
Ingyenes családi nap – Ingyenes családi napot rendez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) június 12-én a budapesti Aquincumi Múzeumban óránként kezdődő zenei programokkal, néptánccal, játékokkal.
Postaláda nagy választékban, árakkal | Pepita.hu
Az egész napos rendezvényen óránként kezdődnek a gyerekeknek és felnőtteknek is szóló zenei programok, emellett kézműves foglalkozásokkal, néptánccal, játékokkal és vetítéssel is várják az érdeklődőket. Valamint a múzeum gyűjteménye is ingyenesen tekinthető meg. A rendezvény látogatása védettségi igazolványhoz kötött – közölte a zenekar az MTI-vel.
Ingyenes családi nap
A zenei program 11-kor egy Zenevár-koncerttel kezdődik, délben népzene következik, 13 órától az ütősöké a főszerep, 14 órakor Kakaókoncert lesz, 15 órakor pedig Hangszerkóstolóval ér véget a gyerekeknek szánt sorozat.
Függőszék vásárlás: árak, képek infók | Pepita.hu
Ezután felnőtteknek szóló zenei programok lesznek. Két – regisztrációhoz kötött – kamarakoncert a múzeum épületében 16 és 17 órától, az utolsó, fúvós koncert pedig 18 órakor kezdődik.
A zenei programok mellett kézműves és egyéb gyermekprogramokkal is készülnek. 15.30-kor pedig előadás hallható a múzeum híres leletéről, az aquincumi víziorgonáról.

A koncerteket az Aquincumi Múzeum különböző helyszínein tartják meg, a részletes program a Budapesti Fesztiválzenekar honlapján olvasható. A belépés a felnőttek részéről védettségi és személyi igazolványhoz kötött, a zárt térben zajló koncerteken maszk viselése is kötelező.
A mérges szömörce és a veszélyei
A rendezvényen a BFZ új évadra szóló bérletei mellett első alkalommal lehet a 2021/22-es szezon jegyeit is megvenni. Például Kakaókoncertekre, a nemzetközi sztárokat felvonultató nagyzenekari hangversenyekre vagy az új, Iván mesél elnevezésű koncertekre.
MTI