A családi ünnepeknek hangulata, íze, illata, fénye, muzsikája van. Évről évre újra teremtjük gyermekkori emlékeink nyomán, továbbvisszük, kicsit hozzáteszünk. Folytonosság van benne, állandóság, visszatérés, fölidézés. Hagyományt őrzünk és teremtünk. Ettől szépek karácsonyaink is.
Négy hétig készülünk, számoljuk az időt, a gyerekekkel a napokat, egészen karácsonyig amikor az idő megáll és csak élvezzük a közös együttlétet és a megteremtett harmóniát. Ha a készülődés időben elkezdődik, és nem felhalmozásról, túlkapásról szól (sütihegyek, ajándékhalmok, tisztogatás, dekorálás mérték nélkül) nincs kapkodás, ingerült kimerülés csak legfeljebb jóleső fáradtság a végére.
Minden évben advent első vasárnapja előtti szombaton a piacról hozunk fenyőágakat az ablakokba, az adventi koszorúhoz, és egy mikulásvirágot az asztalra. Vasárnap elővesszük adventi dobozunkat, melyből előkerülnek az évek során összegyűjtött kedves dekorációk.
Gyurmaragasztóval kitesszük a mézeskalács betlehem figurákat az étkező ablakára. Nyolc éve ugyanazokat, ha egy-egy eltörik, megragasztjuk. Kiakasztjuk az asztal fölött lévő lámpára az első karácsonyi abroszunk anyagához készült fellógatható anyag díszeket, köztük a kedvencet egy holdat, amin csuhéangyal ül hosszú évek óta (egy emlékezetes nyári kézműves táborban született).
Kiakasztjuk a cserépharangokat a lakás különböző pontjain, melyeket még akkor készítettünk, amikor a gyermekek kicsik voltak, összeültünk két szoptatás között, több anyukával és gyártottunk, amíg a csemeték egymással hancúroztak, a picik meg aludtak. Ugyanígy előkerülnek a Barilla éneklő tésztaangyalkák, festett üvegmécseseink, gyermekeink itthoni, óvodai és iskola alkotásai, melyekről csak a port kell lefújni. Mire mindent elhelyezünk, a gyerekek kedvet kapnak új alkotások készítéséhez is, amit aztán hozzá teszünk a gyűjteményhez. Megnyugtató, hogy már ekkor díszbe öltözik a lakás, anélkül, hogy bármit is csináltunk volna. Az ünnepi díszek esetén nem szebbre, jobbra, lecserélésre kell törekedni, akkor marad örök emlék a gyermekeknek is az ünnep, ha a díszeknek is hagyománya: van egy-egy darab valamelyik emlékezetes évhez fűződik, vagy díszkészítéshez. Az állandóság, a visszatérés, az örömteli újrafelfedezése ugyanannak a dolognak teremti meg az értékét, így nő igazán a szívünkhöz.
A lakóházunk folyosójára is jut a díszítésből. Lányommal egy sima temperakészlettel ki szoktunk vonulni a folyosó ablakához, és pingálunk egy téli képet a lépcsőházba. A tempera, kis vízzel nagyon könnyen felvihető az üvegre, javítható is, gyors és látványos díszítési mód. Ünnepek után vizes papírtörlővel percek alatt letörölhető.
A mézeskalács sütésben már egész kicsiként segédkeztek. Idén már inkább az volt a kihívás, hogy legnagyobb fiamat hogyan vonhatnám be a jó hangulatú készülődésbe, őt, aki kicsiként több tepsi mézeskalácsot is türelmesen igazgatott, de mostanság már nem sertepertél a konyhában. Kicsiként első hosszú szavai közt szerepelt a „mézeskalács”, (meg a „kindertojás”, amit a mikulás hozott). Ezt a két szót mondogatta egész télen.
Végül véletlen alakult úgy, hogy épp a sütés napján jött át a barátja. Így bandázva, kihívásként együtt gyúrták, nyújtották a tésztát. Mint valami erőpróbán, különböző technikákat bevetve próbálták minél eredményesebben nyújtani a tésztát, szaggatni a formákat. Ilyenkor már karácsonyi zene szól nálunk vagy énekelgetünk közben (legalábbis mi lányok, a fiúk inkább csak hallgatják).
Ünnepek alatt egész héten mézeskalácsot reggelizünk, ha valaki sósra vágyik, ehet a füstölt sajtos szívekből, melyek egy évben egyszer, csakis karácsonyra készülnek. Az étkezőasztal ékessége két ünnep között a forgó fabetlehem, melyet a köré tett mécsesek lángja forgat, így bandukolnak körbe-körbe végtelen nyugalommal a három királyok.
Karácsonyi menü ebédre mindig mákosguba, népi szokás szerint. Ez nemcsak azért jó, mert mindenki szereti, vagy a mákosat vagy a túrósat, hanem azért, mert nagyon könnyen készül és a kifli karikázásában ugyancsak segíthetnek a gyerekek. Körbe üljük az asztalt és szeletelünk, nem ugrálok forró fazekak közt órákig, nem űzöm ki őket életveszélyre való hivatkozással.
A fa miatt sem kell aggódni, lényeg, hogy plafonig érjen. Piros gömbök, fafigurák (köztük sok-sok kedvenccel, melyeket minden évben megkeresnek a fán), narancskarikák piros masnival, mézeskalácsdíszek, melyeket elég három évente felújítani, újat sütni, és csuhé masnik. Utóbbiakat útszéli kukoricásban szedtük, elkészítésük nagyon könnyű, óvodásként tudtak benne segíteni. Ősszel lehet leszedni és egy kukoricajáték készítés keretében egy csapásra elkészíteni a masnikat is. Karácsonyig tároltuk majd kitettük az ablakba, hogy az angyal elvigye és rátegye a fánkra. (Ha nem tudunk kukoricából díszt, játékot készíteni, akkor csak morzsoljuk, nagyon élvezik a kisgyerekek.)
A csuhémasni praktikus díszítés, legutoljára tesszük föl, egyszerűen rádobom az ágakra, könnyű, fennakad a fenyőtűkön. Ugyanígy festetlen tobozokat is elhelyezek, melyeket kirándulásokon gyűjtünk, hogy valamit őrizzünk a fa természetességéből is.
Ajándékkészítésre is össze szoktunk ülni: üveget festünk, vagy gyertyát öntünk, diómécsest készítünk, vagy ragasztgatunk, ollózunk valami szépet. Van, hogy nem is kell külön anyagot beszerezni, régi csomagolópapírokból készítünk képeslapokat, bár sokszor segítségünkre van a ragasztópisztoly, vagy éppen a lyukasztó. Papírra festés ugyanúgy megteszi. Egy évben egyfélével készülünk, de mivel marad az anyagokból, így többféle készül mégis. Nem mindig személyre szólóan, hanem ajándékkísérőként. Kitesszük egy kis asztalkára az alkotásokat karácsony másodnapján, amikor nálunk jön össze a nagycsalád. Mindenki vihet belőle, ha valami megtetszik.
Mind a közös sütésnek, ajándékkészítésnek a lényege, hogy ilyenkor is kilépünk az időből, együtt vagyunk, csak egymásra figyelünk egész délelőtt vagy délután, az csak hab a tortán, hogy mi kerül ki végül a kezünk alól.
Számoljuk a napokat, a gyermekek napról napra várják a csoda közeledtét, ebben segít az adventi naptárunk, melyben az angyal előre halad, látjuk ahogy fogynak a napok.
Majd az örömteli várakozás véget ér, megáll az idő, s megállunk mi is. Szentestén szívjuk magunkba az ünnep illatát, hangulatát, meglepettségét, és élvezzük fényét, muzsikáját. Zongora köré sereglünk, idén már gyermekeink készítik nekünk a karácsonyi repertoárt.
Késő este, jóleső fáradtság ül rajtunk, ilyenkor a gyerekeknek matracokat teszünk a fa köré, azon aludhatnak egy kupacban, a karácsonyfa fényénél, az ajándékok közelében.
Karácsony másnapja hivatalos pizsama nap nálunk. Délután négy óra előtt öt percig, a nagycsalád érkezéséig mindannyian pizsamában vagyunk. Heverünk, társasozunk, kirakósozunk, játszunk az új játékokkal és amit a legjobban kedvelek, olvasgatjuk az új könyveket, meséket. Élvezzük az otthoni együttlétet, van idő beszélgetni, mesélni, meghallgatni egymást, csak akkor mozdulunk ki, ha esik a hó. Aztán szilveszter felé persze már kifejezetten jólesik sétálni egyet odakint, korcsolyázni egy jót vagy rokon-, barátlátogatást tenni.
Jaj de várom már, várjuk már, minden évben, mint mindig, ugyanazt, ugyanúgy. Megpihen a lélek, akár egy szálló hópihén és csillagokat szór a szív Karácsony közeledtén.
