnyékú pisztácia, mogorva mogyoró vagy akár zsíros-nehéz kesudió is. Sőt: keverhetjük őket egymással.

Én a legjobban úgy szeretem, ha közepesen durvára töröm a mogyorót, mondjuk, és egy serpenyőbe szórom. Ahogy melegítem, barnacukrot szórok rá, jó két-három marékkal a tizenöt dekányi mogyoróhoz. Amikor az egész illatos, sűrű, karamelles masszává válik, akkor üveglapra simítom és kihűtöm. Egészen apróra darálom a grillázst – hiszen az lesz belőle, és hozzákeverem a szokásos fél liternyi habtejszínből készült kemény habhoz. Tegyük a mélyhűtőbe, persze ezt is kavargassuk át gyakran, hogy egyformán hűljön.

Mézes, joghurtos, mascarponés finomság

Rutinosan verjünk hatalmas felhővé fél liternyi habtejszínt, hogy akár rá is lehessen állni. Vegyünk egy tégelynyi, 20 dkg mascarponét, borítsunk bele két natúr joghurtot, és édesítsük annyi mézzel, amennyit az ízlésünk kíván. Én úgy két kanálnyit használok általában. Tehetünk mellé egy leheletnyi őrölt gyömbért, fahéjat, szerecsendiót és szegfűszeget, ha szeretjük, de fűszerezés nélkül is érdekes, különleges íze lesz. A krémsajtot, a joghurtot és a mézet keverjük simára, és tegyük a tejszínhabhoz. Azután járjunk el úgy, ahogy eddig mindig: a tálat zutty a mélyhűtőbe, és húszpercenként keverjük át gondosan, amíg tökéletesen meg nem szilárdul. Különleges finomság.

Olyat is csinálhatunk, hogy a joghurt és a méz helyett 1:1-es marcipánt keverünk a mascarponéhoz. (Azaz a cukor és a mandula aránya 1:1-hez a marcipánban.) Furcsa, mesei, varázslatos ízű fagylaltot kapunk. Érdemes kipróbálni.

Barackos fagylalt

A gyümölcsökkel egészen könnyű a dolgunk: az apróra vágott, saját levével dúsított gyümölcsöket keverjük el mézzel vagy porcukorral, tegyük a tejszínhabhoz, és már mehet is a hűtőbe. Ha krémesebb fagylaltot szeretnénk: turmixoljuk, mixeljük egész finommá benne a gyümölcsöket, ha darabosabbat, akkor elég összevágni. Persze lehet vegyesen is: nagy kupac szétforgácsolt gyümölcshöz is adhatunk nagyobb darabokat 🙂

A gyümölcsfagylaltokból ne felejtsük ki a vaníliarudak apró magvacskáit, szerintem remekül illik az ízükhöz. Csokoládéforgácsokat, reszelt kekszdarabokat, ostyát is tehetünk rá vagy mellé.

Aztán bátorodjunk tovább: használjuk a fantáziánkat! Csináljunk mákos-fahéjas, banános-csokoládés, dinnyés, vörös bogyós fagylaltokat. Mindent, ami finom, ami édes vagy illik az édes ízekhez, bátran felhasználhatunk. Keverjük a habhoz, édesítsük és hűtsük. Biztosan jól fog esni!

hirdetés
Lakberendezési tanácsadó, kreatív nő, aki szereti a finomságokat és a gyönyörű, kreatív környezetet. Kedves Olvasónk! Szakértőnk elfoglaltságai miatt nem tudja tovább folytatni szakértői rovatát. A kérdezési lehetőséget azonban biztosítjuk számodra - ugyanebben a témában – ajánljuk aktív szakértőnket neked! Az eddigi kérdéseket és válaszokat, továbbra is olvashatod itt az oldalunkon.
Előző cikkGyerektorta kezdő háziasszony módra
Következő cikkZöldséges rizs