
A fél éven aluli babáknak legfeljebb ünnepi anyatejből áll a karácsonyi menü. Később viszont már csipegethetnek velünk, arra azonban figyeljünk oda, hogy az apróságok ne kapjanak olyan ételeket, amit még nem kóstoltak. Ünnepi gyümölcsös-zöldséges püréket, húsos és halas finomságokat gyűjtöttünk össze a karácsonyi babamenühöz.
Gyümölcsös és zöldséges pépek
Gesztenyés alma – 6 hónapos kortól
Hozzávalók: 4-5 szem fagyasztott, hámozott gesztenye, 1 alma
A gesztenyéket kb. 10 perc alatt puhára főzzük, az almát meghámozzuk, cikkekre vágjuk és megpároljuk. Ha mindkét hozzávaló puha, összeturmixoljuk. Kevés fahéjjal is ízesíthetjük. Készíthetjük alma helyett meggyel vagy áfonyával is, ha túl savanyú lesz, fruktózzal édesíthetjük.
Alma-sütőtök pép – 4-6 hónapos kortól
Hozzávalók: sütőtök, alma, fahéj, szerecsendió
Vágjuk ketté a sütőtököt, szedjük ki a magját, hámozzuk meg és vágjuk kockákra. Hámozzuk meg, csumázzuk ki, és daraboljuk fel az almákat. Főzzük meg a sütőtököt és az almát, majd pürésítsük. A fűszereket beletehetjük a főzővízbe, vagy hozzáadhatjuk a püréhez.
Almakompót – 8 hónapos kortól
Mossunk meg egy almát, hámozzuk meg, csumázzuk ki. Vágjuk fel 6-8 darabra, és főzzük meg. A főzővízbe tegyünk 1-2 kisebb egész fahéjat vagy 2-3 egész szegfűszeget. Ha megpuhult az alma, vegyük ki, ügyelve, hogy a fűszerek ne kerüljenek bele, és turmixoljuk össze.
Sült banán – 8 hónapos kortól
Hozzávalók: 2 banán, vaj vagy margarin, fahéj vagy gyömbér
Egy kisebb serpenyőben olvasszunk fel kb. 2 evőkanál vajat (vagy tejérzékeny babáknak margarint). A banánt vágjuk vékony szeletekre, és pároljuk meg. Szórjuk meg a fűszerrel, és turmixoljuk vagy törjük össze villával, ha szükséges.
Rizskása sült almával – 7-8 hónapos kortól
Hozzávalók: 2 ek rizspehely (zab-, búza-, kukoricapehely is lehet), kb. 1,2 dl víz, 1 db édes alma, kis vaj vagy margarin, csipet fahéj.
A rizspelyhet a vízben kb. 10 perc alatt megfőzöm. Az almát 200 fokos sütőben 20 perc alatt megsütöm. A sült almát a rizskásába kanalazom, késhegyni vajat vagy margarint teszek bele és egy csipet fahéjat, végül botmixerrel pépesítem.
Húsos ételek
Almás-krumplis pulykahús – 7-8 hónapos kortól
Hozzávalók: egy fél alma, egy kisebb krumpli, egy adag főtt pulykahús
A krumplit és az almát meghámozzuk, feldaraboljuk, és megfőzzük. Ha megfőtt, turmixgépbe tesszük a hússal, és összeturmixoljuk. A főzőlével hígíthatjuk.
Gesztenyés pulyka krumplipürével – 7-8 hónapos kortól
Hozzávalók: 4-5 szem hámozott, fagyasztott gesztenye, 1 közepes krumpli, 1 adag főtt pulykahús
A krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk és a gesztenyével együtt kb. 10 perc alatt puhára főzzük, majd a pulykahússal összeturmixoljuk.
Tejfölös-sajtos csirke – 12 hónapos kortól
Hozzávalók: két csirkemellfilé, egy pohár tejföl, két gerezd fokhagyma, 20 dkg sajt, olívaolaj.
A csirkemelleket négybe vágjuk, hogy minél vékonyabb szeleteket kapjunk. Egy vékonyan olajozott tepsiben lerakjuk őket egymás mellé. Sózzuk, rápréseljük a fokhagymákat fokhagyma nyomóval, majd a tejfölt rákenjük egyenlő részben, és a végén ráreszeljük a sajtot. Fólia alatt pároljuk 5 percig, levesszük a fóliát, majd aranybarnára sütjük. Krumplipürével a legfinomabb. Ha a husit villával szétnyomkodjuk nagy örömmel fogadja a baba, aki már ilyenkor tud rágni.
Halas ételek
Dietetikus javaslata: Halat csak 10 hónapos kortól vezessük be a táplálkozásba. Ha nem bébiételből készítjük fontos, hogy szálkamentes (pl.: tengeri tonhalfilé) legyen, és ha megfőtt, külön alaposan aprítsuk össze.
Halas kedvenc
Hozzávalók: hal (bébiételből vagy friss hal), 2 db sárgarépa, 2 db fehérrépa, zeller, egy marék rizs, petrezselyem, natur, sómentes vegeta ízlés szerint, 1 fél fej hagyma, pici oliva olaj.
Elkészítés: A zöldségeket apróra vágjuk és kevés vízben puhára pároljuk. Ha a baba érzékeny a hagymára, akkor egybe tegyük bele a fél fejet, és még mielőtt szétfőne, vegyük ki. Pici olaj is mehet a vízbe. A rizst külön edényben puhára főzzük. Miután megpuhultak a zöldségek, összeturmixoljuk a hallal (vagy halas bébiétellel)bés a rizzsel. Tálaláskor joghurttal díszíthetjük a tetejét.
Hal zöldségkörettel
Hozzávalók 2 adaghoz: kb. 10 dkg filézett halszelet, 3 közepes burgonnya, 20 dkg franciasaláta keverék (mirelit).
A krumplit megfőzzük. A zöldségeket alufóliába tesszük, a tetejére helyezzük a halat, majd becsomagoljuk, és a sütőbe 15 perc alatt 160 fokon megsütjük. Ha kész összekeverjük a krumplival, és villával összetörjük vagy összeturmixoljuk.
A képek csak illusztrációk!